Három lábon !

2019.06.22. 10:22

Azt mondja a vadász barát, hogy a z előző napi felhőszakadás után, ne a szurdokon menjünk le a völgybe, hátha elakadunk, ő tud egy jól járhatóat. Egy darabig tényleg az is volt, de amikor egy meredek kanyarhoz értünk, kiderült, hogy olyan vízmosásos, hogy traktornak is kihívás. se előre, se hátra, illetve egyetlen esély volt, hátramenetben valahogy menekülni.Szegény autó annyit kapott, mint normál körülmények között 100 000 km alatt.

Nekem már ekkor elment a kedvem a vadászattól, de a barát ragaszkodott hozzá, hogy átírjuk magunkat máshová, és az esti sötétig vadásszunk. Hátha egy szép selejt bakot sodor elénk  a szerencse!.

Egy békésebb részre mentünk, nekem tetszett is, mert egy lucernatarló sarkán állt a les, egy erdő kiszögelésében.

Az elképzelés jó volt, két bak is kiváltott az erdőből, de nagyon messze. Ekkor egy róka jelent meg, a horizonton és furcsa bakugrásokkal közeledett. A távcső leleplezte a baj okát, három lábom közlerkedett szegény pára. A bal hátsó lába mankó gyanánat feszült felhúzott állapotban. Korábbi lövés, vagy egy aranysakál próbálkozása? - ki tudja, de már a róka sem tudná megmondani, mert egy lövéssel pontot tettem  sanyarú sorsára. 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr4314906338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.