Tavasz !

2019.04.12. 22:02

Idén korán jött a tavasz. Könnyű dolga volt, nem kellett havat olvasztania, hideget elzavarni, egyszerűen egy lágy meleg széllel megérkezett. Nem volt tél, nem volt kivel megküzdenie, jött és máris virágba borultak a mandulafák. Őket követte a kökény, hófehér ruhába öltötzött bokrok sorjáztak az erdők szélén, mintha azok szép tüllszoknyája lenne.

A madarak is szerelmes nótázásba kezdtek, önfeledt énekük betöltötte az erdő minden szegletét, zengett, zsongott minden. Nincs szebb, mint a tavasz - állapítottam meg a lesen ülve, teli tüdővel magamba szívva a szépséget. 

Pár napja még vadásztuk a fácánokat, mára már szép toll füleket növesztve  terelgetik a szerény tollazatú nyúkokat. Az őzbakok is korán letisztították barkáikat, már teljes szépségében láthatók az öregebb bakok agancsai. A fiatalabbak még itt-ott bőrfoszlányokat viselnek a fejükön, de már nem sokáig.

Úgy szálltam le a lesről, hogy egyáltalán nem hiányzott a lövés élménye, holott már nagyon ki vagyok "éhezve" egy szép süldő lövésére.

 

Galambkaki !

2019.04.05. 22:17

Ez ám a siker ! Nem gondoltam volna, hogycsak egy imát kell elmondanom, egy sóhajt elrebegnem és már esik is!

Esőember lettem ! Az még úgysem voltam ! 

Ha még kérhetném a Teremtőt, akkor ezt a jó kis áztató esőt ne hagyja abba három napig. 

Most pedig dicsőségem birtokában szólítanám fel nyájas  - blogomat nem látogató korábbi olvasóimat - hogy bátran látogassan el az irományaim tárházába, mert egy írás csak akkor kezd el élni, ha elolvassák. Addig csak betűk, szavak egymásutánisága!

Vadásztörténetet most nem prezentálok, mert a csütörtöki parlagi galamb ritkítás vadászatnak nem volt nevezhető, legfeljebb lőgyakorlatnak. A hasznossága kétségtelen, ezt egyre több állattartó telepen látják be, ami nem  csak a galambok felcsipegetett takármányából áll, hanem  - ami sokkal károsabb - abból a fertőzött cuccból, amit jó nagy adagokban a tehenek közé pottyantanak. 

Nos ezekből "emeltem le" kb. húsz darabot.

"Add már, Uram az esőt....!"

2019.04.03. 18:18

Jól tudom, a fenét sem érdekli, hogy miért nem ír az "író", pláne ha ilyen folytatásos műfajban tevékenykedik. Az én esetemben még csak arra sem hívatkozhatok, hogy nincs miről, mert a vadász-horgász történetek sokasága úgy kéri a nyilvánosságot, mint a kuktában feszülő gőz a szabadulást.

Azért valamit mégis ! A motivációról. Úgy működök, mint egy napelem! Télen, amikor a búskomor időjárás szobába szorít - volna időm írni - de a nagy szürkeségnek ugyan ilyen a lelki hozadéka. Amikor tavasszal  végre kisüt a Nap, akkor meg a kertnek esek neki, azért nem jut idő írásra.Jó kifogás sosem rossz - ahogy mondják - meg mondom én is.

Nos, közben befejeződött a fácán szezon, annak záró vadászata - hogy diplomatikus legyek - szarul sikerült.Többen voltunk a kelleténél, ráadásul a hozzánk csapódó vadászokhoz Diana is leigazolt, mert mágnesként vonzották a fácánokat, nekünk csak a szép lövések miatti gratulációk maradtak. Mert lőni nagyon tudtak a "fiúk".

