Nyúzott afrikai !

2014.07.24. 12:34

Az élvezet addig tartott, amíg szákba nem került a méretes harcsa. Helyesebben már a szákolás sem volt egyszerű, mert nehezen lehetett beleszuszakolni a hat kiló fölötti afrikait. A tógazda előadást tartott, hogyan kell  nyúzni  Mert nyúzni kell egy ekkorát, a vastag bőre kemény és ehetetlen. Próbáltam rábeszélni, hogy netán megmutatná-e, de azt mondta siet, menni fog ez nekem. Magyarán nem akarta és kész ! Felsorolta a nyúzás kellékeit. Szög, kalapács, kombinált fogóból kettő, éles kések, metszőolló, stb. Nem éppen húsipari szerszámok, inkább lakatosüzemi kellékek.

Hát már maga a kezdés is érdekes volt, mert egy gerendára kellett felszögelni - szegény harcsát - ami nekem a kereszténység barbár letörését vizionálta. Elég nyákos, csúszós a harcsa, egyszerre emelni és szögelni  - nem volt egyszerű, aminek eredményeként már ekkor ragadóssá kentem össze magam. Ezután a metszőollóval kellett az úszókat lemetszeni. Rohadt kemény az úszó, kétkezes !  Ezután a fejet kellett körbemetélni, kissé besliccelni , ezeket a vastag, zsíros bőrlebernyegeket a fogókkal megragadni és vágni, húzni, vágni , húzni, egészen végig, a farkáig.

A tógazda által ígért húsz percből, másfél óra lett - mindez 35 fok melegben. Azt gondolom - mondták is -  hogy a nyúzás végére én voltam a rosszabb állapotban. nem a harcsa.

Jó, az igaz, hogy túrós csuszára pakolva a harcsapörkölt, feledtet majd minden rosszat - de ezért az élvezetést nagyon meg kellett dolgozni.

Szerénytelenség nélkül, nagyon jó pörköltet tudok csinálni, ha nem rontom el.  A recept nem titkos - de egyéni. Ennek az előnye az, hogy nincs összehasonlítási alap, ahányszor főzöm, annyiszor "egyéni". Egyszer ilyen, máskor olyan !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr256540511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása