Csont száraz az erdő talaja,  a legutóbbi  áradással sodort fák kusza összevisszaságban halmozódtak, az erdei nyiladékot zörgős falevél borítja. Ártéri erdőben vadászok, a Duna holt- és élő ága között, igazi vad vidéken.

Egyet lépek, majd kettőt "nem" - így óvatoskodok, disznókat keresek. Közben kétoldalt az erdőt fürkészem, ugyanis tudom a cserkelés alapszabályát, aki előbb látja meg a másikat - az  nyer. A disznó életet, én csak egy lehetőséget még, mert azt a disznót el is kell találni.Fárasztó ez az óvatoskodó csrkelés, a kalap alatt gyöngyözni kezd a homlokom, ami jó szélirányjelző, mert szemből hűt a szél. Jó a szelem.  Igaz rossz szél nincs is, csak rossz irányból jövő vad - ahogy Anti barátom mondaná.

A bal oldali égeres bokrai között egy nagy feketet árnyék mozdul, mögötte világos barna testek sorakoznak. Egy göbe, süldőnyi családjával .Nem kaptak szelet, de valamit megéreztek, mert mielőtt a kiszemeltet meglőhettem volna, szépen "elvonatoztak".

Bizony nem sokon múlott. De a vadászat sikere sokszor csak hajszálon múlik, jó is ez így. Nagy baj lenne, ha minden vadászat eredményes lenne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.