Pacifzmus.

2009.08.20. 09:59

Az előző bejegyzésemkor azt írtam hogy egy kicsit  - szavamat betartva - lovas-vadász múltamból kotorászok elő egy történetet, pedig az unokámról akartam írni.

Most meg is teszem, kedves vadász blog-olvasók, azt hiszem ez a kis történet megéri a kitérőt.

Most volt négy éves az unokám, aki történetesen lány, de elképzelhető, hogy mégis csordogál benne némi vadászvér a nagyapjától. Hogy ennek csak a legfontosabb jelét említsem, már teljesen szabályosan meg tudja tömni a pipámat.

Lehet, hogy paradox, de az igazi vadászok béketűrő emberek, indulatból, haragból, erős felindulásból ugyanis nem lehet vadászni. Egyik ismerősöm mondta, hogy amikor nagyon ideges, meg, hogy a - szavait idézzem - tele van a töke a világgal, akkor kimegy vadászni és ott megnyugszik. Lehet, hogy így van, de én kétlem. Bizony viszi az ember a lesre a lelki terhét, mint egy plusz súlyos hátizsákot és a benne lévők ott zsonganak körülötte, ebben az állapotban pedig nem jó vadászni. Legföljebb csak lőni, de az csak egy  másodpercnyi része a vadászatnak.

Jobb, ha békés lélekkel, pacifista gondolatokkal vadászunk.

No ehhez egy kis unokai adalék!

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr871324932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.