Szarvasbőgés

2010.08.25. 20:39

Kicsit "elidőztem" a gerlézős bejegyzésemmel, mert vártam rá képeket, amiket "red alert" szokott feltenni a blogomra. Remélem, jól megérdemelt pihenését tölti.

De már úgy felszaporodtak a kommentek az előző alatt, hogy képek nélkül is "továbblapozok", hogy legyen hely és miután jövő héten szept. 1-e, az mi mást is jelenthetne, mint a szarvasvadászat kezdetét. Szólnék erről egy két szót.

Nem biztos, hogy még ekkor bőgés is van, annak kezdete nem a bikák "úri kedvétől" függ, hanem a tehenek "illatanyagától." De kezdődött már bőgés, augusztus 20-a környékén is, amikor nappal még tombol a nyár, de éjszaka már jól lehül a levegő, az erdőket hajnali pára üli meg, a  lustán úszó "ökörnyál", fehér fátyollal köti össze a bokrokat. Az ősz már kezdi átvenni a hetyke nyár trónját.

Ilyenkor már izgatott vadászok hallgatnak bele az éjszaka csendjébe, hol szólal meg az első vágyakozó bikahang. Eddig még nem hallottam !
 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr982247681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fica kornelia 2010.08.25. 21:15:31

Doki,fülelni fogok itt Csúzán ha hallom a bikákat(szarvas)....szólok!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.25. 21:57:09

@fica kornelia: erre tényleg kiváncsi vagyok, hogy hol indul be először a bőgés.Én is a szarvasra gondoltam.

Az angol beteg 2010.08.25. 22:13:00

@fica kornelia: :D Üdv! Ha nem hallasz arrafelé...fülelgess errefelé is.

Az angol beteg 2010.08.25. 22:17:26

@Acél Csaba: Doktor Úr! Háremtartó vagy kereső bikára fog vadászni? Ide milyen etikett szól?

fica kornelia 2010.08.25. 22:18:35

Akkor fulelek en is...meg jo,hogy nem szagot kell figyelni,mert akkor a Nellaval nem jutna messzire:-)

solti anasztazia 2010.08.25. 22:20:04

Jaj bocsanat,ujfennt a Nella neve alatt irtam...de mindenki bogozza ki maganak:-)

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.25. 22:23:43

@Az angol beteg: igazából, már egyikre sem.Volt alkalmam mindenféle bikákra vadászni, de ennél is többet vadásztatni.Már nem az elejtésük, csak a megfigyelésük okoz örömöt.A vadászetika nem tiltja a bőgő bikák elejtését,de nem szerelmi aktus közben. Szép halál ugyan, de kissé morbid.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.25. 22:27:06

..Uhh lányok !... erre a bőgésre igencsak aktívak lettek !Hallgatjuk és nem szagoljuk, rendben !

Az angol beteg 2010.08.25. 22:37:21

@Acél Csaba: Szép halál...de csak egy helyen durranjon a puska...

fica kornelia 2010.08.25. 22:52:34

Hu de friss itt mindenki,ilyen késön blog beirással foglalkoznak...csoda,hogy én még itt vagyok!Hugi a saját nevedben irj légyszi:-)
Doki én tudom,hogy hallani kell,nyugi...az orromra nem is mernék vállalni semmit:-D

fica kornelia 2010.08.25. 22:55:08

Doki én tudom,hogy hallani kell...az orromra nem is mernék hivatkozni:-D

Az angol beteg 2010.08.25. 23:17:40

@fica kornelia: Friss..friss...de így űdén és korai órákban se tudni már, hogy most ki itt a Nelli és ki a Tázi...egyedül már csak az biztos, hogy mindkettő fülel és szaglászik:D

Paci-ens 2010.08.26. 02:56:18

Az lenne a valami, ha a lesen mellettem ülne a két fitos nózival rendelkező,és fülelnének szaglásznának, miközben a csizmaszárból elővett bőgő kürt segítségével behívnék egy háremét terelgető döhér bikát,na ezt nézd meg vaze, nekem is van!

Paci-ens 2010.08.26. 03:06:22

Tesó! Neked elég lesz szerintem leirnod egy A-betűt, és kommentek tengerét kapod vissza.Úgy látom, hogy pár embernek megteremtetted az új parti drogot.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.26. 07:06:13

@Paci-ens: ..csizmaszárból bőgőkürt? Háremet terelgető dőhér bika? Elég bizarr ! Nem pálinkás üveget húztál te elő a csizmádból?

Paci-ens 2010.08.26. 15:50:48

@Acél Csaba: Alig autista Tesókám!
A csizmaszárból a kartonhengert húzom elő, amit bőgőkürtnek lehet használni.
(az öveg sajnos nem fér be)
Amúgy jelentem Sopron környékén, már bőgnek a bikák!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.26. 20:57:31

@fica kornelia: ..pedig lehet a szaglásra is hagyatkozni, mert rettentő büdös a bőgő bika. Cserkelésnél is lehet "szagminta" alapján belopni, illetve a lőtt bikát megkeresni a sötétben.

fica kornelia 2010.08.26. 22:11:48

Helyzetjelentes:errefele meg nem hallottam semmit...

fica kornelia 2010.08.27. 19:47:44

Helyzetjelentés itt is ugyanaz:semmi....az elözö komment is a nevem alatt futott, bár azt Tázi irta!

solti anasztazia 2010.08.27. 21:28:46

@fica kornelia: Koszonom a korrigalast...orommel latom,hogy a gyerekek jol vannak es hagyjak Anyucit kommentezni:-)

Paci-ens 2010.08.28. 01:30:16

fica-k és Tázi!
Azokon a szeptemberi napokon amikor cserkelés alatt meghallom egy háremét vigyázó bika hangját-Beőőőő, mindíg megáll bennem az ütő.Ha lesen ülök már karikás a szemem a binoklitól,és futkározik a hátamon a hideg.Hallom az ősi kihívást ami harcra szólít!Ez a természet hangja, amire figyelni és vigyázni kell, hogy az unokáinknak is borsózzon a háta ezt hallván.
Füleljetek!!a hívó hangra!