A Bolsenai csoda !

2010.07.14. 05:29

Sovanatól hazafelé, mármint állandó lakhelyünk, Orvietto felé tartva, a Bolsenai tó mellett vitt el az út - a mellettem ülők szerint csodaszép volt - én csak annyit láttam, (sofőrként általában az utólagos elbeszélésekből éltem) hogy kanyargós és nagy a forgalom rajta.

Bolsena -  "szokás szerint" - egy hegytetőre épült kis csodaváros, alig egy óra alatt bejárható. A városka neve a hitvilágból lett ismert, a "bolsenai csoda" révén. Csak röviden!

1263-ban egy cseh pap a városkán átutazóban misézett. A papot kétségek gyötörték, az átváltozást illetően, azaz az ostya, valóban Krisztus testévé válik-e. Az eltört ostyából vér csöppent az oltárterítőre és a márvány padlóra.

IV. Orbán pápa - aki eközben Orvietoban tartózkodott - meggyőződvén a csoda hitelességéről ezt a napot, a Corpus Domini, azaz az Úr Napja ünnepévé tette. (pünkösd vasárnap után két héttel)

A vérrel átitatott kendőt, az Orvietoi dómban őrzik. A mellékelt képen, éppen keletről jött apácák imádkoznak az oltár előtt, amiben jól látható a díszes keretbe foglalt kendő.Az alatta lévő képen pedig az olajfák mögött, a Bolsenai tó.

A Bolsenai csodaBolsena

Szerző: Acél Csaba

3 komment

Címkék: olasz orvieto

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr332150526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2010.07.14. 23:52:46

Nagyon szep!
Most egy kicsit nagymamam juttatta eszemben,o meselt nekunk ehez hasonlo csodakrol..imadtam hallgatni.

Az angol beteg 2010.07.15. 12:28:48

Valóban gyönyörű!!!...de még egy dologban egyetértünk férfi társaimmal: Nem szebb mint Sztázi mosolya!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.07.15. 17:22:19

@Az angol beteg: ..van az úgy, hogy bármit, bármihez hasonlítok, csak egyetlen szépséges mosoly jut róla az eszembe... csak vésődjön a retinába örökösre, amikor már fáradnak a mosolyok, hogy hogy mit is jelentenek számomra.