Mit is csemegézhetnék ki az elmúlt időszakból? Ja, egy "szezon nyitó" horgászatot is. A jól ismert tavamhoz mentem, de formabontó módon, ezen a napon nem azt néztem, hogy szép legyen a környezetem, hanem a halőr tanácsát megfogadva, a kopasz gátoldal mellett kezdtem pecálni. Olyan eredményem volt, ami már megengedi, hogy nem kell hazudni! Egyik kapás jött a másik után, ami teljesen kikészített, mert, kettő kivételével viszadobáltam őket. Ez nem az én predátor stílusom, de azért ami sok az sok! A retúr halak puszilgatásásnak már a látványától is kiráz a hideg - ezt mellőztem.

Kíváncsi vagyok - még nem főztem meg  a "szerencsés" kettőt - hogy a kikotort tómeder halai milyen ízűek lesznek !Majd Húsvétkor nyilatkozom !

Közben azért vaddisznós kalandom is akadt, aminek a lényege az, hogy a szembe világító Hold, a biztosnak látszó disznót olyan fénykoszorúval vette körül, amiből nem lehetett kihámozni, hogy meddig tart a disznó és mikortól az árnyéka. Jelentem, az árnyékot lőttem "telibe" !

Mára ez a két kis szösszenet elég lesz tavaszi idény nyitónak, talán az olvasóim is lassan visszaszállingóznak !

Megragadva a lehetőséget egy fohászt is elrebegnék egy jóféle esőért, mert ebben az aszályban szenvednek a vadak, a növények, ellentétben az egyik TV csatorna ifjú színészével, aki meterológiai híreket közölt, az alábbi módon: Sajnos pénteken esős idő lesz ! Szerintem az a "sajnos" hogy ez elhangozhatott !

Múzsa !

2019.02.22. 15:57

Ez egy olyan nap, illetve időjárás, ami az írásnak kedvez. Esik, viharos szél fúj, ami szobába kényszerít. Nem volt ez mindíg így, de ez már a nosztalgia kategória. Tehát hagyjuk ! 

Még csak annyit a ritkább jelentkezéseimhez, hogy ez nem ihlet kérdése, hanem a Napsütésé. Ha ugyanis süt, akkor nem lehet megkötözni sem, megyek a kertbe, hadakozok a sövényeimmel, fáimmal, vagy indulok vadászni. Napelemes vagyok, hajt a fény! 

Most viszont egy pár napos emlékem tör elő, amikor a Hold teljes kerekségében emelkedett az égbolt peremére, éppen a lesem mögötti erdő kusza ágai között. A nappali, tavaszias meleget is hidegre váltotta, a hátizsákba tett pulóver is rám került. A lesem árnyéka hosszasan terült el az előttem lévő tisztáson, talán még a saját fejem és kalapom árnyéka is látható volt  rajta. 

A távoli templom hatórát jelző harangkongását is elnyelte az erősödő fény, letompult benne, szerénnyé vált.A szemben ásítozó erdő szélében egy dagonya sara csábítja a környék vadjait, talán ma is így lesz - futott át bennem a vággyal teli bizakodás. Egy agancs koppanása, majd óvatos léptek neszezése jelezte, hogy egy szarvascsapat közeledik. Úgy éreztem, hogy csak egyet, vagy kettőt kéne lépniük, hogy kiérjenek az erdőből, de síri csend lett, megálltak. 

Talán az akkorra már teljes fényével világító Hold fénye torpantotta meg őket - nem tudom, bár van ilyen tapasztalatom. Teltek, múltak a percek, talán már fél óra is, de sehol semmi, a szarvasok eltüntek. Néma csendben !

Alábbhagyott az izgalmam is, már éppen a csendes beletörődés fázisába kerültem, amikor egy tehén lépett ki az erdőből, éppen onnan, ahol a korábbi zörgés hallatszott. Gyönyörű látvány volt a Holdfényben fürdő öreg tehén. Őt már nem zavarta a szembe sütő Hold, sok Holdteltét megélhetett már, talán még egy kicsit fürdette is benne az "arcát", amikor kőrbeszimatolt, nincs-e veszély. Nem volt, mert én csak nézőközönség voltam számára. 

Kecses léptekkel átvágott a réten és a lesem mellett alig pár méterrel, eltünt az erdőben, maga után nyitottan hagyva a kédést, miért volt egyedül és hová lettek a többiek.

