Megjelent az ez évi vadász-évkönyv. Régi kalendáriumok mintájára elején "hónapsorolóval", egy -egy idepasszoló írással, festménnyel. A szerkesztők próbáltak valami arányt belevinni, a tizenkét írás szerzői között szerepeltek igazi nagy nevek, de kevéssé ismertek is. Fekete István, Bársony István, Nadler és Studinka remekműveiből vett kis gyöngyszemek, valóban ékei az évkönyvnek.Még azzal sincs baj, aki egy kis történetecskét - mondhatni - szakmai alapossággal, vadásznapló mintájára ír le, nem akar bársonyistvános, vagy feketeistvános babérokkal ékeskedni. A többivel van bajom, mert rémesek.

Ugyanis groteszk az olyan írásmű, amibe erőnek erejével beleszuszakolnak egy reccsenéses hajnalhasadást, egy erdőbe beóvakodó bágyadt  napsugarat - ami általában egy őz hátán lesz bíborvörös,( gellert kap) hogy teljes legyen a képzavar, -  vagy az avar-illatot, ami a tavasz első bódító, mámoros, meg mit tudom én milyen üzenetét hozza a tüdőnkbe, meg egy váratlan esti napbuktát, amit megelőz egy rózsaszín talicskán betolt estéli harangszó. Annak minden estében ott kell lennie ? Mert ugye az áhítat, csak harangszóra érkezik. Minek az a sok hasonlat, az "olyan, mintha", meg az "úgy mint", stb. Be kellene látnia az írogatóknak, hogy ezt náluk az elődök sokkal jobban csinálták. Ha meg hasonlót írnak, akkor az plágium, amiből elegünk van.

Mindenki ékeskedjen a maga tollával. Csak akkor őszinte. Meg akkor tudom elolvasni. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.