Volt már olyan év - nem is egyszer - amikor a novemberi hónap hóval köszöntött be, ami semmi jóval nem kecsegtetett, ha belegondolunk, hogy van amikor még márciusban is tud havazni. Elég, ha csak az 1980-as év novemberére gondolok, amikor Dunaszekcsőre költöztünk és hóval, faggyal, hideggel fogadott a falu bennünket. Én meg azt sem tudtam, hogy mivel és hogyan kell fűteni, mert a városi radiátorokon "szocializálódtam".

Nos ennyi emlékezés elég is, térjünk a tárgyra, jelesül ennek a hétnek a csütörtökjére, amikor fácánozni indultunk az alföldre, a novembert meghazudtoló, kissé szeles, de ragyogó jó időben. A csapatunkban inkább a gyaloglás a sikk, senki sem akar leállóként  ácsorogni, de az autót is előre kellene vinni valakinek, ezért azután az "áldozat" úgy száll be a kocsiba, mintha az büntetés lenne.

A második fordulóban rám került a sor, hát rendben, gondoltam, majd előremegyek és nézem a többieket, ahogy lövik a kakasokat. A keskeny kukoricatáblának már majdnem a felénél tartottak, a kutyák is rohangáltak, de a puskák némák maradtak. Két eset lehet - gondoltam - vagy nincs benne madár, vagy gyalogolnak előre, szóval jó lesz figyelni. Megérte ! 

Egymás után rebbentek a kakasok, ahogy mondani szokták, kézre is estek, így amikor a többiek kiértek, már annyit lőttem, amitől jött a Gábor barátnak jegyzett szokásos szöveg, ami már azóta szállóige lett: " mindegy mennyibe kerül ez nekünk Csabám,  csak te  érezd jól magad".

Nem is tagadom, ez így volt. Jól éreztem magam, pedig "büntetésben" voltam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.