Néha főzök is !

2019.08.10. 11:46

 Ez a történet legalább harminc éves, de most jutott eszembe, amikor egy "rajongóm"- Isten nyugtassa, elvitte a harcias rosszindulata - írt egy feljelentést, miszerint én egy vadász, lovász, halász, madarász ember vagyok, az ő fogával nem törődök, stb. stb. A két kőrzeti orvos kolléga is kapott hideget-meleget, mert a jóember szerint egyikünk sem értett a szakmájához.

Belegondolva a felsorolásba, tényleg mindazt csináltam, a mit "bűnömül" felrótt, de egy valamit nem említett - talán mert nem tudta - hogy szeretek főzni is. Ahogy Bodrogi Gyula könyvének címéül adta. " A vadász olykor főz is " 

Kevés olyan vadászt ismerek, aki nem főz, peddig csak akkor érvényes a gyermek mondóka, "ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, icike picike mind megette !"  Ezen kevesek, a mondóka elejét és a végét lelkesen csinálják, lőnek és esznek, de a közbülső dolgokat kihagyják, pedig csodás dolog a főzés. 

Ilyen hosszú bevezetés után elárulok egy receptet - ha nem is vadból készültet - mégpedig a rántott borjúláb receptjét. Ahogy én csinálom. Mégpedig életemben először, talán ha a konyha kiheveri a szőrtelenítés rettentő bűzét, majd máskor is. 

Tehát az epilált lábakat  - ha belefér egy nagy lábasba, beledöngöljük - ha nem, akkor leoperáljuk a köröm részét.Mire végzünk, elmehetünk ortopéd sebésznek, a ravasz izületek elválasztani igazi kihívás,csuklónak, késélnek egyaránt. Ebbe az abálébe lehet tenni mindenféle finomságot, fokhagymát, babérlevelet, borsot, stb.Nem egy gyorsan fövő cucc, mert legalább öt óra kell, mire leszédül a cupák a csontról.

De ha ez megörtént, innen már egyenes az út a panírozáson keresztül a sütésig, a tálalásig és a borjúlábat kedvelő vendégek kéjes cuppogásáig ! Tartármártás illik hozzá, petrezselymes krupli meg mellé !

Jó étvágyat !

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr4815003664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.