Zabagép !

2017.06.15. 09:55

Kutya és gyermek magának keresi a bajt, mert még nem tudja felmérni a következményeket. Ez nem egy nagy okosság, de akinek volt egyik vagy másik - esetleg mindkettő - "fajtából," az tudja, hogy a legnagyobb vigyázás mellett is történhet baj. Jó esetben tapasztalat lesz belőle, rossz esetben tragédia.

Samu kutyám, a vizslákra jellemző falánkságon is túltesz, ebben nyilván az is közrejátszik, hogy versenyt eszik Vahúrral, mert félti a lábasát. Hiába lett Samu szép, felnőtt kutya, a "földszintes Vahur, még derekasan egrecíroztatja. 

A legutóbbi "kutyamenübe" egy jókora darab csont került, amit nem vettem észre és Samunak osztottam ki. Úgy gondolta Samu, hogy nem bíbelődik a rágásával, mert az felkelti Vahúr figyelmét és még képes ellopni az ő drága csontját és huppsz, egy darabban lenyelte. Illetve nyelte volna, de fél úton elakadt, se le, se föl. Ijesztő látvány volt, ahogy Samu kínlódott, egész testébe remegett, majdnem fuldoklott.

Gondoltam, ha embereknél beválik a Heimlich féle műfogás, amit már a pincérek is tudnak, akkor a kutyánál is. Elkaptam Samut, magamhoz szorítottam és nagyokat rántottam a gyomorszájánál. Nem lehetett egy szokásos látvány, mert a szomszéd kertben kapáló asszonyság kezében megállt a kapa.

Samu kuyta úgy döntött, ha már egyszer a torkán lecsúszott a csont, akkor ő azt már nem adja vissza, győzött az irigység - szerencsére - és a csont nem kifelé, hanem lefelé folytatta az útját.

Azt gondoltam, hogy Samu levonja a tanulságot és óvatosabban eszik majd, de nem.......A tanulság az enyém lett, hogy máskor  jól nézzem meg, mit adok a kutyának. 

Rehab...!

2017.06.11. 15:57

A délelőttöm azzal telt, hogy az erdő zugában eldugott és kissé elhanyagolt lesről lefejtettem a ránőtt vadszőlőt. De a les létrájáig vezető ösvény, kipucolása is kemény, illetve szúrós, csípős munka volt, mert embermagasságú csalánnal birkóztam. Azt mondják, a csaláncsípés jó a reumára. Akkor az már nekem biztosan nem lesz, mert tokától-bokáig csalánban fürödtem. Amikor az utolsó liánokat is levágtam a lesről és izzadtan, fáradtan lehuppantam a les ülésdeszkájára, királynak éreztem magam.No nem olyan nagy királynak, aki koronát hord a fején és uralkodik a népén, hanem olyannak, aki csak magának parancsol. Erre a délelőttre ez volt a parancs !

Ez a művelet az "új" vadászterületemen történt, egy elhagyott homokbánya mélyén összegyűlt tavacska körüli erdőben, ahol három keskeny csíkban sínylődik egy arasznyi magasságú búza, ennél alig magasabb kukorica és egy olyan ritkás szójaföld, mint a fejemen a haj.  

Ennél ideálisabb hely nem sok van, hiszen a vadnak minden adott, a nyugalmon kívül is.

A délelőtti munka után, alig vártam, hogy este legyen és felavassam az új helyemet. Nem lövésre gondoltam, hanem egy pipaszívásra és álmodozásra. Végre már nem az elszenvedett sérelmeken rágódtam, azt hiszem ezen az estén engedtem el a "régi" vadászterületem. Kész, vége ! Szép volt, jó volt, de elrabolták !

Még talán nyolc óra sem lehetett, amikor egy őzbak jelent meg, utána egy suta, de csak alig kibújva az erdőből, ahol bizonyára a gidája lapult. Majd négy szarvasbika sorjázott ki, mohón falták a szója leveleit, majd ahogy jöttek, eltűntek.A Hold már  kapaszkodni kezdett a Keleti ég aljára, amikor leszálltam a lesről.

Csodás premier volt, igazi rehabilitáció.!   

A szomszéd kertje... !

2017.06.05. 15:21

A szomszédos vadásztársaságnál is voltak változások, de más jellegűek, mint itt. Az "én" vadásztársaságom sorsát már "megénekeltem", Arany János  - úgy látszik korokon átívelően igaz balladája - a Walesi bárdok nyomán szabadon és az ötletgazdát túlértékelve:  "te tetted ezt király "!  Ha máglyára nem is küldtek bennünket, mint a versbéli bárdokat, de ez a kibaltázás sem "piskóta" volt,  hogy a versbéli magasságból a zsargon szintjére süllyedjek.

Szóval a szomszéd kertje zöldebb lett,mint a miénk, mert ott a vadászterület nagyobb lett, a tagság bővült, a szakmaiság erősödött, a vadászmester jól irányít, a vadőrök szerények és dolgosak, stb.  Nevetségessé lett az a Szekcsői  specialitás, miszerint többre tartjuk magunkat, mint amennyit a valóságban érünk. Nem tudom, mivégre ez az "úri gőg" de már mindegy is, mert vége. A mi területünk egy jól menő mezőgazdasági vállalkozás vendégkörének a kiszolgálására lett "átalakítva", bekamerázott lesekkel, ahol majd percre pontosan lehet a disznót lőni, nehogy a kedves vendég akár fél órát is elpazaroljon a drága idejéből, mert várta a vaddisznót.

Egy frissen kialakított vízfelületen alig párhetes kacsák várják a későbbi sorsukat, amikor halomra lehet lőni őket, mert makacsul vissza akarnak szállni a megszokott tavukra. 

Nem akarok álszent lenni, sok helyen már ilyen "ipari" módon megy a vadászat, mert vannak olyan - frissen meggazdagodottak - akiknek ez az igénye. Üzlet lett a vadászat.

Nos, a lényeg az, hogy - az itteni korlátozott lehetőségeimet megtartva - a "szomszédhoz" igazoltam.  

 

18-as karika !

2017.05.27. 13:18

A blogom fejlécén, mint "vadászíró" szerepelek - ami a két könyvem megjelenése okán, akár jogos is lehetne. A blog -írást nem tartom igazi írói tevékenységnek, inkább a rövidsége miatt a zsurnalisztika műfajába sorolnám. De egy biztos, könyvhöz, rövid blogbejegyzéshez, stb. élményanyag kell, vagy fikció, de ez utóbbi is szellemi termék.

Vadászíró dolga könnyű, hiszen a megélt, illetve átélt eseményeket kell fogyasztható formába önteni, ha mindez élvezhető és nem csak az írójának, hanem az olvasónak is, akkor az már egy siker. Nem nagy, de jóleső. 

Az én blogbejegyzéseim nagy része is megélt események talaján szökkent szárba, miután gyakorlatilag naponta meritkezhettem a vadászat nyújtotta örömből és szépségéből, amitől azután - akarva, akaratlanul - a vadászat az életformámmá vált. A vércsoportom nulla,  Rh+, ami egy igen egyszerű "alap" vércsoport, de ehhez még hozzá szoktam tenni, hogy a színe nem piros, hanem zöld ! 

Mindezek után nem szorul magyarázatra, mit okozott a vadászterületünk eladása és a - vadásztársaimmal együtt -  egy fizetős bérvadász kategóriába szuszakolása. 

Szeretem a hasonlatokat - ha azok jók - és a téma megértését szolgálják. Erre tennék egy próbát, ha csiklandós a hasonlat, akkor előre kiteszem a 18-as karikát.

Szóval úgy érzek most a vadászterülettel - "akivel" 37 éve "sülve-főve" együtt vagyok ( voltam) - mint amikor egy imádott, szeretett nőt prostitúcióra kényszerítenek, de nagy kegyesen megengedik a szerelemének, hogy időnként, pénzért ő is részesülhet a bájaiból. Ha éppen ez időben nem más tart rá igényt ! 

Nem kell mondanom, hogy a vadászterületem örömforrása és az innen eredő témák elapadtak, de azért én még azért ízig-vérig vadász maradtam. Azok lelkületével pedig, akik ezt végigvitték - számoljon el a saját lelkiismeretük, ha van olyan nekik !

Csikós, gulyás, stb.

2017.05.19. 14:35

Több mint kínos, hogy a Hortobágyra még csak most jutottam el, igaz, a környékére már korábban is. A Tisza tó látogatása is csak évről évre húzódó tervezet volt, pedig Abádszalókhoz fűztek vadászos emlékek. Nos, egy nemrég lefutott körút egyik állomása a Hortobágyra vezetett, ahol a turista csalogató programban én is kivettem a részem, egy ekhós szekéren - ahol a világ kicsinységét szépen demonstráló módon - egy izraeli családdal osztottuk meg a lópokróccal letakart padokat.

