Még szerencse, hogy nem vagyok tériszonyos ! Sokkal nagyobb lába van a gazdának, mint nekem, de még azokkal sem lehet egyszerű oda, abba a toronyfélébe  felmászni. Amikor már a jókora zsák a gazda hátán, a durranós  bot meg a vállán, én kerülök sorra. Kicsit lelapulok, mert kéretem magam, így nehezebb ugyanis alám nyúlni, szóval a konokságom az erényem - ahogy a gazda szokta mondani.

A "toronyban" jól érzem magam, a feljáratnál remek a kilátás, vagy inkább lelátás. A többi oldalra csak a deszkák résein tudok kikukucskálni, de szagolni úgy is tudok. Az erdő felől fújó a szél,  remek illatokat hoz felém, nézek a gazdára, érzi-e, de ő csak a büdös pipájával van elfoglalva és félig alszik. Szörnyű lehet a gazdának, hogy embernek született.

De azért figyelhetett ő is, mert szinte egyszerre láttuk meg az erdőből kilépő négylábút. Ettől én olyan feszült lettem, hogy kénytelen voltam a fejem megrázni. Tudom én, hogy ettől csattognak a füleim, de ha izgatott vagyok - ezt egyszerűen nem tudom visszatartani.

Az a hisztis négylábú meg lélekszakadva visszarohant az erdőbe.Valami olyat mondott a gazda, hogy blöki, ezt jól el "vahurtad"!  Most akkor engem megdicsértek, vagy megdorgáltak?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.