Manci !

2014.04.20. 10:35

Tőlem alig két méterre  állt egy tehén, kitartóan, hosszasan.   Egy szép, nagy, fekete tarka tehén, aki le nem vette volna rólam a szemét, már-már zavarba ejtően nézett - mégiscsak egy nőről van szó -  hatalmas, csillogó szép szembogarában pedig úgy  láttam magam, mint egy domború tükörben. Azt hiszem, némi színt vihettem az egyhangú életébe, hiszen eddig csak jött-ment a karám és a fejőgép között, ha meg elábrándozott, máris hatalmasat kapott egy bikacsökkel a valagára. Itt kérem nincs ábrándozás, enni kell, meg tejet adni. A két hely között meg igyekezni.

Most viszont leszobrozott és azt nézte, hogyan lövöm a parlagi galambokat. A durranásra sem rezdült, a hibázásra sem csóválta a fejét, de még arra sem, ha némelyik galamb éppen a hátán landolt. Ilyen kitartó nézőm még sosem volt, így azután megszegve a protokollt, én kezdeményeztem a bemutatkozást. - Figyelj Manci. Látom a szép sárga bilétán, hogy 4721 a neved, a fajtád meg Holsteini, de nekem akkor is Manci vagy. A számokat hagyjuk meg a tejedet vizsgáló programnak.

Én most azért vagyok itt, hogy abból a sok száz, vagy tán ezer galambból néhányat lelőjek, mert először is, eleszik előled a kaját, másodszor meg jól leszarnak.

-Hogy mit mondasz? Hogy ez nem vadászat? - Én sem gondolom annak, mert a vadászat az másról szól és csak egy pici - de nagyon jó része - a lövés. Itt most csak lövészetről van szó. Viszont a puskaforgatás is egy tudomány, amit csak akkor lehet megtanulni, ha csináljuk.

Hát most ezt csináljuk ! - További szép napot Manci !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr46055565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paci-ens 2014.04.21. 03:19:10

Tesó!
Sohasem tudtál bánni,a nőkkel.
Manci szemében nem az inszeminátor képe tükröződött vissza,hanem a vágy.
Ki ez a jó bika aki egy fura vascsővel lesegíti azokat a fránya galambokat, akik letojják a hátamat.
Imádom!
Ide nekem,hozzám,kicsi bikám.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2014.04.21. 10:22:49

@Paci-ens: Tesó! Már a zöld disznóra bemondott zöld ulti is kiverte nálam a biztosítékot, erre most "lebikázol", ami a becenevemből azért szépen adódik. Tudod, ezek a szerencsétlen tehenek csak a hónaljig felhúzott gumikesztyűre gerjednek.Ennek a tehénnek egyszerűen fejlett volt az esztétikai érzéke !Ami szép, az szép!

solti anasztazia 2014.04.25. 21:34:25

Ha ezt Manci olvasna elpirulna :-)
süti beállítások módosítása