Elkezdtük !

2018.10.20. 13:45

A reggeli csípős idő hamar vetközősre váltott, az októberi ősz még két marokkal szorította a nyár meleg ruháját, nem akarta megérteni, hogy az ő ideje már lejárt. A reggeli induláskor- pedig alig kilenc óra volt -  már ingujjas lett az idő, a  fácánok  elhagyták az éjszakai búvóhelyeiket, a kombájnok által megkímélt kukoricásokban, vagy a tarlókon csemegéztek a hulott szemekből.

Szeretem, amikor keresgélni kell a fácánokat, a kisebb-nagyobb bokrosokat kutyázva, a szerncsére bízva, hogy a hajtásban, vagy a leállóknak lesz nagyonn szerencséjük.Miután négyen vagyunk, így fele -fele arányban oszlik a szerencse.

Ezen a napon már én is lelkesebben vettem részt a gyaloglásban - miután szegény sérült térdem kezdi keiheverni a vele történteket, így az első kakast is éppen gyaloglás közben soikerült elejtenem. Nincs ennek olyan nagy vadászati értéke - mert több kakas is fog még remélhetőleg a puskám csöve elé kerülni - de ez a kakas az első volt, ebben a szezonban.

Dél felé abbahagytuk, mert félő volt, hogy a lőtt madarak nem fognak örülni, ha a napon aszalódnak.

Ha ünnepélyesre akarnám venni ezt az eseményt, akkor azt mondanám, hogy az ezévi fácán-szezont megynitom !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr5914312229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása