Ha jól saccolom, egy hónappal ezelőtt ültem ezen a lesen, miután a szeptemberi bikavadászat sikere miatt a terület le lett zárva. Ennek lejárta után, meg az én utam kanyargott másfelé - zömében a gerlézések irányába. Ezen idő alatt, a lesig vezető  erdei utat jócskán benőtte a szúros szederinda, a jágerkender, meg a gyomnövények sokfélesége, hogy a ruhaszaggató vadrózsáról ne is beszéljek. 

Miután szórót nem üzemeltetek itt, így igencsak a vakszerencsének  lenne dolga, hogy vadat varázsoljon elém. Én meg a szerencsével csak köszönő viszonyban vagyok,mint egy távoli ismerőssel. 

A napok óta tartó Déli szelet Északi váltotta fel, ami miatt egyre másra húztam magamra a hátizsákomba lapuló "ruhatárat". A pipám füstje is engedelmeskedett a szélnek, éppen jó irányba terelve azt. 

Az erdőből szajkók pörlekedése  hallatszott - jól jelezve, hogy ott valami settenkedik. Általában a róka látványa vált ki náluk ekkora izgalmat - ami igaz is lett, mert egy rőt vörös bundás ravaszdi jelent meg a tisztáson, nekem éppen háttal. A távcső hajszálkeresztje már éppen rajta volt, amikor a róka leült és a hátsó lábával vakarni kezdte a füle tövét, az ott randallírozó bolhákat tisztességre tanítva. Ehhez a manőverhez a fejét hátra fordította, éppen felém. Ekkor látott meg, éreztem, hogy "összeakad" a tekintetünk, mondhatni felvettem vele a szemkontaktust, ami nem nekem használt, mert egy pillanat alatt eltünt, lelépett.

Tanulság? Mi más lehetne, mint hogy a vadászatban lényeges, mondhatni alapvető, hogy ki veszi észre hamarabb a másikat. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.