A hektikus időjárás a vadászatokat is befolyásolja, eső, sár, köd, miegymás nem éppen a vadászok barátja. Kell egy kis kalandvágy, hogy abban a tudatban menjen ki az ember a területre, hogy a visszaút már bizonytalan. Van az a helyzet, amikor a terepjáró minden tudása is kevés, amikor nem árt, ha egy helybéli traktoros telefonszámának a birtokában. vagyunk. A vadászatban is érvényes  Murphy törvénye, miszerint a terepjáró azért rossz, mert addig tud menni ,ahonnan már nem lehet segítséget kérni ! 

Már lefelé haladva is ide-oda csúszkált az autóm a meredek szurdokban, a ragadós agyag inkább a fazekasok korongjára illett volna, nem pedig az egyébként jó minőségű terepgumim recéibe. Én már ekkor éreztem hogy ebből baj lesz, kétesélyes a visszaút. Vagy felmegyek rajta, vagy nem !

Ebben a tudatban - de inkább szorongással - ültem a lesen, elmorzsoltam két órát, és miután más izgalom nem adódott, csak a hazaút izgalma, így elindultam. A szurdok alsó két harmadán még tartott a lendület, addig aránylag - ha lassan is -  de szépen haladtunk, de onnan már csak araszolva, a megsarkantyúzott motort nagy fordulaton járatva, közben iszonyatosan sok sarat  magunkra kenve, küzdöttük fel magunkat a szurdok tetejére. 

Régen éreztem ekkora  megkönnybbülést! Még az sem bántott, hogy szegény autóm egy sárkupaccá vált, csak annyi volt tiszta rajta, amennyi sarat az ablaktörlő szétmázolt. 

Bevallom, nem éppen ilyen vadászati izglomra vágytam !

Akárhogy berzenkedek az okostelefont mágikusan bűvölőkre, a leszegett fejű agymosottakra, az időjárás jóslatokra én is vevő vagyok. Csak egy kis ide-oda nyomkodás és máris tudtam,hogy a Szeged közeli vadászterületen milyen lesz a másnapi időjárás. Lesz-e eső vagy sem. Azt írta a "kisokos", hogy délig nem lesz eső, akkor hurrá, nekünk éppen ennyi kell a vadászathoz. 

Üröm az örömben, hogy a "tetthelyhez" közeledve egyre több rendőrautó és rendőr cirkált az utakon, nem is eredménytelenül. mert  kisebb, nagyobb migráns csoportokat vettek körül, akiknek eddig tartott a kaland. Biztos sokan közülük valóban kalandorok, hamis álomkergetők, de olyanok is szépszámmal lehetnek, akik az éhség, a szegénység elől menekülnek. Ilyen tömeg estén lehetetlen az ocsut a magtól szétválogatni, megy minden elfogott vissza, a menekült szállásra. Aztán kezdődik minden előlről, van olyan, aki harmadszorra akadt "horogra,"

A vadászterületre érve még a Napocska is kisütött, még ha bágyadtan is egy kicsit, de decemberi Naptól ennél többet nem lehet elvárni. A fácánok is örültek a tiszta szép időnek, nagy kedvvel emelkedtek, ez meg a mi kedvünket hozta meg, szép, magas lövéseknek lehetett gratulálni. 

Két, "V" alakban repülő, panaszosan krúgató darucsapat is áthúzott felettünk, amitől a lelkünk egy kicsit ünneplőbe öltözött, a puskák is elcsendesedtek, és ameddig el nem tüntek a távolban ezek a szép, nemes madarak, addig csak a kérdések maradtak, hogy ők miért nem keltek a többiekkel vándorútra. 

Lehet, ha ezt tudnám, akkor azt is, hogy miért indul el valaki egy távoli országból és a többi miért marad!

Hogy is szól a mondás? MInden jó, ha jó a vége ! 

Szórol szóra így történt azon a napon, amikor vadászni indultam Ceglédbercel és Albertirsa közötti területre, fogolyra, fácánra. A "tetthelyig" 230 km-es az út, ami a hajnali sötétség és a csepergő eső ellenére sem volt nagy kihívás, már többször is megtettem, de a Kecskeméti és Nagykőrösi útfelbontások, elterelések és a reggeli dugó miatt, az út rémálom lett. A cirka két és fél órás út, majdnem duplája lett !

Amikor végre valahára a Ceglédberceli akácerdők közötti homokos, gödrös útra fordultam, a vadászház felé, mindjárt jobb kedvem lett.Az időjárás is vidámabbra váltott, kezdte derűsebb arcát mutogatni. 

A vadászház udvarán baráti ölelések vártak,a közel fél évszázados barátságok a mai napig állják a sarat - pedig négyen, az ország három távoli csücskében élünk, csak ritkán tudunk találkozni. 

Ennek az évnek az elején én már voltam egyszer itt foglyászni, így a csodálatosan dolgozó kutyák, a fürgén és laposan rebbenő foglyok látványa is ismerős volt, de volt valami, ami mégis különlegessé tette ezt a napot !

Ezt a különlegességet pedig Péter barátom Gergő fia jelentte, aki élete első foglyászását élte át, ahogy elnéztem szép sikerrel !  

Külön pikantériája a dolognak, hogy azzal az öreg Merkel huszassal vadászott, amit fél évszaddal ezelőtt tőlem vett meg az apukája, Péter barátom. 

Aki ismernek tudják, hogy "nem megyek a szomszédba" az érzelmek kimutatásáért, nagyon meg tudok hatódni szép dolgokon ! Nos, ilyen lett a Gergő avatása is,  ahol nagy megtiszteltetés ért, engem választott keresztapjának, Eddig is tudtam Gergő lelkesedéséről, a vadászat szeretetéről, de innentől kezdve keresztapai kötelességem a vadászéletét figyelni, és a "jó öreg" huszas puskám sorsát figyelemmel kisérni. Persze ehhez a Teremtő jószándéka is szükséges !

Hálás feladat !  

Hogy is tartja a mondás, ami a szűkösségről szól? Vagy egy mai kisnyugdíjas életérzéséről?  Emígyen, " üres spejznak, bolond a háziasszonya"! 

Ez jutott eszembe akkor, amikor már órák óta jártuk a csontszáraz csatornapartokat, de egyetlen fácán sem rebbent.  A legnagyobb meglepetést a Kígyós csatorna okozta, amiben a korábbi években olyan szélesen folyt a víz, hogy nem volt tanácsos a túlpartra átlőni a fácánt, mert a kutyának  kellet jókorát úszni érte.

Mentő ötletként, a közeli szárító üzemben "randallírozó" parlagi galambok riogatásába kezdtünk, de nagy ravaszul a műanyag csaligalambok segítségével. Az üzem melletii vetésre raktam ki az öt élethű csalimadarat és vártam a csodát. Mármint azt, hogy puskacsőú elé kerüljenek a toronymagasan keringő galambok. Az eget néztem, de nem azt kellett volna. hanem a vadőr kutyáját ( Személyiségi jogokból a kutya nevét nem mondom )

Először a galambokat hordta el, végül a sporttáskámat, amiben a galambokat utaztattam. 

Ennél frappánsabb "záróra" nem is lehetett volna. Nagy a szegénység, amikor szegény kutyának a műanyag galamb apportírozása is nagy élmény ! 

Hogy is szól az ujjainkon előadott mondóka? Ez elment vadászni, ez meglőtte...stb. Az eleje meg a vége izgalmas, a meglőtte, meg a mind megette. Ha jól belegondlunk erről szól a vadászat. Illetve jó lenne ha szólna! De a pecásokat sem kímélendő, náluk is  sorolhatnánk az ujjainkat, ez elment pecálni, ez kifogta... stb A végén pedig.. - na itt már dadog a történet - vagy megette, vagy visszadobta. Akkor miért fogta ki? Egy kifogott halnak bográcsban a helye - mondom én -  de akkor annyit és csakis annyit kellene fogni, amennyit megeszünk ! 

De vissza a vadászokhoz!  Nyilván a lőtt vad nagy része nem a vadász tányérján fogja végzni, mert életkora, nagysága,  - Uram bocsá' - szaga miatt, csak szakszerű feldolgozás után lesz konyhai alapanyag. Adódik a kérdés, akkor miért kellett lelőni?  A halakkal ellentétben, "akiket" nem látunk amikor éppen horogra kerülnek, így szelekció sincs, a vadat bíráljuk, válogatjuk,állományt szabályozunk, stb.  

Egy ifjú vadász érdeklődött, hogy mekkora az vaddisznó, amit érdemes meglőni és hazavinni ! Legálisan persze !!! Krotália behelyezve, elejtése bejelentve, lemérve, kifizetve ! 

Kérdem tőle, van -e otthon egy szép tepsije? Nos, ha van, akkor vidd magaddal a lesre! Ha kijönnek a szóróra a disznók, vedd elő a tepsit, tartsd ki magad elé és nézzed, melyik disznó lóg ki belőle, és melyiket takarja ! Nos, amelyiket takarja az éppen a tepsibe passzol, tehát lőhető, süthető, ehető !

Sosem fogom elfelejteni azt a buta arcot, amit erre vágott az újonc vadász !

Múlt hét közepének reggelére a makacs köd megadta magát, elszállt, ki tudja hová. Naív a kérdés, de jogos, mert a ködből,  pára szokott képzőni, lecsapódni fűre fára, mindenre, de ez elmaradt, vadászat közben, a fölöslegesen felhúzott csizmámat félcipőre tudtam cserélni. 

Eddig ez jó volt, meg az is, hogy a Nap úgy sütött - szépen szólva, hétágra - mintha az előző napok bujkálását ma akarná bepótolni. A reggeli három réteg ruha, napközben egyre fogyott, délre ingujjá lappadt.

Szóval mindern adott volt - lett volna - a jó vadászathoz, "csak" egy valami hiányzott -  ami nélkül meg a vadászat egészségügyi sétává satnyul - ez pedig nem más, mint a fácánkakas. Nem kell ahhoz nagy tálentum, hogy ennek okát megtaláljuk, mert amikor a Kígyós csatornát is csont szárazon láttuk kanyarogni, akkor beláttuk, hogy a baj nagyon nagy.  

Ha nincs víz, nincs élet ! A napok óta tartó eső - mint Isten áldása - jótékonyan itatja a határt, de ez már c sak a következő év szaporulatában fog látszani, az idei apróvad vadászatokat elvitte az ördög!

Olyan ez a nyirkos, szomorkás, mindent beborító köd, mint a háziőrizet. Még az ukrajnából nemrégen érkezett varjak is bágyadtan kárognak felettünk, magukra húzva a ködtakarót, látni nem lehet őket, csak hallani. Sem kedve, sem lehetősége nincs az embernek,  ( főleg vadásznak) hogy nekiinduljon. Minek ! Hová? 

De mégis van egy vadászat, aminek a köd a barátja, ez pedig a libavadászat. Régi emlékeimben - amikor a Dunapart még a területünk része volt - csodás élményekben volt részem - a reggeli és az esti libaleseken. 

Egyik emlékem még a mai napig él bennem, amikor azt éreztem, hogy elvesztem. Elvesztem a ködben.

A Duna kefesűrűn benőtt zátonyán keresztül kellett kigázolni az "élő" Duna homokos partjáig, ahová a libák szoktak estére behúzni. Velem jött Rokk kutyám is, Istennek hála. Esteledett, sötétedett, a napközbeni köd egyre sűrűsödött, mire véget ért a húzás - arra nem emlékszem lőttem-e, vagy sem - gyakorlatilag nulla lett a látótávolság. Bármerre fordultam, csak tejfehér masszát láttam. A visszafelé vezető ösvényt meg elvétettem. Magyarán eltévedtem a zátonyban, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Rokk, pedig lelépett! Ekkor mentő ötletként ( na jó, enyhén bepánikolva) egyet lőttem a semmibe, amire Rokk visszanyargalt, hátha hozni kell  a lőt vadat. Rákötöttem a pórázt és annyit mondtam neki, hogy indulás haza ! Ettől-e, vagy az ösztönétől vezérelve, de szépen kivezetett a zátonyból, éppen az otthagyott autómig !  

Epilógus ! Örökké hálás lettem volna a kutyának, ha egyszer nem lép le és tűnik el egy szarvasrudli után - végleg ! 

A dámbika átesett a trófeabírálaton és ezüst érmet kapott. Hogy ez számít-e valamit? Talán csak annyit, hogy az élményre, a vadászat minden percének azóta is tartó dédelgetésére szakmai igazolás, hogya kilövés jó volt.

Nem árulok el titkot, amikor elmondom, hogy egy vadászati sikeren napokig tudok "ülni", újra és újra átélni, ahogy egyí barátomnak mondtam, ezt a bikát én már legalább negyvenszer meglőttem - gondolatban. 

De a lövés, az elejtés - a vadászatnak, a vad becserkelésének, "csak" a  - megkoronázása, hab a tortán. Az "én" bikám sem könnyen adta meg a lehetőséget, a két verekedő bika nem sokat mutatott az oldalából, a sűrű szálerdő szinte az egész testüket takarta. Laci - a kisérő vadász - közvetitett, most a jobb oldlalit lődd, most a balt, majd megint jobbot  és ez így ment percekig, ami nekem örökkévalóságnak tünt. 

Nem volt mindegy, melyik bikát lövöm meg, mert az egyik küzdő fél, fiatalabb, gyengébb bika volt. Aztán egy pillanatra "beszobrozott" a két bika - erőt gyűjthettek a továbbiakhoz - és az erősebb bika oldalából is láttam egy keskeny csíkot, amit már csak a fegyver dörrenése követett. 

Szokták kérdezni, érzek-e lámpalázat lövéskor. Bevallom nem ! De a lövés után, olyan remegés tör rám hogy alig tudom a pipám csutoráját a számba passzítani anélkül, hogy ki ne üssem a fogaimat.

Vadászni pedig csak addig érdemes, amíg ezt a lázat érzi az ember!  

A vadászatban nem az a szép, amit ad, hanem amit igér - tartja a mondás, de a tegnapi nap élménye után ezt finomítanám azzal, hogy a beváltott igéretnél nincs szebb.

De nézzük sorjában !

