Ahogy a zergevadászat lövés nélkül zárult, úgy a fajdkakas vadászata is. Kétszer 1500 km-es utazás, kemény hegymászások, fázások, gyötrődések, mindezek fogható eredmény nélkül. Ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: "hát nóóóórmális?". Bizony nehéz az ellenkezőjét bizonygatni olyanoknak, akik a kényelemhez, a komforthoz vannak szokva és nem hajtja őket ez az ősi szenvedély - amit vadászatnak hívunk.

A fáradtságot, a kellemetlenségeket gyorsan felejtem, de a vadászat nyújtotta szépségeket, újdonságokat, - egyáltalán valami ismeretlen hely- és vadászati mód adta kalandokat  - azt sohasem. A zergevadászatból  "trófeaként" elhoztam a két zergefiú hajmeresztő  rohangálását  a meredek sziklákon, a fajdkakas vadászatából pedig a hangját és az egyetlen pillanatig látott  röptét.

Ezek - a szemem által beivott szépségek mellé, a fizikai próbatétel teljesítése tevődik, ebből a kettőből állt  össze a számomra sikeresnek tekintett vadászat. Nem hoztam ugyan falra akasztható trófeát, de hoztam magammal soha nem feledhető emlékeket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.