Visszatérek a vadászathoz ( Come back ), de ravaszul, fokozatosan, hogy ne "fájjon" a hirtelen váltás.

Ez egy réges -régi történet. Valahol Mezőtúr környékén fácánoztunk, késő őszí, vagy koratéli időben, amikor már kissé fagyott volt a Millér csatorna vize. Már két, vagy három fácán lógott az aggatékomon, amikor egy kis oldalcsatorna hídján kellet átmennem a túloldalra, hogy azt a részt hajtsam Csoki kutyámmal.A vízben, szinte a hídacska alá bújva egy jókora ponty próbált elhúzodni, búvóhelyet keresni. Szégyen, nem szégyen lelőttem. Csoki kutya kissé megzavarodva nézte a vizet, nem értette, mire lőttem, illetve, amikor a hal már hassal felfelé úszott, begázolt érte, de nem vette a szájába, ezt a szentségtörést mégsem vállalta, hogy profi vizsla létére, halat apportírpzzon. 

No, én szépen felfűztem a halat a két fácán mellé, nagyjából egyforma hosszúak voltak, békésen himbálóztak egymás mellett. Mint aki jól végezte a dolgát, fácánoztunk tovább, szép lassan összeért a hajtás, egyre többen értek mellém és egyre többen vették észre az aggatékon lógó halamat.

De szólni nem mert senki - szerintem a bizarr látványt, még a reggeli pálinka hatásának tulajdonították - és egyszerűen, nem akartak hinni a szemüknek. Rettentően élveztem a helyzetet, azután elmeséltem a pontylövésem, jókora derültséget keltve.

Nohát, ebben a történetben ér össze a vadászat a horgászattal, hogy enyhe képzavarral éljek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.