A hajnali köd megszorult az erdő fái között, a völgyben húzódó hatalmas rétre is kihömpölyögve, éppen oda, ahová a dám hölgyeket követő bikákat vártuk.Több irányból is hallatszott a barcogó bikák furcsa röfögésszerű hangja, de várni kellett a kelő Napra, hátha áttöri  a párát, hogy lássuk is a bikákat, ne csak halljuk. Ha az eddig leírtakból nem derült volna ki,  dámbika vadászatra kaptam meghívást, mégpedig az ország egyik ikonikus vadászterületére  Szákára és Laci barát személyében egy profi kisérőre. Amit ő nem tud, az nincs is, így más dolgom nem is volt, mint " csak" lépést tartani vele, mert cserkelni azt piszokul tud, meg szeret is. 

Ebbe a hajnalba, reggelbe annyi esemény sűrűsödött, hogy annak leírása szétfeszítené a blogom szűkös kereteit, pedig megérdemelné. Jártuk az erdőket, a sűrűkbe, szálasok közé betávcsövezve, hátha mi vesszük észre először a dámokat, mert az éles szemüket, óvatosságukat, nehéz átverni. Több bikával is találkoztunk, de mielőtt egyáltalán a puskát felemelhettem volna, leléptek. Beláttam igaza volt Lacinak, nehéz kenyér a dám vadászata. Már majdnem befejeztük a reggeli cserkelést , amikor agancs csattogást hallottunk az erdőből, két bika verekedett. A szélirány miatt egy jókora kőrt téve, "hátulról" cserkeltünk a bikákra, fától fáig osonva, olykor négykézláb! Egy koros öreg és egy fitalabb bika küzdött önfeledten, nekem pedig az lett a dolgom, hogy valahogy a fák között annyit lássak a bikából, hogy oda tiszta lövést tehessek. Idegtépő percek következtek, azután ez a pillanat is eljött....!

Nem szégyen,  a gyönyörű bika ravatalánál két - nem éppen pályakezdő öreg vadász állt - könnyes szemmel !   

A szeptember második fele - vadászati szempontból sem - úgy alakult, ahogy terveztem. A teljesség igénye nélkül felsorolnám a tüneteket, ami átprogramozott. Láz, fejfájás, szédülés, izomfájdalom, stb. na és két piros csík a covid teszten ! De az interneten keringő szőrnyűségek egyike az "agyköd" tünete volt, amiről nem tudnám megmondani, hogy mit is jelent. Ha azt, hogy betegen nem éppen a múzsa csókja hoz gyógyulást, akkor igaz, mert én is csak egy hét után tudtam géphez ülni.

De sokmindenről nem csúsztam le, a fél éves aszály után, mintha most akarna mindent bepótolni az anyaterményet, naponta esik, kemény zivatarok robognak keresztül az országon, amitől csodálatosan feléledtek a növények, végre a sárga mellett, friss zöld szín is késlelteti az őszi lombhullást. 

A szeptemberi szarvasvadászatok lassan lecsengőben, a bőgés után a bikák elvonulnak az erdő csendes magányába, újra ugyan olyan óvatos vaddá válnak, mint a szerelmi mámor előtti időkben voltak. Ez a sok eső, a nehezen járható utak az ő nyugalmukat szolgálják, aminek én kifejezetten örülök. Aki ezek után akar bikát lőni, annak már egy óvatos vad eszén kell túljárni, ami igazi kihívás. 

Szeptember - népies nevén Őszelő- vagy Szt.Mihály  havát koptatjuk, a nyári forróságból, az éjszakák fülledtségéből szinte egyik pillanatról a másikra őszi idő lett.A vénasszonyok nyara  - a nyárból az őszbe lépegetés csodás ideje, már csak emlék,az utóbbi években elmaradt, mint ahogy a tavasz is kurta pár nap lett, mondhatni két évszakos lett az időjárás. 

Azért az időjárás akárhogyan is csűri csavarja, a szarvasbikákat nem érdekli, hogy meleg van, vagy hűvös, a vér szava mindent felülír, a szerelem már csak ilyen! 

A szarvasvadászat javában tart, zömében a fizetős vendégek próbálnak ilyenkor szerencsét, hiszen a szarvsabikák bőgése szinte mindent elárul a hang "gazdájáról", helyéről, életkoráról stb.

A magamfajta "sportvadász" kivárja a sorát, amikor már az utolsó vendég is elmegy, a bőgés is elcsendesedik, amikor meg kell találni a szarvasokat, amikor a bikák a szerelmi lázból kigyógyulva, újra éberré és gyanakvóvá válnak, a magamutogató könnyelműség ideje lejárt, nem keresik a bajt maguknak, inkább elvonulnak kipihenni a fáradalmakat. 

Egy sok évvel ezelőtti vadász emlék jut eszembe, ahol a bika elejtésének a körülményei lettek felejthetetlenek, nem a trófea mérete. Lehet egy bika un. kapitális, aranyérmes, stb, ez a bika egyik sem, lett, de számomra mégis a legértékesebb. Egyik szeptemberi  hajnalon, amikor a Telihold még csak a szemközti domb fölött készült elbúcszni, megjelent a bika, "belelépett" a Hold fényudvarába és az agancsa között  - mint Hunor és Magor legendájában, a fény, szinte glóriát vont  a feje fölé, köré. 

Vadásznaplómba aranybertűkkel kellett volna ezt a történetet beírni !  

Az ablakpárkányon békésen doboló eső ébresztett, de egyébként is keltem volna, horgászat lett mára betervezve. Az ajtón kidugott kézfejemre csak egy-két csepp pottyant, amitől az esőt "csepergősnek" minősítettem, ami nagyon jót tesz a halak étvágyának, tehát menni kell ! Vadász embernek meg egyébként sem ellenfél az eső, sőt !

Úgy látszik a horgászok cukorból vannak, félnek az esőtől, mert üres volt a tópart, oda ülhettem ahová akartam. A jól megpakolt etetőkosár mögött a horgon igazi halcsemege szendvics fityegett, kukorica szem, csontik és egy ezeket lebegtető "popup" szem. Aki pecás, tudja ez mit jelent, aki meg nem, azt ne is érdekelje, nem egy izgalmas dolog.

A tó közepén csobbant a felcsalizott cucc, a botokra felkerült a színes kapásjelző és ezzel a horgászat elkezdődött. A csepergés is elállt,a tó felszínén az éjszakai alvásból ébredő szellő, kicsiny fodrokat vetett, amitől a kapásjelző karikák is bájos ringatózásba kezdtek, béke és nyugalom szállt alá, mint Isten küldötte.

Ebben az aszályos  - tavakat kiszárító - időszakban, nagy ajándék egy ilyen szép kis tavacska, vonzza is a madarak sokaságát, fehér kócsagok landolnak a tó túlsó felén, a vadkacsák örömrepülést végeznek a tó felett, a fejem felett terpeszkedő hatalmas fűzfa ágai között örvösgalambok zajonganak, még egy csapat kárókatona is próbálkozik a landolással, de a tógazda nagy örömére,meggondolják magukat. Lehet, hogy én nem tetszettem nekik !