Igazából a racka nyáj, a szürke marha fogat és a három csikós ostorpattogtatása, az egységesen fekete Gidrán ménes - nekem olyan turista csalogató kategória volt,  mint ahogy az is - ha már a valamikori állattartás az ezzel járó életmód, stb. -  "beszorult" a Hortobágyba. Viszont, a recepció falán találtam egy feliratot, amit most ide leírnék, mert ennél szebben a hagyományokról nem lehet nyilatkozni. Íme: 

"A hagyományokat nem ápolni kell, mert nem beteg.Nem őrizni kell, mert nem rab. A hagyományaink csak akkor maradhatnak fenn, ha megéljük őket." Ezeket a sorokat Sebő Ferenc néprajzos írta le - áldassék ért

Élmény !

2017.05.12. 16:46

A lenyugvó Nap fénye, aranybarnára festette a szél fodrozta felhők "hasát", ettől olyan félig fehér, félig aranyszínű bárányokká váltak. Közöttük a Napsugarak széles pásztában szaladtak a a föld felé, a haragos zöld búzavetésben fáradtan omlottak el, hiszen már jócskán esteledett. A közeli falu harangja is elkongatta a nyolcat, de ennél pontosabb órával rendelkezett a faluszéli juhász szamara, "aki" éktelen ordítással követelte az esti vacsoráját.

A búzavetés mellet kopárnak tetsző földdarab húzódott, de ez a kopárság csalóka volt, hiszem a nemrégen elvetett magok már elindultak az éltető napfény felé. Az erdő sarkán álló lesről élénken távcsöveztem a vetést, mert azon - jócskán lőtávolon túl - szarvasok csapata legelészett, talán az itt-ott feltörő gyomot, füvet csipegették. 

Nem tudtam levenni a szemem a csodás felhőjátékról és éppen arra gondoltam, hogy ebből  a szépségből, már csak egy disznó hiányzik - amikor ez a vágyam is teljesült. Egy "jóképű" kanocska szaladt be a búzába, ahol az első iramodás után, az oldalát mutatva leszobrozott.A lövés után még egy pipaszívás idejéig  elábrándoztam, hagytam  a helyben rúgkapáló disznót elcsendesedni, de igazából a lelkemnek kellett ez a csend és öröm, mert a saját társaságomnál ilyenben nincs részem. 

Nem tudom, mi lenne a helyes megnevezése a tegnapi vadász-horgász "majálisnak". Először is, a propagandája szinte nulla volt. Bevallom, én is csak a helyi - hogy finom legyek, erősen irányított - lapban olvastam róla egy rövidke beharangozót. Ennek megfelelően a résztvevők is a "szokásosak" voltak, a kitelepült vadásztársaságok jó része csak a főzésre hegyezte ki a részvételt. Kevés trófea, annál több elárusító stand - mentségül, hogy nem a gagyi kategóriából.

Az esemény "fővédnöke" nem kisebb személy volt - illetve lett volna, ha lejön - mint a mi Zsoltikánk, a parlament első sorának legtöbbet bólogató kiválósága .De a mohácsi polgármester sem ért rá, így aztán maradtunk magunkra, ahol mindenki ismert mindenkit, mert zömében csak azok jelentek meg, akik még őriztek valamit a hagyományokból. 

A bográcsok körül ténykedők kitettek magukért, finom illatok lengték be a Széchenyi teret, meg a főtribünt, ahol az aktuális kitüntetettek vehették át az érmeket. Volt, akinél a vadászati életút ismertetése hosszan tartott, mert valóban munka állt mögötte, de olyan is volt, akiről csak a Kamara és a Védegylet gondolta, hogy - praktikus okokból - plecsnit kell a mellére akasztani.

Sajnálom, hogy a mi társaságunk - még ha ilyen megnyirbált formában is -  nem képviseltette magát. Még szerencse, hogy a szekcsői pecások egy remek halászlével előrukkoltak. 

Nekrológ !

2017.05.05. 11:28

Ahogy anyag sem vész el, csak átalakul, igaz ez a vadászokra és vadászterületekre is. A politika - mint a demokrácia rákfenéje - a vadászterületeket is bedarálta, ugyanis üzletet látott benne. Hagyományosan jól működő, nagy létszámú vadászterületek kerültek olyanok kezébe, akik a földjüket minősítő aranykoronáról azt gondolták, hogy azt a fejen kell hordani. Golyóérett szarvasbika legyek, ha ez nem a feudalizmus újraértelmezése - rosszabb minőségben.

Valamire azért piszokul kíváncsi lennék.Jelesül arra, hogy az újgazdagok, az új földesurak érzik-e azt a fájdalmat, elkeseredettséget, amit okoztak. Nyilván, érzelmi alapon nem lehet milliárdokat összekaparni. A pénz nem ismeri a lojalitást, egyszerűen és érzelem nélkül teszi a dolgát. Mondhatni "önjáró", ahogy a klasszikus mondás tartja, csak az első milliót ( most már milliárdot ) kell bármi módon megszerezni, a többit már lehet akár becsületesen is.  

Hogy jót is írjak, ha már három hét kimaradt az írásokból. Indokom a gépemet érintő "agyátültetés", amitől ez a jószág gyorsabb lett de kiismerhetetlenebb. Ahogy mondani szoktam, az informatikában én csak a kőbaltáig jutottam el. Szóval, hogy jó is történ a sok szarság mellett az az, hogy lőttem egy disznót - az előzőleg leírtak értelmében - nem az én "volt" területemen, hanem vendégségben.

Legközelebb - ha lesz rá igény - megírom.  

Samu monológ !

2017.03.26. 15:17

Szerintem, én jól kiteltem, mondhatni koromhoz képest fejlett vagyok. Már csak röhögnöm kell, ha visszagondolok azokra az időkre, amikor idekerültem, mert akkor a bőröm úgy lötyögött rajtam, mint amikor a kétlábú gyereke magára húzza az apja kabátját. Most már azt is tudom, hogy ami a fenekemből kinőtt az a  folyton izgő-mozgó valami, az hozzám tartozik és én mozgatom. Egy kicsit sajnálom ezt a felismerést, mert olyan jókat üldöztem, amikor karikára hajoltam és szédülésig forogtam, de soha el nem kaptam. Még szerencse !

Már kezdem azt is érteni, hogy "vissza"! Rohanok is azonnal, mert ennek általában egy kis falatka a vége. Ha nincs falatka, akkor simogatás, meg játék van - hát mit ne mondjak, ez sem rossz, de a másik az igazi. Már azt is tudom, hogy gazda levethető bőrének melyik zsebéből kotorássza elő a jóízűt, így azonnal azon az oldalán pitizek neki, hadd örüljön. 

Szokott a gazda olyanokat mondani - amit persze nem értek - hogy mi hiába erőlködünk, meg tanuljuk az elhozást és az egyéb kunsztokat, a vadászterületünk nélkül, csak operettvadászok leszünk. Ilyenkor szomorú is, jó lenne tőle megkérdezni, hogy aki ezt okozta,annak  harapjak -e egy jó nagyot a fenekébe ! 

Illik bele, nem illik bele?

2017.03.23. 17:18

Ha jól tudom, a magyar fegyvertartási törvény, az egyik legszigorúbb az EU-ban. Jól van ez így ? Jól ! A fegyver nem "játékszer", használatát - legyen az vadászat, vagy lőtéri gyakorlás - a  jogosan kőkemény rendeletek betartásával lehet és kell is betartani és betartatni. A biztonság érdekében ! A fegyvertartási engedély megszerzésének módjával senkit sem  akarok untatni, a lényege, hogy macerás.

De ha már megkaptuk, akkor vásárolhatunk is fegyvert, bármilyen kaliberben, típusban, a hozzávaló lőszerrel együtt. Csak egy példa. Ha veszünk egy sörétes puskát, ahol a patronok között szinte minimális a különbség és ezért néha -  a legjobb szándékunk ellenére is -  összetéveszthetőek.  Egy 16-os és egy 12-es között olyan kicsi az eltérés - mármint a patron méretében - hogy a zsebünkbe kerülő patron méretét csak akkor konstatáljuk, ha sűrű káromkodások közepette próbáljuk a 12-es csövébe csúszott 16-ost kivarázsolni. Társas vadászatokon, előfordulhat, hogy olyan sörétes patronokat vágunk zsebre, amit nem kéne és ez nálunk marad.

Mekkora bűn ez, vagy mekkora jogsértés, ha egy olyan patront találnak nálunk, amelyik véletlenül került hozzánk - és annak ellenére, hogy mindenféle papírokkal rendelkezünk -  a tettünk bűncselekménnyé válik.   A tényállás kőkemény, a vadászt rabosítják, engedélyét bevonják és bíróság elé citálják. Egyetlen rohadt patronért.

Még egyszer mondom, kell a szigor, de nem biztos, hogy a vadászokon kéne elverni a port.

 

Samu naplója II.

2017.03.18. 09:04

A helyzet az, hogy lassan beleszokok a házirendbe, mert ebben nincs rend - hogy finoman szóljak. Például az idegesít, hogy jön a gazda, de nem a kedvenc lábasommal és nem a kaját hozza, hanem a kertjében szöszmötöl, jön, megy,  eközben,  simogatáson kívül, semmi ehető kedvesség nincs. Most akkor mi legyen? Ha tanult kutya lennék - bár még előttem az élet - akkor hivatkozhatnék egy Pavlov nevezetű mágusra, aki jól megmondta, hogy az ennivaló látványára nekem nyáladzani illik. No de, ha egyszer hoz kaját egyszer meg nem, akkor most folyjon, vagy ne folyjon ? Mármint a nyálam.

Vahur, a társbérlőm, valami olyat mondott, hogy ez azért van, mert az elődöm már korán reggel elkezdte az ugatást, hogy reggelit kapjon. Most azután fogalmunk sincs, mikor jön az ennivaló, ezért ez ügyben nem is ugatunk.

De ha már ez ennivalóknál tartunk, van rossz tapasztalatom is. Például  azt sem értem, hogy amikor séta közben egy trágyadombról csodás falatokat kezdek rágcsálni, miért lesz ideges a gazda és valami olyan új szavakat is használ, hogy fújj, köpöd ki !

Dehogy köpöm, inkább elszaladok vele, érjen utol, ha tud. Nem érti, hogy nekem mindent meg kell kóstolni, másképpen honnan tudnám, hogy amit ő ad, az finom, vagy sem.

Szóval kezdünk összeszokni, bár vannak dolgok, amit szívesen csinálok, vannak amit nem. de ezekről majd legközelebb !

Kapás, bevágás!

2017.03.12. 08:25

A márciusi szalonkázásokat elvitte a "monitoringos" vadászat, amiről nem igazán tudnám megmondani, hogy kedvemre való lenne, mert  csak azoknál a kiváltságos vadásztársaságoknál  működik, akik erre regisztráltak. Ez bizony nem más, mit a magyar vadász képviseletek kudarca. Sok -sok csodás, szalonkavárós esték avarillatú emléke így lett a múlté.

De a tavasz lehet másképpen is várni, hogy nyissanak a horgásztavak, vagy apadjon a Duna, hogy a sóderes, lankás folyómederben keresgélő márnák étvágya is megjöjjön. Pénteken nyitott a Sombereki horgásztó, mondanom sem kell,  hogy a barátságtalan szeles idő ellenére - első kuncsaftként -  már nyolckor a víz szélén ültem. A módszerem az, hogy egy előregyártott etetőanyaggal azonnal bedobok, a csalinak pedig egy általam kitalált  kompozíciót teszek.

Öt perc sem telhetett el, még javában szöszmötöltem a szerelékeimmel, amikor a botom kapást jelzett. Bevágás után nem túl nagy ellenállást éreztem, valami kisebb halacskára gondoltam, de amikor a parthoz közel került és bepánikolt, akkora burványt vert, hogy azonnal izgalmassá vált a történet. Szákolásnál derült ki, hogy a szép nyurga ponty, bőven két kiló fölötti.

Azután ez így ment majd két órán keresztül, bedobás, kapás, szákolás, visszadobás, stb. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy azok közé tartozom, akik csókot nyomnak a hal szájára - fene a gusztusukat - és üres szákkal mennek haza, azoknak elmondom, hogy "predátor" horgász vagyok, azaz fogni szeretek, nem csak horgászni.

A három legszebb hazahozott halból pedig halászlé lesz !

Hektárbárók !

2017.03.09. 15:05

A vadásznapló lényege az, hogy az átélt eseményeket leírjuk, esetleg fotókkal illusztráljuk, az én esetemben rajzokkal karikatúrákkal színesítjük, nem másért, mint azért, hogy azok ne merüljenek feledésbe.   Nálam ez valóban így működik, mert az elektronikus könyvön kívül, "igazi" naplót is vezetek. Közel ötven éve !

A kezdeti időszakok beragasztott fotói más sárgulásnak indultak, a fényképen szereplő fiatalos arcok mára barázdáltakká váltak, de olyan fotóim is vannak, ahol prominens személyek társaságában vigyorgok bele a lencsébe.Mondhatni, színes az "emberanyag". Van köztük gyári munkás, de egészen magas rangú pártember is, akár az elnöki tanács elnöke. Egészen a közelmúltig a vadásztársaságok egy társadalmi kiegyenlítő szerepet töltöttek be,  a próbaidős,  "halljakend" - legyen bármekkora ember is "civilben" - szépen vitte a lőtt fácánokat, nyulakat a vadászok után, mindezt jókedvűen,  harag nélkül, próbálva beleilleszkedni a közösségbe.  Ezek voltak a tanulóévek, amikor el lehetett lesni a vadászat csínját-bínját.  Meg a barátságok is ekkor köttettek.

Sajnos, ez már csak nosztalgia, a gazdagság, a címkórság lesöpörte a társasági demokráciát és egy furcsa kasztrendszer jött létre, ahol "hektárbárók" vették át a hatalmat. A kapitalizmus tort ül a régi típusú társaságokon, az új világ nem tűri az érzelmeket, ezért most mondom, kedves sorstársaim, hogy a rinyálásnak nincsen helye. Ennél legyünk büszkébbek !

Visszatérve az elejére - a vadásznapló vezetésére - a napi vadászélményeim elmaradásával, csak azt tudom tenni, hogy tallózok a régi eseményekben. Ennyi év távlatából ez már idestova történelem.

 

 

"Élj meg érdekes időket!"

2017.03.01. 09:24

A tavasz első napja esősen, szomorkásan állított be, mintha tudná, hogy van mit siratni. Mielőtt én is "elsiratnám" a vadásztársaságunkat, szeretném gyorsan leszögezni, hogy az életben vannak sokkal, de sokkal nagyobb bánatok, tragédiák, mint egy vadásztársaság lenullázása, de azért a mi történetünk sem "piskóta", hogy ezzel a nem túl szellemes jelzővel éljek.

Miután 37 éve itt élek, sőt , el sem tudnám képzelni máshol az életem, ezért nem fogok senkit minősíteni ebben az ügyben, pedig volna kit és volna rá jelzőm is.

Húsz évvel ezelőtt - amikor ezt a kis társaságot összegründoltuk - akkora hatalmasságokkal kellett szkanderoznom, hogy arra majdnem ráment az állásom is. Nehéz szülés volt, de  éppen ezért lett egy kicsit az enyém is a terület ami mától kezdve egy cég protokoll kiállítóterme lett.

Az "enyém" tudatomat erősítette az a  - pár éve elhangzott kijelentés is - miszerint ide nem kellenek "vidéki" jelentkezők, majd a mi fiaink, esetleg unokáink fognak a helyünkbe lépni. Igazi szép és nemes szándék, de köddé vált. Illetve pénzzé ! Nos, ha a gyermekeink öröklik a területet, akkor tegyünk is érte valamit, így kezdtem bele a fácán programba, ölve bele pénzt, energiát, stb.  - de az ember a gyerekének mindent megtesz. Hogy úgy mondjam, adtam a szarnak egy pofont !

A Dunaszekcső Duna Vt élt húsz évet, béke poraira !

Az ebben mesterkedőknek pedig küldenék egy kínai mondást, amiről még nem tudták eldönteni, hogy átok-e, vagy más valami. Ki-ki döntse el, mi illik rá !

"Élj meg érdekes időket! "

 

 

 

Elrepült a "blama" !

2017.02.17. 17:37

Még két hét és erre a vadászati idényre befejezzük a fácánozásokat. Tegnap volt még egy vadászatunk és jövő csütörtökön lesz a búcsú és ezzel kész. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell hogy mondjam, rá is fér a vadászterületekre a nyugalom. Az viszont megnyugtató, hogy azok a kakasok, akik megúszták a vadászatokat - mert jól repültek, vagy ravaszul elbújtak - ezeket a géneket fogják továbbadni az utódokba.

A tegnapi vadászat úgy indult, hogy elmarad a köd miatt. A Mohácsi komp a sűrű ködben csak radarral "tapogatózva" találta meg a túloldalt, de ha hosszában mentünk volna, azt sem vettük volna észre.Amikor a Csátaljai büfében a lángost eszegettük, már egy kicsit emelkedett a köd, így remény volt arra, hogy vadászunk.

Azokat a kisebb nádasokat, remízeket vettük kőrbe, amikhez elég, ha négyünkből kettő hajt, kettő meg eláll. Eddigi vadászatainkban a hajtásban menők voltak a szerencsésebbek, mert több volt az esélyük, de Gábor barát erre is adott magyarázatot - mert a barát az barát - miszerint ők a "punnyadt" kakasokat lőtték, mi pedig a leállók, a sebesen iszkolókat. Ezen a napon már a punnyadtak is iszkoltak, a hajtás indulásakor, vagy még korábban, már menekültek. 

Már két kakas lőttem - hogy dicsekedjek is -  amikor egy reményteljes gazost kerítettünk. Egy szarka cserregett el fölöttem, amire rálőttem, mert a szarkákkal elszámolni valóm van, de erről már írtam korábban. A lövésre nagy csapat fácán startol el, zömében tyúkok. Egy fácán olyan magasba emelkedett, hogy a párás ködben kakasnak néztem, jókorát elébe tartva meglőttem.

Innentől érdekes a történet, mert a fácán, mintha liftbe ült volna olyan sebesen és függőlegesen emelkedett, majd pörögve, forogva mellém esett. A lövésem miatti örömöm azonnal elpárolgott, mert a kakasból tyúk lett, mire leért. Igaz, hogy öreg, hosszú farkú tyúk, de sajnos mégis csak  tyúk.

A nagy blamát a tyúk oldotta meg, mert egy rövid szieszta után egyszerűen lelépett. Úgy gondolom, hogy  egy szem söréttől megszédült és ahogy jobban lett, elrepült.

Elrepült a blama !

 

Latyak !

2017.02.13. 13:18

Alattomossá váltak az utak, a fagyos föld tetején a nyálkás réteg keringőre kéri az autó kerekeit, de úgy, hogy a táncban ő vezet, az autó meg csúszik mindenfelé, csak arra nem, amerre menni szeretnénk. Hiába  a négy kerék meghajtás a difizár, stb. a kerékbe ragadó sár tükörsima futófelületet gyárt, ennek meg elakadás a hozadéka.

Ezért azután az autómmal csak addig merészkedtem, ahonnan még nagy valószínűséggel vissza is tudok menni, onnan pedig az "apostolok lován" mentem tovább. De ami igaz az autóra, igaz a csizmára is, pláne, hogy gyalogosan az autó 4WD-je, itt nem érvényes, illetve ha igen, akkor az egy érdekes közlekedési mód, viszont a csizma recéibe tapadó sártól a csizma is arra megy, amerre ő akar.

Nos azt akarom ebből kihozni, hogy nagy merészség kimenni vadászni, de én mégis megtettem, mert alig két hét van hátra a vadásztársasági formánkból, mivel márciustól "új szelek fognak fújni" - hogy a szóképnél maradjak -  nem a mi vitorláinkat duzzasztva.

A lesen ücsörögve éppen azon morfondíroztam, hogy mi lenne, ha lőnék valami "nehezet". Hogyan lehetne kivinni ebből a völgyből, amikor még gyalog sem könnyű kijutni. Diana megoldotta a gondomat, mert a kezdődő szürkületben egy hatalmas rókát küldött elém. Kicsit aggódtam, hogy a pipámtól szagot kap, de a róka teljesen belefelejtkezett a száraz fűcsomók alól illatozó egérszagok analizálásába.

Valami kis nesz eljuthatott hozzá a készülődésemből, mert a les felé kezdett figyelni, de ekkor a hajszálkereszt az oldalán volt. A dörrenést már nem hallotta, mert a lelke, egy másik vadászmező felé tartott. 

Balegyenes!

2017.02.06. 14:25

A vadászati meghívásom Vajszlóra, az Ormánság "fővárosa " közelébe szólt, ahonnan a Dráva csak egy sörétlövésnyire van. A gyülekezőhely szépsége egy oltárkép gyönyörűségével ért fel. Két három emberöltőnél idősebb hagyás-tölgyek ékesítették a vizes legelőt, ahová a sorban érkező terepjárók helyére egy szürke marha gulyát képzeltem, vagy bégető birkanyájat. Sajnos, már nincs legeltetés, annak az ideje is lejárt.

  Bevallom, én csak az Ormánság kapujáig jutottam el ezidáig, ha Harkányt lehet ennek nevezni. Elöljáróban elmondanám, hogy ennek a tájnak a szépsége, varázsa páratlan - és hogy mondandóm lényegének közepébe vágjak - a szegénysége is. Azon lehet vitázni, hogy a szegénység és a táj érintetlensége milyen viszonyban vannak egymással -  de az biztos, a Dráva nehezen tűri az emberi mesterkedéseket, hisztérikusan reagál mindenre, olykor egy nyugodt csendes horgászvíz, máskor pedig egy hömpölygő áradat. Az itt élő emberek is ilyenek, könnyen indulatba jövők, de a jó szóért hálásak.   A víz, az erdők, az erdei vadak közelsége,  az itt élőket  megtanították arra - generációkon keresztül - hogy miképpen lehet belőlük valamit is elorozni, télire fát, lábasba húst, gyűjteni agancsot, gombát, meg mindent, ami mozdítható.

Ezen a vidéken a falopás, az orvvadászat, részben az életben maradáshoz kell, de van benne valami virtus is, kit kapnak el és kit nem. A házigazda, hurkolásban pusztult vadakról számolt be, ami csak a jéghegy csúcsa. Kérdésemre, hogy az orvvadászat a szegénység "hozadéka"-e, azt mondta, hogy nem csak. A törvényen kívüliség akár virtus is lehet, ami apáról fiúra száll. De ha ez engem jobban érdekel, majd üljek be egy kocsmába és próbáljak beszédbe elegyedni emberekkel - javasolta huncut mosollyal -  amitől vagy többet tudok majd, vagy monokli lesz a szemem alatt. Attól függ, hogyan kérdezek, vagy mennyit iszok.

Csábos lehetőség, de élni fogok vele. Nekem már úgyis kívántak balegyenest a blogomban megírt szarságok miatt, most legalább teljesül az óhaj.

 

Jégtánc!

2017.02.01. 16:54

Érdeklődve néztem a napokban azt a Tv  műsort, ami arról szólt, hogy idős korban hogyan kell úgy elesni, hogy ne törjön el minden csontunk. Jót szórakoztam a hatvan év körüli úriemberen, aki egy birkózó szőnyegen gurult ide-oda,  közben azt is elmagyarázta, hogy az alkarunkkal hogyan csillapítsuk az esést.

Oké, rendben, akkor szakítok a "hagyománnyal", mert eddig én úgy estem, hogy semmiféle röhejes gurulást nem csináltam, mert először is bennem az él, hogy a földön, vagy jégen fekvésnél jobb állva maradi és ezért a függőleges helyzetemért - ha már az evolúcióban eljutottam eddig -  akkor kitartóan, mondhatni a végsókig küzdök is.  Ha a gravitáció mégis magához szólítana, akkor jön az ösztönös mozdulatsor - és semmi gurulós technika -   ami abból áll, hogy mindkét kezemmel kalimpálok, a lábaimmal pedig szaporán járom a Monti - csárdást, aminek a vége rendszerint az, hogy nyújtott testtel, mondhatni vigyázz állásban, lehetőleg tarkóra érkezve, teljes hosszomban elterülök.

A mai nap olvadása, ráfagyott a hetek óta arasznyira fagyott jégbordákra, amitől az udvaromon a kutyák kenneljéig tartó út , egyenesen életveszélyes lett. Veszély ide veszély oda, menni kell mert a két kutyának enni kell adni. Ahogy az első lépést megtettem a jégpályán, a két lában elindult alólam - hiábavaló lett a gurulásos műsor nézése - ugyanis teljes hosszomban hanyatt vágódtam, hasamon a kutyák lábasával, amibe éppen az esti kajájukat vittem volna nekik.

A kutyák nagyon viccesnek találták a legújabb módit, miszerint a hasamról ehetik meg a vacsorájukat.

Azt gurulásos marhaságot meg úgy mutassák be legközelebb - ha javasolhatom - , hogy valaki egy nagy kondért is tart a kezében és azt nem akarja nagy ívben elhajítani.

 

 

Ugatás !

2017.01.30. 11:04

Én nem értem ezt az egészet. Most akkor ugathatok, vagy sem. Kicsit kínos, hogy eddig csak vinnyogás jött ki a számon, de erősen figyeltem "udvartársamat" - akit a gazda Vahúrnak hív, de újabban állandóan összekever bennünket, nekem mondja az ő nevét és fordítva, de ez nem gond, úgy oldjuk meg, hogy mindketten csináljuk a parancsot.

