Jégtánc!

2017.02.01. 16:54

Érdeklődve néztem a napokban azt a Tv  műsort, ami arról szólt, hogy idős korban hogyan kell úgy elesni, hogy ne törjön el minden csontunk. Jót szórakoztam a hatvan év körüli úriemberen, aki egy birkózó szőnyegen gurult ide-oda,  közben azt is elmagyarázta, hogy az alkarunkkal hogyan csillapítsuk az esést.

Oké, rendben, akkor szakítok a "hagyománnyal", mert eddig én úgy estem, hogy semmiféle röhejes gurulást nem csináltam, mert először is bennem az él, hogy a földön, vagy jégen fekvésnél jobb állva maradi és ezért a függőleges helyzetemért - ha már az evolúcióban eljutottam eddig -  akkor kitartóan, mondhatni a végsókig küzdök is.  Ha a gravitáció mégis magához szólítana, akkor jön az ösztönös mozdulatsor - és semmi gurulós technika -   ami abból áll, hogy mindkét kezemmel kalimpálok, a lábaimmal pedig szaporán járom a Monti - csárdást, aminek a vége rendszerint az, hogy nyújtott testtel, mondhatni vigyázz állásban, lehetőleg tarkóra érkezve, teljes hosszomban elterülök.

A mai nap olvadása, ráfagyott a hetek óta arasznyira fagyott jégbordákra, amitől az udvaromon a kutyák kenneljéig tartó út , egyenesen életveszélyes lett. Veszély ide veszély oda, menni kell mert a két kutyának enni kell adni. Ahogy az első lépést megtettem a jégpályán, a két lában elindult alólam - hiábavaló lett a gurulásos műsor nézése - ugyanis teljes hosszomban hanyatt vágódtam, hasamon a kutyák lábasával, amibe éppen az esti kajájukat vittem volna nekik.

A kutyák nagyon viccesnek találták a legújabb módit, miszerint a hasamról ehetik meg a vacsorájukat.

Azt gurulásos marhaságot meg úgy mutassák be legközelebb - ha javasolhatom - , hogy valaki egy nagy kondért is tart a kezében és azt nem akarja nagy ívben elhajítani.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr812174800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása