Csütörtök!

2010.01.07. 19:12

Ez a legkedvesebb napom. Mármint vadászszezonban. Jól öszeszokott kis baráti csapattal vadászgatok ilyenkor. Egyben mindannyian megegyezünk. Nincs az a vaddisznó, vagy más négylábú, ami többet jelentene nekünk, mint egy jó gerlevadászat, vagy erős széllel emelkedő toronykakas.

Ma is voltunk, volt is kakas, csak én voltam rossz formában. Dagasztották az autók a havas latyakot, két facsoport között leparkoltunk, innem terveztük az indulást. Jókora libacsapat közeledett, még az ideálisnál is ideálisabb magasságban.Ilyen gyorsan, még katonaságnál sem pattannak le az autókról, mint mi és próbáltuk rekord idő alatt összerakni és megtölteni a puskákat. Mindezt nem várták meg a libák, jobbra, balra szétnyíltak és megkerültek bennünket. De szép is lett volna libalövéssel kezdeni ezt a napot.

Első kőrben egy szántáson kellett bicebócázni, de a szántás melletti nádasból egyetlen madár sem kelt. Gondoltam, ezt az első menetelést, a másodikban kipihenem, leálló lettem. Bár ne tettem volna. A rám izzadt ruha jéggé fagyott rajtam, még a fogaim is kattogtak. Ekkor már az eső, vagy inkább dara is elkezdett esni, megváltás volt a befejezés. 

Ettől még nagyon is jó nap volt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr631654884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2010.01.07. 19:28:33

Orulok ha szep napnak veli...de kerem szepen,hogy vigyazzon magara!
nem irt hogy mi volt pecsen...

solti anasztazia 2010.01.10. 12:06:19

????..hianyoznak a napjaimbol az irasai...