Az ember - mint faj - létét és fennmaradását  köszönheti két alapvető ösztönének, a faj- és a létfenntartó ösztönnek. Ha ez utóbbiba kapaszkodunk, akkor máris a vadászatnál kötünk ki, mert a létfenntartáshoz a vadászat volt az egyetlen járható út. Ha ugyanis a vadászat megteremtette a relatív jólétet - ami a kőbaltás  ősünknél egyet jelentett a jóllakottsággal - akkor már jöhetett a következő "ötlet", a kis-szőrmókok nemzése. 

Az ősöktől átmentett ösztönök, jelenleg is működnek, nyilván nem a barlanglakó törzs "etikai" normái szerint - de működnek. A civilizáció fékeket rakott az ösztönök elé, gesztusaiban elcsendesedtek a valamikor egyszerű, primitív jelzésrendszerek, amik az éhséget, vagy a vágyat fejezték ki, eléggé közérthető módon. Legalábbis a horda számára. 

Egy viszont biztosan megmaradt, a barlanglakó horda nőtagjainak képességéből,  mégpedig egy belső jelzésrendszere,működése, ami jelzi,, hogy "prédának" lett kiszemelve. Innentől kezdve a lehetőségek széles tárháza mutatkozott, hogy megússza a nem kívánt aktust, például a futás, vagy a furkósbot, esetleg a hegyes fogak, a csípés, rúgás, ordibálás !

Erről az akarom-nem akarom dologról meg egy régi vicc jut eszembe, mikor a pánikszerűen rohanó nyúltól kérdik, hogy hová rohan ilyen lélekszakadva.

-Jaj ne is kérdezzétek - így a lihegő nyúl,- tegnapelőtt is megerőszakoltak, tegnap is, meg most is oda rohanok.

 Hogy a feministák ne kövezzenek, jelentem tisztelettel, hogy nyula válogatja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.