Ezt csak ő tudta volna megmondani, de nekem egy szép estét adott és ezen írásom főszereplője lett .

Részemről köszönet jár érte !

Jövök !

2019.02.18. 21:38

Senki ne menjen sehová, mindjárt jövök ! Mármint az írással !

Téma van, már csak a szöveget kell hozzápasszítani - viszont eddig erre idó nem volt !

Ha meg lett volna, akkor inkább vadásztam. 

Ravasz kibúvó, büszke vagyok rá!

Türelem !

Műlencse !

2019.02.03. 15:04

Lehet, hogy már egy kicsit unalmas - unokám szerint "uncsi" - hogy ennyit rugózok az új szemem témáján, de én nem győzök betelni vele, ezért nyomatom még egy darabig. 

A hétfői műtétnek szerdán volt a kontrollja, amikor próbáltam elővezetni a csütörtöki vadászat lehetőségét, emígyen.- Főorvos úr, megkérdezhetném, hogy holnap én már sétálhatok? -Persze - így a válasz.De akkor is, ha kicsit havas, vagy saras az út, Persze, akkor is, de hová is akarsz kilyukadni? A helyzet az, hogy holnap mennék fácánozni, ha lehetne!  

Nem lepődött meg a kérdésemen, mert tudta, hogy "elvetemült" ember vagyok, azaz vadász !

Nos, így esett, hogy főorvosi engedéllyel álltam egy kis erdőcske szélén, ahonnan várni lehetett a fácánokat. Izgultam, mint egy elsőbálos, mert ez a szemem a "lövő szemem" , aminek az avatására készültem. Az egy kicsit zavaró volt, hogy a hideg széltől "fázott " a szemem, jócskán folydogált belőle a könny, talán még fázott is. 

Diana úgy döntött, hogy lehetőséget ad a "szem - avatására" egy gyorsröptű fácánt küldött fölém, amit sikerült meglőnöm. Vadász ember nem túloz - az a horgászok dolga -  legföljebb hazudik, ezért kéretik elhinni, hogy ennek a fácánnak jobban örültem, mint az eddig meglőtt nem kevés darabnak.

Mottóként - mert az kijár minden iromány végére - egy kis filozófálás. Ha igaz a mondás, hogy "szem a lélek tükre", akkor a műszem a mű lélek tükre?

 

Szorgalom !

2019.01.30. 11:42

Ha az ember ügyesen csűri-csavarja a szavakat, gondolatokat, akkor bármiből lehet vadásztörténetet kikerekíteni Lehet, hogy egy kicsit izzadságszagú lesz, de az írásban nem érződik. Az alábbi történet úgy kezdődik  - enyhén flegmán megfogalmazva - két vadászat között, "beugrottam" egy szemlencse műtétre. Illetve kettőre, ha jól számolom a szemeimet. 

A kórház mindíg hálás téma, Már Karinthy is papírra vetette a koponyája körüli utazást, de sorolhatóak a többiek is, egészen a mai humoristákig, akik a fogászattól a prosztatáig mindenből viccet tudnak csinálni. Nos, csatlakoznék én is egy rövidke szösszenettel. 

Négyen vártunk az aznapi műtétre, köztünk egy jópofa kis emberke, egy nyugdíjas ácsmester, aki nagyon félt. Szinte remegett ! Később derült ki, hogy miért, bár a rezes orra ennek jó előjele volt. Nos, a műtét számomra ugyan azt hozta, mint az előző, azaz, szinte semmi fájdalom, maximum egy kis kellemetlenség ! De nem a mi  emberünknek, aki szőrnyű fájdalomról panaszkodott és azt állította, hogy neki nem zsibbadt el a szeme.  Azonnal érthető lett a borvirágos orr és a rossz fájdalomtűrő képesség kapcsolata.

Azután azért mesélni kezdett, hogy ő bizony naponta megissza a másfél liter bort, stb Először sörös volt, de az orvosa eltiltotta a sok folyadéktól ezért azután rászokott a borra ! Eleinte nem ízlett neki, de aztán megszerette!