Milyren nagy kincs egy ilyen kis oázis, ami  - ha rövid időre - de feledteti a hétköznapok gondját baját, szorongásait.

Aztán megérkezik az első kapás, a csendes meditálást a fárasztás öröme veszi át, és a tó átnyújta ajándékát az esőt is vállaló horgászó vadásznak !

Pár nappal ezelőtt még azon örömködtem hogy esik, ami nagyon jól jött mindemnkinek. embernek, állatnak, nyövénynek egyaránt. de annyit ért csak, mint tyúkhúsleves tyúkjának a  kakaskukorékolás ! Magyarán, mint halottnak a csók !

A sápadt sárgára aszott határban az esőtől - itt-ott  - friss zöld színek jelentek meg, igaz ezek zömében a mindent túlélő mihaszna gyomok éledezésének a színei voltak. A pár nap enyhület, meg a kisebb esők, egészen a tüzijáték sarkáig tartottak, szegény meterológusok nagy bánatára, a lőjünk, ne lőjünk dilemma többüknek is az állásába került Pedig csak egyszerűen a meterológus szavunkat kellett volna magyarítani, ami időjóst jelent.  A jóslás pedig nem egy egzakt tudomány, amihez az ilyen-olyan mérések, modellezések mellett, nem ártana a Teremtővel is jóban lenni.

Visszatért a hőség, újra "gatyarepesztő" lett a kánikula, magas párával ékesítve, ami igazi kihívás volt a tegnapi gerlézéshez. A napraforgó táblákban az a kis szellő is megrekedt, igazi pokollá téve a vadászatot. De ezt sem bántam volna, ha jöttek volna a gerlék. de nem jöttek. Pedig az előzetes hírek szerint, sok a gerle, mozognak is, csak azt nem lehet kiszámítani, hogy merre. Ugyanis a határban iszonyatosan sok a napraforgó, akármerre repül a gerle, talál magának érett szotyit. 

Azért egy pár darab - a melegtől  bamba-galambot  - sikerült lőnöm, ezzel a szerény terítékkel az apróvadas szezont részemről megnyitottam ! 

Na végre,esik ! Ezt a idegnyugtató hangot, amit az ablakpárkányon kopogó eső ad, már régóta hiányoltuk. Ha már megjött, ne kritizáljuk, hogy miért csak most, amikor a termények javát a szárazság már elvitte. 

Drága tanulság volt az aszály - pedig szakemberek régóta mondják - nem lehet a természetet büntetlenül kizsigerelni.

A mezőgazdaságban jól elkényelmesedtek a gazdálkodók, az a pár ipari nyövény valamelyike biztosan hozta a haszont, amelyik meg nem, arra a mindenféle kárigényt  - jégkár, belvízkár, vadkár, stb. - lehetett bejelenteni, a biztosító meg fizetett. Ebbe kényelmesedett bele az agrárium, most meg pánikolnak és sopánkodnak, hogy miért kellett a korábbi jól működő vízgazdálkodást szétverni, öntöző árkokat kabzsi módon beszántani, a zsiliprendszereket ellopni.

Mondhatni jó reggelet !! 

A vadgazdálkodók egy lépéssel már előrébb járnak, a baj felismerése korábbról fakad, a vadak etetése, itatása, a gazdálkodás kardinális része volt eddig is, a - ne csak vadásszunk, hanem gondoskodjunk is a vadról - szemléletnek a hétköznapokba építésével, sok munkát vettünk a nyakunkba, de megérte. Itt lett igaz a mondás, amit a mezőgazdászoknak kéne jobban megszívlelni, hogy vetés nélkül nincs aratás.

Szóval esik az eső, fellélegzett a határ, ivóvízhez jutnak a vadak és a kissé ősziesre váltott időben a szarvasbikák is hallatni fogják hamarosan a hangjukat.

Elkezdődik a szarvasbőgés !  

A Szolnoki lakásunk  - ahonnan  lassan fél évszázada, hogy eljöttünk - egy Zagyvához közeli bérház második emeletét jelentette. Az építése idején - ez a rész,- a város pereme, széle volt, innentől kíjjebb, már csak rétek, ligetek és a Zagyvagát széles háta nyugtatta a tekintetet. Azóta egy kisebb városrész nőtt ezen a részen !

Reggelente a futó edzéseimet a gáton tartottam, emlékszem, állt egy tanya a napi tíz kilomteres adag fele útjánál, ahonnan rendszeresen egy haragos puli rontott ki, és próbált elkergetni. Ez volt a futásom gyorsasági szakasza! Szerintem a puli élvezte ezt a futkosást én meg megszoktam. 

A kutyáimat is ezen a részen sétáltattam, tanítgattam, a vízi munkát is itt szerették meg, szóval csodáltam is, meg használtam is a Zagyvagátat. 

Ekkor még volt dolga a gátnak,a mindenkori tavaszi árvíz, koronáig töltötte fel a medret.Hangulatos volt, meg egy kicsit félelmetes is. Nagy élet folyt itt, a közeli torkolattól  - ahol már a Tiszai evezős klub csónakháza volt -  szívesen eveztek fel a Zagyván a versenyzők. Hangulatos, barátságos közegben bizonyára kellemesebb volt a kemény edzés.

Ez az idilli kép volt bennem, ezt őriztem, így a tegnapi látvány, az átléphető csatornává sorvadt Zagyva aggonizálása, szinte sokkolt.

Mintha a Zagyvával együtt, a fiatal korom szép emlékei száradtak volna ki.   

A tegnap esti vaddsiznó ( malac) lövésem mottója lehetne a címbéli szólás-mondás kerékbetörése - imígyen:- vak szem is talál tyúkot ! Ahogy mondani szokták, nem vicces, de legalább szar! Viszon igaz ! 

Előzménye a jobb szemem retinájának tavalyi sérülése, aminek az lett a szomorú hozadéka vadászatban, hogy még aránylag jó fényviszonyokban tudok vele lőni, de utána már csak a bal szememmel célozva, nyilván akkor már "sutából" bal kézzel, bal vállból. Bevallom nem volt könnyű az átállás, iletve még most is kínlódok vele.

Sajnos, ennyit el kellett mondanom az alábbiak megértéséhez !  

Még jó fényviszonyok mellett ültem fel a lesre, ahol egy nádassal teljesen benőtt kis tavat, csak egy dűlőút választ el a domboldalra kapaszkodó kukoricástól. Napközben a disznók a vzes,nedves nádasban laknak, de este a kukoricásba költöznek, jókora kárt okozva benne. Lövésre esély csak akkor van, amikor az egyikből a másikba váltanak, a poros dűlőúton keresztül. Lassan szürkülni kezdett, eljött a kritikus  "szemváltásom" időszaka, így egy próbát tettem, hogy még mennyire látnám a céltávcsőben a disznót, ha éppen jönne. 

Na és most lesz igaz a címbéli mondás, mert ahogy nézegetek, célozgatom a "semmit", próbálgatom a a szemem, a célkerszetben megjelenik a disznó. Csak annyit kellett tennem, hogy elhúzom a billentyűt

Ugye, hogy a vak szem is talál tyúkot?.  

