Harcsa fogta macska !

2019.09.09. 14:24

A cím, akár egy Ezopuszi mesét is jelenthetne, de ebben az esetben ez egy "család-történet". Az én családomét, aki a szünidő utolsó hetében csatlakoztak hozzám egy horgász túrára. A szünidő, egy iskolás és egy ovodás lánygyermek utolsó boldog hetét jelentette. 

A Somberki tó nyitásakor már ott toporogtam, hogy olyan helyem legyen, ahol  - ha halat nem is fogok - de közel legyen a hinta, a büfé és a toalett. Ebből én, csak a büfében voltam érdekelt, mivel sem hintázni, sem a toalettet igénybe venni nem akartam - lévén elég fás a környék.

A népes család, csak egy órás késéssel érkezett, amikorra már két szép ponty volt a szákomban. Éltem a gyanúperrel, hogy ezzel vége is a csendes, pipázgatós botnézésnek, az unokákat kell kiszolgálnom. Nemes feladat ez is, de roppant fárasztó. 

Az úszós szerelékre gilisztát tettem, hogy Lúcia unokám tudjon keszegezni, de keszeg nem jött, csak törpeharcsa.  Ezek tényleg törpék voltak, talán félarasznyiak és akkora étvággyal, hogy a horgokat szinte a belükből kellett kibányászni. Remélem egyetlen "sötétzöld" állatvédő sem veszi védelmébe ezeket a káros kis szörnyetegeket, mivel a halastavak rémei, ikrafalók, ahol elszaporodnak, ott vége a nemes halaknak.

Egy biztos, a kifogott törpharcsáknak ketten örültek, az egyik Lúcia unokám, a másik, a halastó macskája. Ez a vörös cica már tavaly is okozott nekem meglepetést, mert szépen befeküdt a horgász táskámba és azonnal mély álomba merült.  

A macska észbeli képességén is el kell gondolkodni, mert ez a vörös macska - amikor látta, hogy sorra-másra fogja az unoka a törpéket -  mellé szegődött, leült és figyelni kezdte az úszót. Amikor kapás volt, az úszó billegni kezdett, nagy izgalomba jött, megfeszültek az izmai és amikor a horog végén ficánkoló törpe harcsa lódult ki a vízből, már röptében le akarta kapni a horogról. 

Vigyázni kellett, nehogy a macska is horogra kerüljön. Mert akkor a harcsa fogta macska címet kéne adnom a  történetnek. Illetve azt is adom !

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr3615054734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása