Tiszta Afrika !

2010.03.17. 09:15

Afrikai emlék, de kötődik a szemeteléshez. Hajlamosak vagyunk a fekete kontinenset amolyan elmaradottnak, szegénynek és lepusztultnak "lesajnálni" a fehér ember gőgjével. Nyilván, vannak ilyen részek is, amit a rettenetes szegénység indukál. De ott, ahol belátták, hogy a természet és a benne élő állatok védelme, az egyetlen kilábalási lehetőség a nyomorból, ott már bizony példaértékű a természetvédelem.

Elmondok egy személyes élményt. Valahol, Pretóriától északra,- itt azért jókorák a távolságok,  - szóval kb. 800 km-re vadásztunk egy farmon. Egy harcias kis hölgy volt a farm tulajdonosa, miután a férjét éppen alkoholizmusával gyógyítgatták a fővárosban, a vadászatokat is ő vezette. Egyik pihenőhelynél, ahol falatoztunk is egy kicsit a pár satnya  akácia árnyékában, az egyik vadász, elszívta a cigarettáját és - a csikket a homokban jól elnyomorgatva, - úgy gondolta, hogy eleget tett a "tűzvédelmi" előírásoknak.

Odaperdült elé a kis hölgy és eléggé emelt hangon közölte, hogy tüntesse el a csikket, mert itt nem lehet hagyni. Rendben van - mondta a vadász és egy követ tett a csikkre, kvázi eltemette. De ez sem volt elég, ekkor már paprikás lett a hangukat,mert a harcias amazon közölte, ha nem veszi fel a csikket, akkor iit és most, vége a vadászatnak. Mi mást tehetett a vadász, zsebrevágta a csikket.

Van tanulság?  Azt hiszem nagyon is ! Ha a sok vadász mindegyike, csak egyetlen csikket hagyna ott, akkor előbb utóbb egy hamutartóhoz hasonlítana ez a gyönyörű vidék. Igy kell ezt csinálni. Példát mutatni és a szemetelőt büntetni. 

 

Szerző: Acél Csaba

3 komment

Címkék: afrika

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr441846291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2010.03.17. 23:30:54

Szimpi es hatasos...
en egyszer a kocsimra dobalt csikkeket osszegyujtottem es elvittem az illeto ajtaja ele es illedelmesen odaszortam..
neki nem voltam szimpi..

solti anasztazia 2010.03.17. 23:32:37

Szimpi es hatasos..
en egyszer a kocsimra dobalt csikkeket osszegyujtottem es elvittem az illeto ajtaja ele es odaszortam..
neki nem volt szimpi..

solti anasztazia 2010.03.17. 23:33:21

..bocsika a duplazasert..