Rákapcsolódva az előző bejegyzésem utolsó mondatára: túléltem ! Pedig volt bőven, ami -  hőségen kívül - izgalmakat okozhatott, a majdnem felrobbaó gázégőtől kezdve, a tőle lángra kapó avarig minden. Ha már én lettem a brigádunk séfjének kinevezve, akkor alkalmaztam a mottómat, miszerint a főzés nem olyan, mint a karének, hogy ott mindenki hangját hallani kell ! Itt csak azét, aki főz ! 

Meglett, kész lett, zsűri elé került ! Már javában tartott az értékelés, amikor szóltak, hogy oda kéne menni. Ekkor már a bronzérmeseket sorolták, majd az ezüstöket, de az én startszámom még el sem hagzott. Bakker, lehet, hogy mielőtt ideértem már hirdettek olyat is, hogy az alig ehető kategória?

Fogytak a sorszámok, majd a végén a három aranyat  hívták - kicsit röstellkedve írom - az egyik én voltam !

Nohát, miből lesz a csrebogár? A Tisza mellől idevándorolt gyütt-ment  - igaz volt rá negyvenkét éve - megtanult Bajai halászlevet főzni?

Hálával gondolok "mestereimre", a Nagybaracskai Sobrira, a Hercegszántói Matyira és még sorolhatnám a Szekcsőieket is ! 

"Fatornyos kisfalumban"- ahogy egy búsborongós nóta szövegében van - ami majdnem igaz is, mert mondhatni botrányosan lepusztúlt állapotban van a templomunk! A római kori név-  a Limes - a birodalom határvonalát jelentette, ami még a mai napig így van. Két megye határán imbolygunk, a Kalocsai és a Pécsi püspökség szkanderozik rajtunk. Miközben sorra - másra újulnak fel határon túli templomok, a mi teplomunk felújítása rendre elmarad !  

Hogy visszakanyarodjak,a" fatornyos" jelzőhöz, ha így pusztul továb a templom, akkor rövidesen ez igaz is lehet.

De most nem ez a témám, hanem a falumnak egy szép hagyománya, a halászbúcsú ünnepe., aminek a helye, a templomkert. A már majdnem "fatornyos"  templom kertje. Itt fognak a halfőző verseny résztvevői egymással versengeni.

Szekcsőn mindenki tud halászlét főzni és "természetesen" a legjobbat, így nem kis merészség, részemről,hogy "alig" negyvenkét éve az alföldről idejött - "gyütt-ment" ként - én is részt veszek a versenyen A Tisza mellől érkezve, nekem a szegedi halászlé receptjével kéne előrukkolnom, de bevallom, ennyi év után, a tésztás bajait már jobba szeretem.

A mai napra rekord hőséget igért a merterológia, így szép kihívás lesz negyven fokban a bográcsolás ! Lehet, hogy az nyer majd aki túléli ! 

A  hajnali hűvösségtől előkerült a hátizsákomból a pulóverem. Ebben a mostanában dühöngő hőségben, szinte jól esett fázni egy kicsit. Ez a les, már a második volt, amire felkapaszkodtam, mert az előző les előtti lucernáson nem jelent meg a keresett bak. Hátha egy "emelettel" lejjebb jön ki - gondoltam, mert a két hely nagyon közel volt egymáshoz. Látótávolságnyira, de jókora szintkülönbséggel !

Ez csak azért volt baj, mert  a rossz döntés eredményét még távcső nélkül is lehetett látni  - nem itt kellett volna ülni, hanem, a "másikon" - mondat csak a szájízet keserítette. 

Az őzek lassan visszhúzódtak az erdőbe, a meleg kezdett begerjedni, a pulóver is lekerült rólam, már a hátizskomat kezdtem pakolni, amikor a rútul cserbenhagyott első les előtt, egy konda disznó jelent meg, két göbe malacokkal és tőlük kissé lemaradva egy kis kan süldő. 

Ha a másik lesen maradok, szinte a puskacsövembe kocognak bele. Hát így jár az ember, ha csak egy feneke van és mint a mondás tartja, "egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni" - sajnos egy fenékklel is csak egy lesen lehet ülni.  Így maradt a sziporkázó reggeli fényben  kocopgó disznók látványa! 

Ahogy a kisgyermek kérdezi, valamelyik jeles ünnep eljövetelét nagyon várva, hogy "hányat kell még aludni addig" - így indítom most én is. Már csak háromat kell aludni, és itt az augusztus. De nekem ez nem örömünnep, inkább szomrúság. Hiába a szép és veretes elnevezései ennek a hónapnak - mint kisasszony hava, nyárutó hava, vagy az új kenyér hava - nekem egy kicsit már az elmúlásról szól.  

Amikor már az ugarolt tarlók alól kikandikálnak a száraz föld fáradt szürke hantjai, amikor az aszály miatt a küzdelmüket feladó kukoricások esőért rimánkodva összetekeredve "furulyáznak" az ég felé, amikor a napraforgó tényérok, csak tányérocskák - akkor bizony a hőséggel együtt - nem tudom az augusztust derűsen várni.

 Enyhe mélabúval ír Petőfi is az augusztusról:

"Elröpülnek, elröpültek,

Tavasz s nyár vendégei,

És őket már nemsokára

A kertek és mezők virága

S a fák lombja követi"

Vadász embernek azért az augusztus hozhat kevéske örömet, hiszen még javában tart az őznász és ennek a hónapnak a közepétől  lehet majd riogatni, a napraforgókat dézsmáló gerléket.

Persze ha lesz olyan megszállott vadász, aki negyven fokban órákig áll és vár a napraforgótábla közepén. Én azért egyet már ismerek !  

Ha nem elég sűrűn írok,  máris fáradnak az olvasók, a mai rohanó világban minden gyorsan zajlik, a komótos írogatás avitt dolog, divatosan szólva, nem trendi ! 

A vadászíró dolga még nehezebb, a vadászati lehetőségek éppen úgy töppednek, mint ahogy a tavasszal még zöldelő növények aszalódtak sárgára. Egyik sem a múzsa barátja, agyforraló hőségben a túlélés a jelige, ráadásul én - hála Istennek - amatőr firkász vagyok, nem köt határidő, mint  a pénzért dogozó zsurnalistákat . Sajnálom szegényeket !

Azért - forróság ide, aszály oda - a vadászati lehetőségeknek egyik csodás fajtája most zajlik, ugyanis az őznász elkezdődött. Hát normális? - kérdenénk tőlük, de a szerelemnek nincs időjárási gátja, ha most van kedvük, hát rajta.

Két hajnal is már a vadászterületen ért, amihez három órakor kellett kelnem !  Így a "hát normális" kérdés nem csak az őzekre vonatkozik. Amilyen macera a hajnali kelés, annál több érte a jutalom, a pírkadat szépsége, az éjszakából kintfelejtkező vadak látványa, bőven kárpótol a zsörtölődő kelésért.

Javában zajlik az űzekedés, "boszorkány-köröket" futnak a bakok a suták után, sípra is jól reagálnak, de az a kiszemelt selejt bak, akire a  "fogam fájt"  nem mutatkozik. A fogam meg - a baktól függetlenül  - fájt, de ezen a napon már csak a helye ! 

