Kopjafa

2011.04.09. 10:08

Ünnepség volt tegnap Hetvehelyen. Igazából szomorúsággal tölt el az esemény megnevezése, maga a "búcsú" szó, ami valaminek az elmúlását jelenti. Egyébként sem a szalonkáktól búcsúztunk, mert azok - köszönik szépen - jól vannak, már valahol északon, ahol a családalapítás a legfőbb gondjuk, hanem - ajjaj, majdnem vadászatukat mondtam - "csak" a monitoringozásuk történt.

Ezt búcsúztattuk. De minden szezonzáró búcsúban benne van a jövő évi remény is, hogy: veletek jövőre újra itt ! Már ötödik, vagy hatodik éve tartom a "búcsúbeszédet", mondhatni tradíció lettem. Ennyi "előnye" van, ha az ember korelnök. Ebben az évben, nagy meglepetés érte a résztvevő vadászokat - bevallom én már előzőleg tudtam róla, majd azt is elmondom miért - ugyanis, egy szalonka motívumokat talmazó gyönyörű kopja lett felavatva. Nos, azért tudtam róla, mert a kopjafa hátoldalára, "üzenet" került:

Erdők buja leheletét,

Tavasz üzenetét, lélek békéjét,

Szalonka röpte vési szivembe !

Saját gondolatomat, hitvallásomat faragta ide Szatyor Miki szobrász, a kopjafa megálmodója és alkotója.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr502811462

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Richard Quandt - A TAVASZ NYOMÁBAN 2011.04.10. 20:19:03

Két héttel ezelőtt, életem egyik leghidegebb tele után az időjárás hirtelen megenyhült. Visszatértek a vörösbegyek, a harkályok buzgón kopácsoltak, kinyíltak a hóvirágok és mindenütt krókusz virágzott. Még az aranyvessző és a magnóliafa is életre kelt,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2011.04.09. 12:11:08

GRATULA a szép "üzenet"-hez! Örülök, hogy ezúton IS nyomot hagy a világban! Várjuk a továbbiakat.

solti anasztazia 2011.04.09. 15:07:30

Akkor ez most nem szalonka bucsuztatas volt,hanem monitorozas bucsuztatasa...?Elbucsuztathatnak a monitorozast vegleg es johetnenek vissza a regi szep idok:-)

Paci-ens 2011.04.10. 03:32:49

Tesó!
Ne bú(c)sulj, merjünk nagyot álmodni!
A kopjafa nagyon király lehetett.
Mi van a lámpalázzal, és mikor kerülsz adásba?

Paci-ens 2011.04.10. 03:35:00

@solti anasztazia:
Drága ne vedd kekeckedésnek, de én már azzal is megelégednék, ha a dunán monitorozás alatt monitoringozhatnék.

Az angol beteg 2011.04.10. 11:08:54

Tázinak igaza van. El kellene búcsúztatni a monitorozást, hogy vissza jussunk a természethez, azaz az ősi, eredendő széphez. Ergo monitoringozni is csak úgy lehet, ha búcsút intünk a monitoroknak.

Paci-ens 2011.04.10. 12:08:04

@Az angol beteg:

A monitorok is emberek kezében vannak, és csak attól függ a hasznosságuk, hogy mire használják őket.Én sem az eredeti célja szerint használnám,hanem a Dunát érintő madárvilág monitoringozására, amit fényképezőgéppel,ornitológusi szakmai megfigyelésekkel, lelkes érdeklődők, támogatók, szállításával hoznék vissza a naturába.

Az angol beteg 2011.04.10. 12:27:30

@Paci-ens: Most látom csak!...kommentem ből az "is" és "csak" szavak között véletlenül kimaradt a "legtöbbször" szó! ;)