Erről jutottak nekem eszembe a Soproni éveim, amikor a vadgazdálkodási egyetemre jártam és ott összehaverkodtam tanárommal ,- fiatalon, tragikus hirtelenséggel meghalt  - Nagy Gyula Csabával.

Nos az egyik egész napos fársztó konzultáció után meghívott a Deák borozóba, egy pincébe. Cudar meleg tombolt odakint, még Sopronban is tikkasztó volt az idő így alig vártam, hogy egy hideg fröccsöt igyunk. Nos, Csaba kikért kétszer három deci Soproni Kékfrankost. Gyanútlanul belekortyoltam de azonnal megbántam. A létező össze lyukamat összehúzta a szemem meg könnyezni kezdett Ekkor hagzott el Csaba szájából a mondás:

" vas szorgalommal meg fogod szeretni !" 

Ahogy a szemműtétre váró emberke a bort !

Profi !

2019.01.27. 15:48

Ha nagyon lecsupaszítjuk a vadászati módokat, ha a puskák lehetőségével azonosítjuk őket, akkor vagy apróvadazunk vagy nagyvadazunk - mikor melyik puska van a kezünkben.Nos, ez így egy nagy marhaság, mert bőven vannak átfedések, de erről majd máskor, vagy sosem. 

Mit is akaok ebből kihozni, Nos azt, hogy hétről hétre rendszeresen fácánozok ugyan-  nyilván csak az öt hónapig tartó szezonban - ami azért elég sok alkalom, amire bárki mondhatná, hogy nem unom-e.Visszatérve a bevezetőhöz, amiben leegyszerűsítve ez az apróvadazás -, meg a  "szenvedő alanya" a fácán,-  alapjába véve állandó, de a vadászat körülményei, még kétszer nem voltak egyformák. Mint ahogy két egyforma lövés sem létezik.

Nos, e hét csütörtökén is egy olyan helyen vadásztunk, ahol már többször is "előfordultunk". Voltunk itt már viharos szélben, csikorgó hidegben, hóban, sárban szóval mindenféle körüllmények között. És mindíg mást hozott a terület, volt amikor már mi sokaltuk a lőtt madarakat, volt, amikor annak az egynek is örültem amit a viharos szél fölém sodort.

De ennek a csütörtöknek volt egy sztárja  - a házigazdát leszámítva - aki pazar lövéseket adott le - igaz., mintha valami mágnes lett volna benne, akár hová állt, a fácánok felé repültek.

A másik sztár egy vizsla volt. Egy jókötésű német vizsla. Olyat "alkotott" amit filmezni kellett  volna - ugyanis éppen a Gábor barát két toronyfácánját apportírozta úgy, hogy mindkettő a szájában volt ! Ilyet én még soem láttam, de mások sem!

Ugye, hogy nincs két egyforma vadászat?

Profi kutya, profi munka !

Vadászíró?

2019.01.21. 17:26

Bevallom, hogy nagyon szorít engem ez a magamra erőltetett "vadászíró" zakó. Miközben tálcán kínálja az élet a reagálásért kiáltó témákat - én tartom magam a kilenc éve elkezdett vadásztémákhoz - talán okosan, talán nem.

Okosan azért, mert a közélet, vagy annak írásos árnyéka a facebook, védtelenné és kiszolgáltatottá teszi a rátévedőket, adja és kapja a szennyet, mintha kirakatba hánynák le. Ebből én nem kértem, maradtam az ódivatú blogomnál és annak tartalmánál.  - okosan. 

Nos, ennyi elég előzetesnek, most pedig jöjjön a vadászat. 

Vártam ezt a csütörtököt - mint a többit is - mert ezen a helyen nagyon jókat szoktunk fácánozni. Igazából nevelt fácánokról van szó, de ez nem zavaró, mert a volierből kiengedett madarak elszélednek a több száz hektáros területen, jó búvóhelyeket találnak, kutyákkal jól vadászhatóak, szóval majdnem olyanok, mint az "igaziak"

Ennek feltétele, hogy valóban legynek a területen madarak. De ezen a napon nem voltak. Mint kiderült előző nap igen jó puskások járták ugyananezen részeket és bizony "összcsipegették" a fácánokat.. nekünk már csak az eldobált töltényhüvelyek látványa maradt.