Még egy személyes dolog - szokásomtól eltérően.  Ma van az öregek világnapja !  Hát Isten éltessen engem is !

A múlt évben még három  tavacskát - amiből egy kacstelepként funkcionál - bő vízzel ellátó patak medre, most agyagos alját mutatja, a víz csak tócsánként van benne, mondhatni elapadt.  A patak széli keskeny galéria erdő még bírja az aszályt, a patakból elszivárgó víz az infúziója. 

Ez a kevéske nedvesség is nagy kincs, vadnak ivásra, dagonyázásra esélye sincs máshol. A patakszegélyhez lucernatábla ereszkedik le a domboldalból, satnya, fél térdig érő hajtásával nem sok jót igér a gazdájának.

A patak túloldalán van ugyan egy les, de én inkább erre, a lucernás oldalra telepedtem le, abban bízva - ha egyáltalán van disznó a környéken - akkor annak itt valahol kell megjelennie. Persze ez az én vadász logikám - ha van ilyen - nem a vaddisznóé. 

Ha vaddisznó nem is, kárpótlásul egy csodálatos, mondhatni kapitális őzbak jelent meg a patakszélen, aztán békésen csipegetve egyre közelebb és közelebb jött, a végén már alig harminc méterre sem volt. Teljes élet - illetve ülő nagyságomba láthatott, mivel nem mozdúltam, rám sem hederített 

Meg sem fordúlt a fejemben, hogy puskát emeljek rá, nekem bőven elég volt a látvány.

Egy kőrt tett meg a bak a lucernában és amikor visszabújt szinte ugyanoda, ahonnak előjött, a keleti dombhajlat mögött, hatalmas vörös ábrázatával feljött a Hold, ami most szuperhold nevet kapott, a közelsége miatt. Az autóm oldaslának dőlve bámultam a csodát, míg magasra nem emelkedett.

Ennyi szépség elég is volt erre az estére ! 

Hajnali őzbak vadászathoz vot az ébresztőm három órára beállítva, de kettőkor valaki megkopogtatta a vállam, "ébresztő, szólt Anti barát hangja" - akihez menni készültem. Bárgyún néztem az órám számlapját és csak laasan ocsudtam, az ébresztés álom volt csupán,de nagyon valóságosnak tünt, bevallom, még körbe is néztem a szobámban, a hang gazdáját keresve.

Kegyetlen dolog ez a hajnali kelés, de a jutalom érte pazar - a pirkadat varázsa, ahogy az éjszaka sötötjébe boruló táj, kezd alakot ölteni, ahogy a fák koronája fölött - derengő glóriaként - kaqpaszkodni kezd a fény - gyorsan elfeledteti a kurta alvás nyűgét.

Az előző napok irgalmatlan hősége után - ezen a hajnalon - még a nagykabát is elkelt - nem is olyan rossz dolog fázni - állapítottam meg, miközben a kabátot gomboltam magam köré.

Láttunk őzeket szépszámmal, de "az" a bak, amit kinéztem magamnak, nem mutatta meg magát.

Aztán hat óra tájékán, mintha minden vadnak lejárt volna az éjszakai műszakja, kiűrűlt a határ. 

És akkor zárszó az ébresztéshez. Elmondta Anti, hogy ő éppen kettőkor kelt, amikor én az ébrsztését álmodtam.

Véletlen? Lehet ! De lehet elgondolkodni is rajta ! 

Az agyforraló napok után, szinte fázósra sikeredett a mai reggel, mintha egy kis ősz lopakodott volna be a nyári hőségbe. A csepergő gyenge eső, csak a léleknek jó, talán a port is lemossa a növényekről, de az aszályt nem oldja meg  - sajnos. 

A klima változása drámai - egy ma reggeli riportban elhangzott, hogy a fiatalok 90 %-a szorong emiatt - de hogy erre megoldás-e az egymást érő fesztiválok, a bódult és félbódult állapot, a drog, az alkohol - az más kérdés. 

Egy mai fiatalnak cudar nehéz lehet belegondolni a saját jövőjébe, talán ezért "menekül" a pillanatok álságos örömébe. 

És mi a mi dolgunk ?- mármint a vadászokra gondolva. Sok minden más mellett, az élhető környezet megóvása, a biodiverzitás fenntartása és - ami a legfontosabb - az előzőekhez csatlakozva, a fiatalok bevonása a környezet tudatos magatartásba. 

Jó lenne, ha így lenne!  

Még egy nap és Sarlós Boldogasszony napjával megkezdjük a júliust ! A szentképeken kalásszal és sarlóval a kezében ábrázolják a szentet, ami az aratás és a bő termés szimbóluma - lenne - ha ez manapság is igaz lenne. Az aszály, a hősség az aratást előrébb hozta, a gazdák mentik ami menthető, már napok óta a kombájnok mohón harapják a szikkadt kalászokat.

A nem túl vidám valóság mellé - ide citálnám Radnóti versét - lelki felüdülésnek!

"Düh csikarja fenn a felhőt, 

fintorog.

Nedves hajjal futkátoznak

meztélábas záporok.

Elfáradnak, földbe búnak,

este lett.

Tisztalelkű hőség ül a 

fényesarcú fák felett."

Éjszaka háromra ígérte a "jósda", hogy ideér az eső - és láss csodát - így is lett! De azt is jósolták, hogy reggelre eláll, csepergéssé szelidül, majd napfény. Hittem a dolgot, már este összekészítettem a pecafelszerelést, de a biztonság kedvéért az esőkabátot, gumicsizmát is.

A hét órás tónyitáson egyedül jelentem meg, a kényeskedők otthon mradtak, vagy nem volt gumicsizmájuk. Miután az etetőanyagot előző este már bekevertem, a degeszre tömött etetőkosár pár perc múlva csobbant a vízben, ö már tette a dolgát, én meg kezdtem a többi cuccot kirámolni, a többi botot előkészíteni, stb. Mindezt háttal a beélesített botnak, így észre sem vettem, hogy a kapásjelző felcsapódik, de azt már igen, hogy szalad a zsinór az orsóról. 

Bevágás után örömteli fárasztás - ilyen gyors sikerre nem számítottam - így merítőszák sem volt kéznél, egy tornamutatvány következett, egyik kézzel a szákot raktam össze, a másikban a hallall görbülő botot tartottam, miközben a sártól csúszos tópart felé tonyogtam, hogy meríteni tudjak. 

A mutatvány nem sikerült, a csizmám megindult a tó felé, és zsupsz, már ültem is - félig vízben, félig szárazon - a már fáradt hallal szemben karnyújtásnyira. de mire a szákot alá kanyarítottam volna, a szép pntyocsak egy kaján vigyorral lelépett a horogról. 

Szerencsém volt, hogy a mutatványom magánszám lett, nem vot szemtanú - a halon kívül !  

De ez a nap a folytatásban jó pecát hozott, sorra másra húztam ki a pontyokat, sőt, egy afrikai harcsát is.  