Szóval a helyzet az, hogy két nap óta, a gyerekes vinnyogásból ugatást tudtam létrehozni, ennek úgy örülök, hogy folyton gyakorlom is. Először is akkor csinálom, ha az az utálatos, dölyfös macska grasszál el a kerítés túloldalán, még pillantásra sem méltatva bennünket, pedig torkunk szakadtából kiabálunk rá, de mintha tudná, hogy a kerítés megvédi. Már tervezem, hogy egyszer valahol kibontom ezt a drót micsodát és akkor lerendezem ezt a szemtelenséget.

De én akkor is csaholok, ha semmi okom rá, hogy úgy mondjam gyakorlásképpen. Miután tegnap napközben a gazda szobájában jól kialudtam magam, úgy gondoltam, hogy éjszakai is skálázok, kedvem is volt hozzá, mert valahonnan távolból választ is kaptam - ezért jól eltársalogtunk a kedves ismeretlennel. Hogy jobban halljon, ezért torkom szakadtából ugattam, de még "paukoltam" is.

Nos, ekkor jött a meglepetés, mégpedig a gazda formájában. Csak sebtiben kapkodhatta magára a ruhát, ennek az éjszakai göncnek még nem ismertem a szagát, de a gazda hangja is ismeretlen volt eleddig. 

Beparancsolt a bekerített ingatlanomba, konkrétan a fűtött házamba - nem árulkodásképpen - de kutyatársam ezalatt az igazak álmát aludta - és azt a nemrég tanult kemény vezényszavat zúdította ártatlan fejemre, hogy helyeden maradsz !

Kérdem én, ez a hála, hogy megtanultam ugatni?

 

 

Hányinger !

2017.01.28. 12:11

 

Nem túl "gusztusos" a téma, aki még sosem hányt és a kutyája sem, az ne olvassa.

Samu vizslám szépen kikupálódott, jó a természete, értelmes, de pechemre és az övére is, nem bírja az autózást. Ugyanis ahogy elindulok vele, azonnal hányni kezd.  Ez még annál is rosszabb,mint  amikor egy felnőtt kutya akkorákat ereget, hogy még a szoba sarkába fészkelt pók is leszakad hálóstól, pedig ez még csak a hanghatás. Az ezt követő sunyi bűz, pedig már "csak" hab a tortán. Ezért a galád tettért a gazda a felelős, mert vadászat előtt nem biztos, hogy húsokkal kéne a kutyát megtömni.  De ez mégis  csak egy normális "üzemmód" mert nem ott jön ki a kaja, mint  ahol bement. A hányás, pedig - embernél, állatnál - nem biztos, hogy  a boldogság érzése.

Samuval  nem tudok mit kezdeni, ráadásul sajnálom szegényt, mert ő sem  tehet róla. Viszont mennünk kell, mint legutóbb az állatorvoshoz, ahol a kötelező szurikat kapja.  Most már ott tartunk, hogy az autóba is nehezen száll be, mert rosszak az emlékei, amit okos kis fejével nem felejt.

Először a nyála ered meg, de úgy és annyi, amennyit el sem tudok képzelni, hogy honnan  jön, miközben bocsánatkérő szemekkel néz rám. Ez az "adag" az üléshuzatomat áztatja el, de ez még nem lenne baj, veszek másikat.

A nyálcsorgás után jön viszont a "sűrűje" - pedig utazás előtt nem kap enni -  de valahogy előhoz a gyomrából korábbi, sosem látott  falatokat, amiket azután a kocsiba tett újságpapírok mellé, lehetőleg a padlószőnyegre, szép kis kupacokban kiporcióz.

Utána rám néz, segélykérően : - gazda meddig kanyargunk még ebben a büdös micsodában? - mondja a tekintetével.

Megsimogatnám szegényt, de ragad mindene, így marad a nyugtató szó.

 

 

 

 

 

Sörét, vagy golyó ?

2017.01.25. 11:33

Ahogy a lövészetben is két nagyobb szakág létezik - mármint annak alapján, hogy sörétes, vagy golyós fegyver a "sporteszköz" - a vadászokban  is ekként válik ketté a lelkesedés a nagyvad, vagy az apróvad irányában. Nyilván, elsősorban a terület határozza meg, hogy azon mit lehet jóízűen és sokeresen csinálni, hogy miből van több, fácánból-e, vagy mondjuk vaddisznóból.

Az én ifjú koromban élesen elkülönültek a nagyvadasok az apróvadasoktól, hiszen pl. a disznó még nem hódította meg az egész országot, az alföldi részeket is. Akkoriban egy vaddisznóhajtásra szóló meghívás felért egy kitüntetéssel,  még akkor is, ha a fél országot át kellett autózni érte. Ma már a bugaci szikeseken, vagy a szinte kopár alföldi síkokon is eredményesen vadásszák a disznókat. A fácán pedig egyre fogy, talán nem véletlenül. 

A fiatalabb generáció, már a disznóvadászatokon "szocializálódott", ami nem baj, de az szomorú, hogy az apróvadazások igénye egyre csökken, ahogy mondani szokták, egy-két kakasért nem fognak fél napot kutyagolni.

Jómagam, a sörétes puskát szívesebben fogom a kezembe, mint a golyóst, egy "toronykakas" lövése nagyobb élményt jelent, mint egy szórón csemegéző vaddisznó meglövése, alig pár méterről.

Akképpen, ahogy a mondás tartja, kinek a pap, kinek a papné! Az "ínyenceknek" mindkettő !

Alig várom a holnapot, amikor nagy gyaloglásokkal, fürge kakasokat próbálhatunk puskavégre kapni. 

 

Szmog !

2017.01.22. 10:02

Ez a hideg paplan, vagy hogyan is mondják az időtalálgatók, ráül az egész országra, de nem mindenütt egyformán. Ahol sok az autó, ott ebből szmog lesz, de ott is, ahol gyárak, erőművek, meg még ki tudja milyen szennyezők eregetik a füstjüket, kormukat, stb.

Faluhelyen már legtöbben fával fűtenek, igaz a fa árának emelkedése elérte a gázét, szóval lassan mindenki visszatér a kényelmesebb és kevésbé környezetszennyező fűtésre. Azt nem mondanám, hogy a falumban csak szép, tiszta füst bodorog a magasba, mert olykor megtömik a kazánt olyan lomokkal, amit a kukába kéne tenni, de a régi reflex szerint, ami éghető, azt elégetik. Miután e kéményseprő szakma valami mássá alakult és hiányszakma lett, a kéményeket ezzel a krematórium módszerrel előbb utóbb tönkreteszi az, aki ezt teszi és a saját kárán jön rá,  hogy a kéményre is vigyázni kell.

Hová is akarok kilyukadni? Oda, amivel elkezdtem. A városi embereket körülvevő egészségtelen levegőre. Amikor a falusi életforma jövőjén "agyalunk" akkor az egyik legfontosabbat kéne bekalkulálnunk, mégpedig a tiszta, egészséges környezetet.

Hogy ezt az egyáltalán nem vicces témát azért valamivel enyhítsem, hozzátenném a saját "ötletem", miszerint az itteni jó levegőt majd zacskós kiszerelésbe fogjuk árulni szegény fővárosiaknak.

Nem vált be csütörtökre a jóslat -  illetve csak részben -  a hőfokokat illetően, mert a mínuszok stimmeltek, de a felhők, a köd már nem. A havas táj, a szikrázó napsütés, a baráti társaság, mind együtt volt a sikeres fácánozáshoz. Illetve kell még egy két dolog hozzá, például egy jó kutya, egy jó hajtó, aki a nádasokon is végigcsörtet és végül de nem utolsósorban kellenek a fácánok. Ezzel most nem mondtam túl nagy okosságot, viszont ez így lett kerek, de a fácánok felemlegetése fácánozásnál , kb. olyan, mintha a kajakozásnál a víz jelenlétét is feltételül szabnám. Vagy a szexnél, egy társat másodiknak .Minimum.

A szép időnek megfelelően jó hangulatban kezdtük végigjárni a kisebb-nagyobb nádfoltokat,  bokrosokat, de valami nem stimmelt, mert egyre másra "üresek" voltak a hajtások. Azután számomra megtört a jég, egy kakas és egy tyúk rebbent ki az országút melletti fasorból. Én az út szélén bandukoltam, olykor a mellettem elsuhanó autósoknak integetve, de éppen ekkor nem jött autó, így a kakast sikerült "leszólítanom" anélkül, hogy egy autó szélvédőjén landolt volna. 

Ekkor még nagyon az elején tartottunk a vadászatnak, erősen bizakodtunk,  hogy ezt az egy kakast, még követni fogja több is. Egyre másra hajtottuk a reményteljes helyeket, de sehol fácán, sem kakas, de tyúk sem. Pedig hóban a fácánok behúzódnak ezekre a szélvédett helyekre - ha vannak. De nem voltak !

Tanulság van bőven, éppen az, ami a mi társaságunknál is, meg máshol is, hogy ha valaki vadászni akar, annak fácánt kell nevelni, vagy az állományt feldúsítani.De etetni is kell őket és a dúvadnak statáriumot rendelni.  Ha ezek közül bármelyik is elmarad, nem lesz fácán. Itt sem volt !

Lehet fanyalogni, hogy akkor ezek a madarak már nem is vadmadarak, de még mindig jobb, minta nem lehetne mire vadászni.

Egyébként soha sem a lelőtt fácán mennyisége határozza meg a "jólétünket", de az sem baj, ha két-három szépen lőtt kakas látványa kerül be emlékeink közé, amit jó szívvel szoktunk emlegetni. igaz, a kínos hibázásokat is, de ezt már csak baráti szeretetből.

 

Samu naplója!

2017.01.15. 14:56

Én ezt nem értem. Már egy hónapja itt lakok, ebben a fűtött házban, a nagy udvarral, ezt a Csupaszőrt is kezdem megkedvelni, pedig olykor elfogja az idegbaj és olyankor a fülembe kapaszkodik. Már arra gondoltam, hogy attól az izétől lesz ideges, amit a gazda már lerágott és kihozza neki, hogy folytassa.  Én pedig még csak azokat a kis bogyókat kapom, aminek se íze, se bűze - de hála a Mennyei Nagykutyának - a gazda megkeveri jóféle ízletes löttyökkel. Ha jól nézem, a napi háromszori étkezéstől,  már kétszer olyan magas lettem, mint Csupaszőr. Még egy kicsit növök és akkor én fogom az ő fülét kicakkozni. Kölcsön csont visszajár !  

Az a része a gazda idomításának,  már jobban megy, amikor kihozza a kaját és elosztja köztünk. Azt szeretem, amikor végig ott áll, amíg kinyaljuk a tányért, mert ha hamarabb elmegy, a Csupaszőr iderohan az enyémet nyalni. Micsoda bunkó ! Ilyenkor visítok egy kicsit, hadd higgye a gazda, hogy bántott.

Nos, amikor vége az evésnek, akkor én nagyon szeretek vele menni, mert akkor a pipaszagú szobájába mehetek, ahol a foteljába ugrok és azonnal úgy teszek, mint aki alszik. Szerintem azt már megtanítottam neki, hogy ilyenkor ne zavarjon.

Sajnos nem reggelig tart a jólét, mert éppen akkor, amikor már jól átmelegedtem, menni kell kifelé. Szóra nem hallgatok ilyenkor, mert hülye azért nem vagyok, de a nyakörvemre akasztja azt az  utálatos pórázt és akkor már nincs mese, menni kell. Hogy intelligenciámat fitoktassam, ezt a helyzetet én úgy értékelem, hogy  a szobalét nekem nem alanyi jogon jár - hanem jutalmul. Majd megpróbálom gyakran kiérdemelni.

Én úgy látom, nem lesz rossz gazda ez a pipás vadász.

Üröm-öröm !

2017.01.13. 11:05

Mintha a Teremtő is megelégelte volna azokat a szemétségeket, amit az új vadászterületek és a semmiből előkerült új tulajdonosai művelnek -  mert a madárinfluenza és a közeledő sertéspestis formájában - keményen büntet. Kőkeményen !

De igazából a baj az, hogy  - mint eddig minden ilyen változásnál - végső soron, ezek levét a vadak isszák meg, még ha a területhatárok módosításának ötlete és húsz évre megszabása, nem ördögtől való, sőt, kétségtelenül abban bizonyos  természetvédelmi elvek is érvényesülnek. De minden terv csak annyit ér, amennyi megvalósul belőle és itt már közel sem a szakmai szempontok érvényesülnek, hanem lobbiérdekek.  Baj csak akkor van, amikor ilyen-olyan gazdasági-politikai érdekek mentén szabják újra a tulajdonosi kőrt. 

Nos, ezek után, valami szépet és vidámat ! Ennek témáját pedig Samu kutya szolgáltatja, aki immár ötödik hónapjába serdült, már tudja, hogy neki mi a jó és mi a rossz, amik iránt ki is fejezi óhaját, vagy ellenszenvét. Következetes kutyatartóként keményen elhatároztam hogy Samuból nem lesz "szobakutya", a  fűtött kutyaól és Vahúr kutyus társasága, éppen elég luxus neki ahhoz,  hogy a legkeményebb mínuszokat is simán kibírja. Ebből a keménységemből annyi valósult meg, hogy miközben ezeket a sorokat írom a vadászszobámban -és  "természetesen" a fotelomban - alszik. Amikor mozdulok, nagy óvatosan, csak az egyik szemét nyitja ki résnyire, mondhatni sandít rám, hogy nehogy eszembe jusson kivinni, hiszen ő nagyon mélyen alszik.

Ha a két eseményt egymás mellé teszem, a vadásztársaságit és a Samu kutyáét, akkor kétség sem fér hozzá, melyikben telik nagyobb örömöm.

Security.

2017.01.06. 11:54

Ennek a bejegyzésnek hosszú címet kellett volna adni - ezért nem tettem - de ezzel kezdem. A címet a tegnapi vadászat adta volna, azaz: " az egy, néha több, mit a sok"! Magyarra fordítva, az az egy kakas, amit tegnap lőttem, többet jelentett nekem, mint "normál" időjárási körülmények között, az aránylag komótosan emelkedő "gyári"  fácánok  "halomra" lövése.

Először egy kis népi humorral kezdeném. A tegnapi vadászatunk olyan helyen volt, ahol a határ , illetve az ott felhúzott kerítés, egyben a vadászterület határa is, a községet "megáldva" a migráns kérdés kézzel fogható közelségével. Van itt egy kis kocka alakú erdőcske, ahol már a kerítés felhúzása előtt is lesben álltak a rendőrök, az autójuk oldalán a security feliratot viselve. Nos, ebből a feliratból csináltak a falusi "nyelvújítók" szekurity-ot, simán "ty"-vel mondva !

Szóval ennek a ty-s erdőnek az alsó részén álltam le, másodmagammal, mert két héttel ezelőtt is itt lőttem egy gyors kakast, amire dicséretet is kaptam, de valahogy felemásat, mert így szólt : "jól van fater ". Még szerencse, hogy Gábor barát is lőtt egy éppen ilyen kakast, így egy perc után szépen visszagratuláltam neki, éppen ezen szavakkal.

De térjünk vissza a tegnapi naphoz. Előző éjjel esett egy kevéske hó, ami nem lett volna baj, sőt, de ami hozta, az elmaradhatott volna. Ugyanis metsző hideggel berontott szél tábornok, cibálva sapkát, sálat, kifújva a kabátból a meleget. Ezt jobb helyen szar időnek hívják, de nekünk, vadászoknak, ez is jó. 

Tehát a tegnapi egy kakas története a következő:

Viharos széllel hajtva, "toronyba" emelkedve húzott el egy kakas a fejem fölött,  de olyan magasra emelkedve, hogy egy pillanatig vacilláltam, hogy ez a kakas a sörétlövés határán felül van-e, szóval lőjek-e. Nincs mit veszteni, gondoltam,  legföljebb hibázok - ami ilyen esetben nem is olyan nagy blama -  így az előtartást amolyan húzó gerléhez igazítottan, egy kocsirúdnyira becsültem - és így kísértem a puskacsővel a madarat. A kakas sebességére és magasságára mi sem jellemzőbb, hogy kb. ötven méterrel mögöttem esett le. Ezen a napon ez az egy kakas jött rám, de nekem elég is volt.

Ennek a lövésemnek az élménye is örökös marad, mint a mutatós hibázásoké.

 

Pallosjog !

2017.01.04. 11:55

A vadásznaplóm számára "évértékelőt" szoktam írni, immár negyven éve. Azért "csak" ekkortól, mert korábban azt gondoltam - nem kevés fiatalos önbizalommal - hogy  a memóriámban majd tartósan rögzül. Hát nem így van. Ugyanis a vadászat adta különleges élményeket valóban rögzíti az emberi agy, de az időpontokat, már nem nagyon. Az enyém legalábbis nem!Jó példa erre a falamon sorjázó őzbak trófeák. A már sárguló, évtizedes agancsok közül,csak egy néhányról tudom, hogy mikor és hol lőttem, de azt szinte mindegyikről, hogy milyen körülmények között.

Nos, az idén is teszek egy évértékelőt, még ha nehéz szívvel is. Illetve tartom magam egy piarista szerzetes tanárom szavaihoz, aki azt tanította - és úgy is élt - hogy a sok pelyva között is meg kell találni a tiszta magot.

Ebből kiindulva összegeznék. Jó hangulatú gerlézések, szép fácánozások, sikeres rókalövések, pár disznó, de a lényeg nem itt van. Nekem a lényeg a vadászat hangulatán van.

A vadásztársaságunk megszűnésének bejelentése  nem éppen hangulatjavító esemény volt, de tartom magam a piarista intelemhez, a rosszban is csak a jót meglátni, így ennek fényében nagyon jó volt, hogy egy bika kilövéséért, csak "karaktergyilkosságot" követtek el ellenem, de igazából nem végeztek ki. Még szerencse, hogy az új földesurak, pallosjoggal nem rendelkeznek, mert akkor nekem annyi! Az első éjszaka jogához meg kevés a falusi hamvas ártatlanság.

Aztán, hogy mit hoz az új év, arra csak a népi mondást tudom idézni, "majd kiadja a világosság"!

Mérleg !

2016.12.25. 11:02

Jó sok időre "elnémultam" - talán szerencsémre is, mert az elmúlt időszakot, a szókimondásomat ismerve - nem biztos, hogy fényesre sikáltam volna. A vadásztársaság életében olyan változások álltak be, amiket egyfelől nem értek, másfelől nem akarok érteni. Ó, boldog balgaság - mondaná a költő. Ha nem is balga, de az biztos, hogy totál naiv vagyok, a vadásztársaság rózsás jövőjéről mondottakat elhittem, éppen úgy, ahogy a barátok által kirakott műanyag szarkáról is,hogy az igazi, amit annak rendje módja szerint "terítékre hoztam". Jó lett volna, ha az elmúlt évnek csak ez lett volna az egyetlen "kész átverés sója".

De ezt hagyjuk, az óévet úgy szoktam búcsúztatni, hogy "kicsemegézem" a történések színe javát, a keserű szájíz maradjon az elmúlt évben, ha feledhető, akkor még jobb.

Ami, illetve aki nem feledhető, az a Berci kutya! A 15 éve és a gyógyíthatatlan betegsége miatt, döntenem kellett, hogy hagyom-e szenvedni, vagy úgy megy el tőlem, hogy a fejét az ölembe hajtva kapja meg a hosszú álmot adó megváltást. Berci eltávozott, most már Szt.Vendel "barátom" vigyázza álmát.

A történet folytatása szinte meseszerű és az adventhez méltóan megható. Emberségből pedig példaszerű. Ugyanis ugyan ezen napon, egy kiskutyával ajándékozott meg az a két fiatalember, akik segítettek nekem egész évben a vadetetésben, akik "kívülállóként" többet tettek a vadásztársaságért, mint sok vadász.

Két hét óta pedig ott csetlik-botlik mellettem Samu kutya - mert ezt a nevet kapta -de hogy miért, arról majd máskor.Igazából attól féltem, hogy Vahúr, hogyan fogja elfogadni, de Vahúr egy igazi nemes lélek, aki Berci kutya utolsó heteit csodálatosan viselte és eltűrte, most pedig a kis jövevényt is azonnal elfogadta.

Tehát összegezve az elmúlt évet, volt két veszteségem, a vadásztársaság és a Berci kutya és lett egy hatalmas nyereségem, a Samu kutya.

Boldog Új Évet mindenkinek !

 

Nekrológ!

2016.12.12. 10:41

Most tavasszal volt éppen 15 éve, hogy egy kis, szőrös, csetlő-botló, tündéri magyar vizsla kölyök érkezett hozzánk.  Egy akkori vadásztárs állított be vele, mert hallotta, hogy éppen betegségből lábadozok és nem sok idővel előtte, a Dani kutya is magányossá vált. Bevallom egy kicsit megijedtem, no nem a kutyustól, mert kutyákból volt már az előző években szép számmal - sokszor hat is hét is - hanem attól, hogy a lábadozásom alatt, tudok-e majd a kis jövevénnyel foglalkozni.

Tudtam!

Sőt, a kiskutya vidámsága, rajongása, hűsége meggyorsított a lábra állásom ,mert az orvosi protokoll szerint, a fél évre tervezett gyógyulásom alig három hétre apadt. P.Gábor - ha olvasod az írásom - ezúton is köszönöm neked ezt a szép gesztust. Szóban ugyan ezt már többször is megtettem, de most egy szomorú ténytől lett az írásom aktuális, ugyanis Berci kutya befejezte földi pályafutását, tegnap óta az égi vadászmezőkön kajtatja a fácánokat. 

A 15 év alatt, szinte minden jóban volt részünk, mondhatni elválaszthatatlanok lettünk. A vadászkönyvem címlapfotójáról is Berci értelmes tekintete néz az olvasóra, a  benne lévő történetek egyike-másika is neki állít örök emléket.

Úgy mentél el, ahogy a kapcsolatunkhoz méltó volt, ölembe hajtott fejeddel lehelted ki a lelked.

 

 

Nem nekem kéne "mosakodnom"!

2016.12.04. 11:06

A mozdulataim a készülődésem még a régiek voltak, a lesem is a helyén várt, de valami nagyon megváltozott.  Mármint bennem. Az erdő sem értette, miért nem a szokott derűvel mászok a lesre, amit az öreg tölgy szóvá is tett.

- Mi nyomja a szíved öreg fiú, nem így szoktál te idejönni ? - érdeklődött a maradék száraz leveleit zizegtetve.

-Várj egy kicsit, rápippantok, azután majd mesélek !

Tudod, az úgy volt, hogy a jövő évi változások, a vadásztársaságok jövője fölötti aggodalmak - egészen az elmúlt hétig - úgy tűntek, hogy bennünket nem érintenek, mert ezt így mondta az arra illetékes. Én meg elhittem. Azután egy gyűlés keretében - hogy úgy mondjam - a vadászbecsületem lett lealázva, mert a teljesen szabályosan, engedélyezett keretek között lövetett szarvasbika árát, úgy említették együtt a társaság megszűnésével, hogy néhány rókalelkű azt egy tételben nekem tulajdonította.

Tudod tölgyfa komám, ismerem én a mondást, miszerint aki "szelet vet, vihart arat" - de a becsületemért vállalom a vihart, akár a cunamit is.A vadászat nem a fortyogó lélek lehiggasztására való - szerintem - hanem a természettel való derűs együttlétre. Eddig  így is tettem, a gondom, bajom sohasem vittem fel magammal a lesre, de most  a súly nagyobb lett, mint amit otthon lehet hagyni.

Húsz évgyűrűddel ezelőtt, már megéltem egy cunamit, amit egy kis szekcsői csapat élén kevertem - miszerint, az adott lehetőséget kihasználva, de egyben az akkori hatalmasságokkal szembemenve - önálló vadásztársaságot fabrikáltunk. Most nem részletezem tölgy haver, hogy erre az állásom is majdnem ráment, a rendőrség is aktívan érdeklődött utánam, stb. de álltam, a sarat, mert értelme volt. A komisz helyzetet még komiszabb időszak követte, mert ugye üres zsebekkel kezdtük a pályafutásunk.

Jobb híján, magamat neveztem ki vadőrnek - de tettem is a dolgom -  amennyire a munkám mellett lehetett. A vadásztatások miatt, hetekig csak pár órát aludtam, de már a második évbe gyűjtöttünk egy kis pénzt, amivel el lehetett indulni.

Hát talán ezért is,meg a rengeteg beleölt munkám miatt is,  nem beszélve a területen lóháton bebarangolt szép évekért  - bár semmi kézzel fogható okom nem volt rá - de a sajátomnak is tekintettem egy kicsit ezt a területet.

Az viszont közgazdasági tény, hogy egy területet érzelmekkel nem lehet megvásárolni csak egy kocsideréknyi pénzért. Ha már eszembe jutott, akkor búcsúzóul is egy mondást engedjél meg, azután tényleg hazamegyek, miszerint aki fizeti a prímást az rendeli a nótát.

Kemény és egyértelmű szabályok, ahol nincs helye a nyafogásnak.

Az a bika pedig - ha már fizető kereslet nem volt rá - akkor a létező legjobb helyre került.

- Kösz öreg, hogy meghallgattál, azért vigyázz majd azokra is, akiket az új módi ideültet - de most búcsúzom, mert hidegebb is lett, mint amire készültem, mert a lelkem fagyott meg, de cudarul.

 

Türelem !

2016.11.25. 12:06

A bejegyzéseket nem igazából az eredmények motiválják, de az kétségtelen, hogy egy puskadurranással záródó esemény kerekebb, mint az "üresjárat". Történések mindig vannak, mert egy erdei lesen ücsörgés soha nem eseménytelen, sőt, gyakran rendkívül izgalmas.Már megszámolni sem tudom, hányadszorra kapaszkodok fel a kedvenc lesemre, de az sokat mondó, hogy a les létrájához vezető füves-gazos utat, a tiszta földig kijártam már.