Egy helyen lett volna pár madár, de akkor már szinte feladtuk, csak tébláboltunk, a madarak pedig gyalogosan elszöktek. 

Ez a nap nem fog aranybetükkel beíródni a vadászemlékeim közé. 

Jó a barát...!

2019.01.13. 16:33

Az előző napi gyenge olvadás által megőrzött és az éjszaka folymaán csontkeményre fagyott jégbordák, úgy ropogtak az értem jövő autó kerekei alatt, mint a puskaropogás. A csúszós utat, némi köd tette még izgalmassá, de hát a vadász nem a meterológiára és a józan eszére (,ami majdnem azonos a feleségek véleményével) hallgat, hanem a szivére, szenvedélyére. ( ezt meg már az asszonyok nem értik).

De milyen jó is, hogy elmentünk, mert ez a nap emlékezetesen jóra sikerült.  A vadászterületet már ismertük, a vadászat módját is, hiszen a hosszan, kilométereken át kanyargó nádasos csatornák - jó kutyákkal - jól vadászhatóak. Egyre másra rebbentek a fácánok, zömében kakasok, a puskák is tették a dolgukat, aminek eredménye  - alig három óra alatt - 22 kakas lett. 

De esett egy nyuszt és egy hatalmas kanróka is.

A szerencsétlen sorsú, de már lassan rendbejövő térdem is állta a "sarat" illetve havat, csak egyszer ragadtam be egy merdek árokba, ahonnan viszont a jóbarát segített ki, de olyan vehemenciával, hogy hason landoltam a "túlparton" ! Erre mondaják, hogy jó a barát, ha sz.....  is !

Sosem rosszabb napot ! 

 

H1N1

2019.01.05. 10:04

Katonák !

Az elmúlt év teljesítményét egyenesen botrányosnak minősítem. Hiába fecceltem belétek mindenféle módosulásokat, az ellenség ott ütött benmneteket, ahol ért. Sehol egy kellemes tömeghalál, sehol egy kisebb ország ágyba döntése,, sehol a tőletek kapott sebek elfertőződése - azt hiszem egyszerűen egy beszari banda vagytok !  

Nem kifogás, hogy az ellenség szurival védekezik ! Leszarom a szurit! Azért gyakolatoztok, edzetek, hogy ne fogjon rajtatok a szuri. Ha egy ellenséges célpontban nagy ellenállásra találtok, ne tököljetek, ugrás egy másikba, hátha az védtelen !  De miért is kell ezt nekem mondani, amikor magatoktól is kitalálhatnátok, bár eszetek nem sok van, de gonoszság annál több. 

Most itt van a nyakunkon az új esztendő.  A pálya nekünk lejt, eddig még tél sem volt, mindahányan jól érezzük magunkat, nincs kifogás, ha elmarad az eredmény. Betegek garmadát akarom látni, lázas, köhögő ellenséget, akik  - tiszta röhej - hogy milyen nyápicok tudnak lenni - most rajtatok múlik, mekkora lesz a balhé. 

Katonák !

Még mielőtt nagyszabású rohamba kezdenénk, teszteljük le, mire vagyunk képesek "kis tételben".! Itt van ez a fogorvos-vadász keverék, tele évkezdeti tervekkel, nos, nézzük, mit tudunk vele kezdeni. 

A roham időpontja, újév első napja ! 

A vírusok becsületéért előre, roham ! 

Buék !

2018.12.31. 14:06

Be kell látnom, hogy ez a 'blogosdi", már kimegy a divatból, éppen, mint a könyvolvasás. Nem tudom, hogy kedvük, vagy türelmük fogyott el az olvasóknak - de ez világjelenség. 

Éppen kilenc éve írogatom jól-rosszul írt történeteimet, így már összasítve egy jókora könyvet megtölthetne - de minek. A face  bookot meg nem nekem találták ki, az már egy másik kategória - anélkül, hogy lenézném - ne vadásztörténetelhez való. Nem illik a csizma az asztalra!