Teraszosan, egymás fölé, három jókora lucernatábla mászik fel a domboldalra, a szintkülönbségeket meredek erdőcsíkok választják  el egymástól. Őzek lakta vdék ez,  de a múlt évi bikámat is itt lőttem. Négy, vagy öt les sorjázik a erdőszéleken, jó rálátással szinte az egész területre. Igen ám, de éppen ez a baj, mert a vad bárhol jöhet, bármelyik les mellett vagy előtt, szerencse kell hozzá, hogy az "igazira" üljünk. 

Ahogy a mondás tarja, "egy fenékkel nem lehet két lovat megülni"  ezen a helyen is azt sajnálom, hogy abból a bizonyos alsó fertályomból is csak egy van, nem tudok több lesen ülni egyszerre. A távcső gonoszul közelre hozza, a rossz választást, amikor a bak, a szomszédos les előtt csipegeti a sarjadó lucernát .

Van itt egy bak - nevet is kapott - a csámpás, ami ide jár, de hogy melyik lesnél vált ki, nem lehet tudni, de az biztos, hogy azokon nem, ahol eddig ültem. Mindíg a másikon, ha a "másikra" ültem, akkor az egyiken. 

Igazi kihívás, türelem, meg szerencse kell hozzá.  

Lassan a vadászatra is érvényes lesz a  mondás - pesze huncut az, ki rosszra gondol - miszerint aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Mi a kicsi és mi a nagy - a vadászatban? Az utóbbi tartalmazza a vadászat lényegét, ami maga a definició, a vadászat, a vad elejtésére irányuló tevékenység. Ez így nagyon paragrafus ízű, de igaz.tehát a nagy dolog az, amikor elejtünk egy vadat. A "kicsi" pedig az az út, ami odáig vezet, az izgalmas várakozások, a naplementék, vagy hajnalok pazar szépsége, a madarak éneke, a természet rajtett titkainak fürkészése, a lelki feltöltődés, stb Így lesz sokszor a kicsi több a nagynál !. 

Kedveszegett vadászok sora panaszkodik, hogy kevés a disznó, nincs érteleme kimenni vadászni. Mintha csak a disznók kedvéért lettek volna vadászok. A sikerért pedig sorra másra kerültek fel a méregdrága hőkamerák a fegyverekre, a koraesti, szürkületi vadászatok az éjszakába csúsztak, nem volt menekvésük a disznóknak. 

Nem kell csodálkozni, hogy elfogytak. És ilyenkor kell észrevenni a kicsi dolgokat is, mint például a tegnap esti látványt, ahogy egy csodálatos szarvasrudli - két tehén, két ünő és egy idei borjú - kivált az erdőből, szinte nyakig elmerülnek a búzában, ahol jóízűen megvacsoráznak, aztán a ránk boruló sötéttel újra elnyelte őket az erdő.

Csodás látvány volt és egyáltalán nem "kicsi" emlék.

Nagykörüt manapság főleg a cseresznyéjéről ismerik, a Germesdorfi ropogós, nagyszemű, édes fajta  - amitől a nyál összefut a szájban - már csak a nevének említésétől is. Egy Petrovay György nevezetű földbirtokos létesítette a ma  is létező cseresznyéskertet, amit a falu a mai napig ápol, őriz, hagyományt épített rá.

A cseresznyén kívül van egy másik - de csak számomra -  erős lelki vonzása a falunak, ugyanis itt töltöttem a gyermekkoromat. A nagyszüleimnél. A háború utáni, furcsa, sokszor tragikus életutak egyike volt az övék, akiket ebbe a faluba deportáltak. a szolnoki kórház gondnoki állásából, egyenesen a paraszti világba. 

Kemény fából faragták őket, itt is megállták a helyüket, a  - még ma is meglévő - házuk portáján, mindenféle állatokat tartottak, lovak, tehenek, meg mindenféle szárnyasok vittek gyerekkoromba csodálatos színeket, élményeket. 

Érdekes, hogy nagypapa vadászpuskáját "elfelejtették " elvenni, így az élmények sorába a közös - nem mindíg szabályos  - vadászatok is beletartoztak. A feloldozás a tettünkre a "most konyhára lövünk valamit" kisunokám mondat volt, ami két dolgot jelentett. Az egyik a hallgatást, a másik, a lőtt nyúl gyors zsákba gyömöszölését.

Hogy ez orvvadászat volt-e, vagy az akkori rémes hatalom átverését, döntse el mindenki maga. Én, mindenesetre élveztem !

A vadászterület öreg lesei - ha mesélni tudnának - csak ámulnánk, bámulnánk, mennyi csodát láttak eddigi életükben. A sokszor fél évszázados oszlopok, andrás keresztek, leszakadó létrafokok, némelyike már javításra szorult, de a maradék állja az időjárás ostromát, mint a sokat élt idős ember, akinek szinte egy ép porcikája sincs, de az emlékei sértetlenek A les szívesen megosztja velünk az élményt, ha felülünk rá! Ekkor már közös lesz az emlék, a történet mesélésben szerepet kap a les, mint például számomr az ikonikus 25-ös, ahol közel fél évszázad alatt nagyon sokszor ültem. 

A minap is ide vackoltam föl, de volt időm emlékezni, mert a szemközti szóró fölött lenyugvó Nap miatt, nem volt tanácsos a távcsőbe nézni. Pont azon morfondíroztam, hogyha van "humorérzéke" a disznónak,akkor  most jön ki a szóróra. 

De a pipám füstje egy régmúlt történetet is előhívott a múltból, amikor egy télvégi, koratavaszi délután ide ültem, bevallom nem emlékszem milyen "szándékkal" Mert azt, hogy mire lehet egyáltalán puskát emelni, két dolog szabályozza, az egyik a vadfajok vadászati idénye, ami egy jogszabály ugye, de ezen belül működik még (  ha működik) az önkorlátozás, az önfegyelem, ami már nem jogi, hanem etikai kategória. 

A történet pedig az volt, hogy egy hatalmas disznó kocogott felém a szemközti erdőből,  de gyanús volt, hogy mozgott, szinte hullámzott mögötte a zöldtrágyának lábon hagyott, sarjadó repce. Csak a távcsövem vallatta a disznót, eszembe sem jutott, hogy addig lőjek, míg ki nem derül, kiféle-miféle a jövevény. 

Egyre csak jött, közeledett, már távcső sem kellett hozzá, hiszen egészen a lesem elé futott, ahol nagy dobbanással az oldalára dőlt - mintha lövés érte volna -  mire a kis malacok előrontottak  és szopni kezdték a duzzadt csecseket.  A nagy cuppogásra meg mást sem lehetett tenni, mint jóízűen mosolyogni. 

Milyen szerencse, hogy ezt az emléket ,a lessel együtt élhettem meg!

Samu kuytám sosem szerette, ha a nyakőrvet rá akartam adni. Erősen tiltakozott !- Ez meg minek - gazdám, nekem nem kell póráz, ha füttyentesz jövök - mondta a tekintete. Ez rendben is van, de akkor azt is meg kellene igérned, hogy senkire nem ugrálsz föl, nem nyalsz örömnyálat az arcára, és senki cekkeréből nem szeded ki az egésznapos kapáláshoz betett ennivalót. 

