A márciusi szalonkázásokat elvitte a "monitoringos" vadászat, amiről nem igazán tudnám megmondani, hogy kedvemre való lenne, mert  csak azoknál a kiváltságos vadásztársaságoknál  működik, akik erre regisztráltak. Ez bizony nem más, mit a magyar vadász képviseletek kudarca. Sok -sok csodás, szalonkavárós esték avarillatú emléke így lett a múlté.

De a tavasz lehet másképpen is várni, hogy nyissanak a horgásztavak, vagy apadjon a Duna, hogy a sóderes, lankás folyómederben keresgélő márnák étvágya is megjöjjön. Pénteken nyitott a Sombereki horgásztó, mondanom sem kell,  hogy a barátságtalan szeles idő ellenére - első kuncsaftként -  már nyolckor a víz szélén ültem. A módszerem az, hogy egy előregyártott etetőanyaggal azonnal bedobok, a csalinak pedig egy általam kitalált  kompozíciót teszek.

Öt perc sem telhetett el, még javában szöszmötöltem a szerelékeimmel, amikor a botom kapást jelzett. Bevágás után nem túl nagy ellenállást éreztem, valami kisebb halacskára gondoltam, de amikor a parthoz közel került és bepánikolt, akkora burványt vert, hogy azonnal izgalmassá vált a történet. Szákolásnál derült ki, hogy a szép nyurga ponty, bőven két kiló fölötti.

Azután ez így ment majd két órán keresztül, bedobás, kapás, szákolás, visszadobás, stb. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy azok közé tartozom, akik csókot nyomnak a hal szájára - fene a gusztusukat - és üres szákkal mennek haza, azoknak elmondom, hogy "predátor" horgász vagyok, azaz fogni szeretek, nem csak horgászni.

A három legszebb hazahozott halból pedig halászlé lesz !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.