Közben voltak disznós "kalandjaim" bőven, hiszen hetek óta egy konda kerülgeti a szórómat, de eddig csak egy disznó dugta ki az orrát a bokrokból, de kijönni már nem volt mersze,  később viszont biztosan megtette, mert a kiszórt kukoricámat reggelre teljesen felpucolják a sertevadak.

Szarvasok is oldalognak a szóróm környékén, egy-egy anyját hívogató borjú nyekergése is egészen közelről hallatszik, de ők még a disznóknál is óvatosabbak. Kezdem azt hinni, hogy a disznók és a szarvasok a köztudottan egymás iránt érzett unszimpátiájuk miatt "szabotálják" a terített asztalt.Kivárják egymást, így csak a késő éjszakai órában jönnek a szóróra, amikor én már az igazak álmát alszom otthon.

Általában két-két és fél órát ülök a lesen, ennél többet sosem. Van egy mondásom, miszerint ha egy disznó azt szeretné, hogy én ejtsem el, az méltóztasson ezen idő alatt kilátogatni a szórómra.

Nos, ez az elhatározás még nem született meg, így továbbra is kitartóan kijárok és várom a lehetőséget.

Éjjellátó!

2016.11.13. 11:23

Messziről futok neki a témának, mint távolugró az ugrásnak. de mi is a téma ? A téma az, hogy milyen szinten alkalmazzuk a technika vívmányait a vadászatban. Anélkül, hogy humort csinálnék belőle, de  ez a téma az őskortól aktuális lehet, amikor a szakócát felváltotta a dárda, majd a nyíl- azután ugorjunk egy nagyot és  - a lőfegyverek használatában a kanócos puskák, a nyílt irányzékok korszaka után a távcsővel szerelt puskákon át, napjainkig, ahol a vad esélyeit a minimálisra csökkentik a mindenféle infra csodalátók. hőkamerák, stb.

Az ugye senkit sem zavar, hogy az infra céltávcsövek használata tilos, amivel totál egyetértek, de az éjjellátó kereső távcső használatát indokoltnak tartom, mert azon kívül, hogy el lehet dönteni, hogy az a fekete árny, egy disznó, szarvas, esetleg egy "rőzsehordó öreganyó", a lövésnél már a fegyverlámpa is elegendő. Pár évvel ezelőtt a lámpás vadászatot orvvadászatnak tartották, de a vadkár engedékennyé tette a hatóságot, a disznóra engedik a lámpa használatát.

Ezek után nézzük a történetet. Öt óra után a sötét  már alaposan bekéredzkedett az erdőbe, a keresőtávcsövemben a szórón sárgálló kukoricát sem láttam, pedig jó lett volna, mert a disznók csörtetése egyre közelebbről hallatszott. Ekkor vettem elő, az infra keresőtávcsövemet, mert valami ropogtatást is hallottam. A távcsőben jól látható lett a nagy disznó és körülötte a csíkos malacok. Ha és amennyiben, csak a "normál" távcsövet használom, akkor a malacokat nem veszem észre és még belegondolni is rossz, mi történhetett volna.

A történetem mégis sikerről számolhat be, mert pár perc múlva egy magányos disznó képe jelent meg az éjjellátó lencséjében, amit azután "hagyományos" módon, a fegyverlámpa fényénél vehettem célba.

Összegezve: éjszakai vadászatnál az éjjellátó hasznos "jószág" lehet.

 

 

"Büntiben".

2016.11.05. 11:36

Volt már olyan év - nem is egyszer - amikor a novemberi hónap hóval köszöntött be, ami semmi jóval nem kecsegtetett, ha belegondolunk, hogy van amikor még márciusban is tud havazni. Elég, ha csak az 1980-as év novemberére gondolok, amikor Dunaszekcsőre költöztünk és hóval, faggyal, hideggel fogadott a falu bennünket. Én meg azt sem tudtam, hogy mivel és hogyan kell fűteni, mert a városi radiátorokon "szocializálódtam".

Nos ennyi emlékezés elég is, térjünk a tárgyra, jelesül ennek a hétnek a csütörtökjére, amikor fácánozni indultunk az alföldre, a novembert meghazudtoló, kissé szeles, de ragyogó jó időben. A csapatunkban inkább a gyaloglás a sikk, senki sem akar leállóként  ácsorogni, de az autót is előre kellene vinni valakinek, ezért azután az "áldozat" úgy száll be a kocsiba, mintha az büntetés lenne.

A második fordulóban rám került a sor, hát rendben, gondoltam, majd előremegyek és nézem a többieket, ahogy lövik a kakasokat. A keskeny kukoricatáblának már majdnem a felénél tartottak, a kutyák is rohangáltak, de a puskák némák maradtak. Két eset lehet - gondoltam - vagy nincs benne madár, vagy gyalogolnak előre, szóval jó lesz figyelni. Megérte ! 

Egymás után rebbentek a kakasok, ahogy mondani szokták, kézre is estek, így amikor a többiek kiértek, már annyit lőttem, amitől jött a Gábor barátnak jegyzett szokásos szöveg, ami már azóta szállóige lett: " mindegy mennyibe kerül ez nekünk Csabám,  csak te  érezd jól magad".

Nem is tagadom, ez így volt. Jól éreztem magam, pedig "büntetésben" voltam.

Szemtől szembe !

2016.10.30. 14:12

Az esti szürkület a vaddisznók kóborló kedvét is meghozta, a lesemhez közeli diófák alá jöttek  csemegézni. Az anyátokat, de jó fogatok van - állapítottam meg szakemberként. Nekik biztos nem kell fogorvoshoz menni, de a fogorvos elé, a szóróra azért kikukkanthatnának egy rövid és fájdalommentes vizit erejéig, amit a fültövön lövés garantálja.

Közben azért a csürhe úgy is viselkedett, mint a jelzője, volt ott nyafogás, oldalba vágás miatt visítás, de a búgás is elkezdődhetett, mert két kan összeverekedett, ami az egyikük megfutamodásához vezetett. A vesztes sírása még sokáig visszhangzott az erdőben.

Szóval olyan nyüzsgés volt a szóróm környékén, hogy biztos voltam benne, valamelyik éhesebb süldő kijön a szórómra. A közben rám telepedő sötétben, csak saccolni tudtam, hogy mennyire közel vannak a disznók, esetleg már rajta a szórón. Lesz, ami lesz, nagy bajt nem csinálok a puskalámpám zöld  fényével - ezért a sötétben becélozva a szóró körülbelüli helyét, felvillantottam a lámpát.

Sajnos, disznó nem állt a szórón, de a szóró mögötti bokrok mögött, disznószemek parázslottak a fényben. Nem lehetett eldönteni, hogy melyik két szem tartozik egy tulajdonoshoz, mert sűrűn álltak. Így, még a "két szeme közé" módszert sem tudtam alkalmazni.

A lámpa lekapcsolása után, egy darabig csend volt, majd minden folytatódott, de távolodva.

Azért elmondhattam, hogy "szemeztem" a disznókkal.

Emlékezés!

2016.10.23. 09:18

A mai nap emlékei nem a vadászattal kapcsolatosak - de személyesek -  hiszen a 60 évvel ezelőtt történtek engem csak közvetlenül érintettek, hiszen egy szót sem értettem az egészből. Persze, az akkori 13 éves naiv gyermeki énem nem hasonlítható össze egy mai hasonló korú már majdnem felnőttével. Azt, hogy ez forradalom, csak a szüleimtől hallottam és drága emlékű nagymamámtól. Nem akarok a családi legendáriumról beszélni, de Nagymamának volt miért lázadnia, hiszen nagyapám két évet ült börtönben, csupán a "nagy szája" miatt. Ugyanis a gyóntatószékben "elfecsegett" olyan dolgokat, amik a gyónási titokból kiszabadultak és a rendőrségen kötöttek ki. 

Szóval nagymamám olyan módon lázadt, hogy délceg, úriasszonyos tartását feladva, jól megköpködte az orosz szótáramat, azután táncot járt rajta. Két hónap múlva a szótáram "eltűnéséről" nehéz volt magyarázatot adnom, a rendszerhez hű, orosz tanárnak. 

Egy furcsa, szivar alakú, csúnya orosz emlékmű állt a jelenlegi gimnázium közelében, amit a forradalom hevületében le akartak dönteni, de az nem hagyta magát, ezért kötelet tekertek rá és markos embereket hívtak, hogy rángassák. A közeli utcában laktunk, édesapámat is hívták, de mire odaért, már a szobor eldőlt.Ez volt a szerencsénk, mert a kötélhúzókat, az aktív résztvevőket sorban letartóztatták, sokuk sorsa ismeretlen lett. "Passzív" résztvevőkén apám az állását vesztette és mint megbízhatatlannak, a vadászfegyverét is bevonták.

Így, ezen a ponton ért össze azért a forradalom a vadászattal.