Szabály az szabály, nyakörvet fel, és ha jön valaki, még a pórázt is megkapod. A nyakörv elleni tiltakozást kezdtem dicséretekkel enyhíteni, ami mostanra szinte kéjes rituálévá alakult, a becsatolás után a fejét két kézbe fogva, a füle tövét vakargatva, mindenféléket suttogok bele, amit  - hála Isten nem ért - csak azt, hogy ez most mindkettőnknek jó. 

Még a heves farokcsóválás is elmarad ilyenkor, ami pedig nála az öröm jele, csak olykor-olykor mozdul, igazi hipnotizált állapotba kerül. 

Csodálatos  vizsla jellem, szeretetért mindenre képes !

Mást sem hallani szegény időjárásról, mint hogy valami nem stimmel vele. Mintha az időjárás csak azt nézné, gonoszul  figyelné, hogyan tehetné tönkre az általunk kitalált programokat. Meg kell, hogy védjem az "időjárást" - erre ugyan nem kért meg - hiszen ő csak teszi a dolgát, olykor balhézik, de nem a mi bosszantásunkra. Azt sem mondom, hogy a saját örömére, egyszerűen csak a természeti jelenségek mutatós előadója.A színdarabot nem ő írja, ő csak bemutatja. 

Televíziós műsorok félig sem hiteles időjósai, szomorú arccal szoktak riogatni bennünket a hétvégi előrejelzéssel, hogy jaj de nagy a baj, hétvégére elromlik az idő ! Brutális ez meg az jön, stb. Milyen baj? Milyen hétvége? Honnan tudja az időjárás, hogy hétvége lesz? És mi a rossz? Ha esik? Vagy ha nem? 

A baj ott van, hogy nem tudjuk elfogadni a természeti jelenségeket, köztük az időjárást sem, irányítani akarjuk, szánk íze szerint megrendelni azt, ami nekünk jó. 

Rossz időre  a vadász ember sohasem panaszkodik, a mondás is úgy tartja, hogy vadászatra csak alkalmas és rendkívül alkalmas időjárás van. Ez azt jelenti, hogy azt kell elfogadni - mert mást úgysem lehet tenni - ami éppen akkor van!

Ha ezt megtanuljuk - más alternatíva egyébként sincs - akkor nem szidjuk szegény ártatlan időjárást, megpróbálunk alkalmazkodni hozzá.Még akkor is, ha mostanság egy kicsit szélsőséges. de ebben mi is ludasok vagyunk, ezért jó lenne szerényebbnek lenni !  És szépen beszélni vele !  

A jégverés Isten büntetése! Teszem hozzá gyorsan, hogy a jégelhárító rendszer impotenciája is ! Isten haragjával pedig az a baj, hogy nem csak a bűnösöket sújtja, hanem mindenkit, akit elér, ártatlant, gazembert egyaránt. A kollektív bűnösség fogalma, csak torzult agyakban tudott tanyát verni, - történelmi tapasztalatból tudjuk - az pedig a jégverésnél is rosszabb.

Egyre másra kapom a rossz híreket a jégverés rémes pusztításáról, amit állatban növényben, ingatlanban, stb okozott. Eszembe jut erről egy történet, amit annak a szőlős gazdának a szájába adtak, akinek a szőlőjét elverte a jég, mire felkapott egy karót, amivel  ő is verni kezdte a szőlőt, miközben az alábbi mondat szakadt ki belőle - na nézzük Uram, ketten mire megyünk

Sok mindent megéreznek a vadak előre, hamarabb, mint mi emberek, de a jégesőt nem. Érdekes volt , hogy a Gemenci árvíz idején, a hatalmas árhullám még csak valahol Győrnél tartott, amikor a szarvasok, vaddisznó kocák, már keresni kezdték a magaslatokat. Az árvízi "előrejelzés" vagy a génjeikben van, vagy tapasztalatukban. teljesen mindegy, a lényeg a túlélésük. 

Csak reménykedni lehet, hogy maradtak "túlélői" is ennek a  jégverésnek, a természet pedig kitesz magáért, és kiheveri a pusztítást !

Nem elírás részemről, hogy két szóban írtam, ugyanis ha egybe írom, az mást jelent. A torkosborz a rozsomák népies neve, aki nem része a hazai  faunánknak. Talán jobb is !

Ebben a kis történetben a mi csíkos fejű borzunk szerepel és a torkosság csak jelző, amit én aggattam rá. Egy "csámpás" agancsú őzbak miatt, már a koraesti órákban a lesen ültem, hátha éppen ma este fog kilépni az erdőből a lucernára.Este hét óra lehetett, amikor a nyarat idéző melegben távcsövezni kezdtem az erdő ölelésében terpeszkedő lucernatáblát, ami kezdte kiheverni az előző heti kaszálást, és mint a frissen borotvált fejem a sarjadó hajpihék, a sarjadó levélkéktől szép zöld lett a kopasz tarló unalmas sárgája.

 Egy fás,bokros erdőcsik vágta ketté a domboldalt, mindkét felén lucernával, amiben vegyesen voltak dió bokrok, csenevész akácok, sűrű aljnövényzet és egy öreg cseresznyefa. A korai, de már pirosra érett  csersznye  mágnesként vonzotta a madrakat, nagy volt a forgalom.  Szajkók, rigók, seregélyek  dézsmálták a termést, de még az én számban is üsszefutott a nyál, ha a csresznyére gondoltam.  

Egyszer csak mozogni kezdet a fa alatti sűrűség, ide-oda ingadozott, ahogy az a "valami" mozgatta. Aztán egy csíkos fej jelent meg, egy borz, ahogy szinte kéjes pofával tömte magába a madarak által levert cseresznyét.

Igazi torkos borz !

Májusi eső aranyat ér - pláne ebben az aszályos időszakban. Igazából örültem is a tegnapi zuhénak, pláne amikor végre kivergődtem a föld útról a betonra. Az előrejelzés szinte órára jósolta az esti esőt, de már leszoktam, hogy higgyek neki, ha volt is eső, az csak pár csepp formájában, ami még a port sem veri el.

A területünk legtávolabbi sarkába, először két fasor között vezetett az út, majd meredeken egy völgybe futott, ahol egy elvadult halastó nádasa mellett álló les jelentette az esti vadászatom színhelyét. Még csak párat libbent a pipám füstje, amikor a távolból valami halk moraj hangját hozta felém a szél. Tiszta volt az ég felettem, talán csak az égalja húzott magára valami furcsa szürkeséget- Ahonnan a moraj hagja jött.

Aztán a szürkeség fölém kezdett terpeszkedni, a színe is barátságtalanra változott, sötétszürke lett. Egy két villám is felcikázott a távolban, ami nekem elég volt ahhoz, hogy pakolni kezdjek. Rossz emlékeim vannak a régmúltból. amikor egy hatalmas rizsföld közepén kapott el a vihar, a villámok kőrben csapkodtak én pedig  - jobb híján - legfeküdtem a földre, a puskámat meg jó messzire tettem magamtól, nehogy az hozza rám a villámot.

Ilyen előzmények után után hihető ugye a villám fóbiám. Még annak sem hiszek, hogy csalánba nem üt a mennykő.

A kifelé vezető poros út, visszafelé sárrá változott, volt mivel megküzdenie az autómnak. 

Erre  napra a vadászat izgalmából ez jutott !