Meggyes pite !

2015.05.23. 14:42

Ha előttünk egy tál meggyes pite - nagyjából egyforma kockákra vágottan, - akkor vajon melyiket fogjuk kiszemelni magunknak? Melyiket vesszük, illetve vennénk ki elsőnek - hacsak - ezt más meg nem teszi -  hogy törne le a keze gondoljuk magunkban, de nem igazán komolyan.  Megmondom, hogy hogyan működik ez. A pite oldalán, ahol vágva lettek, szépen, szinte hivalkodóan piroslanak, domborodnak  a meggy szemek. Egyik kockából több, a másikból kevesebb. A szemünk, a szemünkön keresztül a vágyunk, a meggyben gazdagabbat figyeli ki magának.  Nem kapzsiság ez, hanem a látvány gerjesztette vágy.

A les előtti zöld árpatáblából egyre-másra emelkedtek fel a szarvasok, ha jól emlékszem tízet számoltam.  Álmosan forgatták a fejüket, még bennük volt az egész napi alvás. Azután elindultak a tábla széle felé, ahol a virágzó akácfák, akácbokrok, egyetlen tejfehér  csíkban olvadtak össze. A fák alá érő szarvasok mohón nekiestek az akácnak, terméssel együtt tüntették el a jókora ágakat. Figyeltem az egyik szarvast, mert furcsa mutatványba kezdett. Amikor a fa alsó ágait már letépte és megette, akkor nem a mellette lévő fához ment, ahol "kéznél" lett volna a finom táplálék, hanem egyre magasabbra nyújtózkodva, ugyanazon fát kopasztotta. A végén, már a hátsó lábain egyensúlyozva és zsiráfnyira kinyúlt nyakkal  próbált egyre föntebbről szakítani.

Úgy látszik ezt a fát nézte ki magának, éppen úgy, ahogy mi, a meggyes pitét szoktuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr237485218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2015.05.25. 10:26:04

Én kerülni szoktam a leginkább meggyeset:) a leszebben kisult piskóta rész vonz. ...azonban ha szarvas lennék én is pontosan arról az ágról ennék!!!
süti beállítások módosítása