Az úgy igaz -  ahogy egy lelkes kutyás ember hirdette a TV-ben - miszerint a kutya az ember barátja, társa, segítője és nem szolgája, rabszolgája.

Nos, akkor ebből induljunk ki ! 

Ha vadászatra elviszem a barátom - jelesül a kutyám - akkor annak dolgaiért felelős vagyok. Sok év alatt, sok kutyát láttam, sokkal vadásztam, sokfélék a benyomásaim. Először az igaziakról. Egy jól nevelt kutya teszi a dolgát, figyel a gazdára, nem zavar másokat, mondhatni valóban társa a vadásznak. Csak irigykedni lehet az ilyen kettősre !

Valljuk be, ez a ritkább.

Legtöbbször a kutya "nyersen", tanulatlanul kerül vadászok közé, azzal a jelszóval, hogy majd eltanulja az öregebb kutyáktól a "kunsztot". Ilyen esetekben a gazda csak azt felejti el, hogy az alapképzést, a fegyelmet, csak tőlünk tudja a kutya megtanulni.  Sok-sok gyakorlással, türelemmel. Fárasztó ? Igen az, de nem nélkülözhető !

Ha ez elmarad, akkor hallani az ilyenféle üvöltözéseket, hogy gyere vissza, az anyád erre-arra, mert szétrúgom a se..ed ! Ez még a lightosabb módszer, de olyan is van, amikor a visszasunnyogó kutyát hatalmas rúgások érik, vagy amikor a teletakt készülékkel nyomatja a barom gazda az áramot a kutyába, még akkor is, amikor már ott reszket mellette.

Mindkét "módszerre" tudok konkrét példát, gazdának nem nevezhető neveket !

Az biztos, hogy a kutyás vadászat egy csoda, de átok is tud lenni, ha mások vadászatát zavarja, illetve azt az érzést váltja ki belőlem, hogy én rúgok a "gazdába" vagy átteszem a teletaktot a nyakára és addig rázatom, míg le nem teszi a puskáját. Örökre !

De ideges lettem a rohadt életbe !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.