Évem zátásául nem akartam sötétre festeni az eget  - enyhe képzavarral - de el kell gondolkodnom, hogy miképpen tovább. Vagy egyáltalán legyen- e "tovább".

De az új év új reményeket is hozhat, amiben bízva, kívánok mindenkinek ( annak a pár olvasómnak) Békés, Boldog Új Évet !!

Oroszlánszív !

2018.12.25. 17:49

Egy göcsörtös akácia foltos árnyékában pihent az öreg hím oroszlán. Igazából nem volt mit kipihennie, inkább a fáradtság húzta csontjait. Sok évet megélt, falkavezérként vezette csapatát, igazi királyként uralkodott, egész életét a falkának szentelte, de mára belefáradt. Sajogtak a régi sebek, egy kafferr bivaly szarva a hátsó lábát csúnyán megsebezte, amit kihevert ugyan, de ilyenkor, az esőzés előtt nagyon sajgott. A szeme sem a régi már, a távolabbi képek összemosódnak előtte, a vadászatot már nem vállalja, de nem is tart rá igényt a falka, önállóak lettek. 

Száját nagyra tátotta, és beleordított a szavanna hőségtől vibráló levegőjébe - hirdetve, hogy még él a király - de az ordításból szerény nyekergés lett, uralkodóhoz méltatlan.  

Szomorú lett, ha lettek volna könnyei biztos megsiratja a fiatalságát, a gyönyörű éveket, amikor mindenki a kegyeit kereste, az ő általa ejtett prédából lakmároztak a sunyi sakálok, a folyton kaffogó vadkutyák és a rusnya keselyűk Csak az általa meghagyott mócsingért hajbókoltak előtte, de már ez is a múltté.

Rájött az öreg orszlán, hogy a tisztelet és sunyi barátság nem neki szólt, hanem aannak, amit a bátorságával, erejével, kitartásával létrehozott. Most, hogy ennek vége, magára maradt, nagyon egyedül.

Összeszedte minden erejét és egy bánatosat - talán utoljára - beleordított a szavanna  közönyébe.

 Az élet örök, a dicsőség mulandó !

Advent !

2018.12.23. 21:13

MIután a blogom írását kissé hanyagolom - más kifejezési formákkal élvezkedek - ezért azon sem csodálkoznék, ha teljesen elfogynának az olvasóim. 

Azért így Karácsony előestéjén, advent utolsó vasárnapján, megragadom az alkalmat, hogy  - aki olvas, aki nem mindenkinek egyaránt - áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánjak.

Azután majd az új évben új lendülettel, remélem sok új élménnyel a birtokomban - még az is lehet, hogy szorgalmas leszek !

Isten áldjon mindenkit !

 

Lencsecsere !

2018.12.11. 16:40

Tudom kedves lencsém, hogy te csak befogadtad és minden kritika nélkül továbbítottad a látnivalókat, de azért mégis csak részese voltál minden szépnek, vagy kevésbé annak, ami 76 év alatt ért. Már majdnem történelmi távlatnak nevezhetőek első élményeid, mert azok a háború utániak, majd sorban az első eszmélések, élmények, iskolák, ifjúkor hektikus dolgai, a hatalmas rácsodálkozások,stb.  hogy aktuális legyek, amikre tágra nyitottam a szemem. Te pedig ott "ültél", közvetlenül a pupillám mögött és vetítetted  - igaz fordított képen, amit az agyamra bíztál, hogy "talpra állítsa" - szorgaqlmasan a dolgokat. 

De egyre jobban éreztem, hogy belefáradtál a sok munkába, hogy úgy mondjam beleszürkültél. Már nem volt kedved  olyan színesen és élesen tovább adni a bejövő eseményeket, mint korábban, olyan lettél, mint egy házsártos öregember, ha valaki szemedbe világított, hisztizni keztél és felnagyítottad a valóságot, azzal sem törődve, hogy nekem ezzel bajt okozhatsz.

Be kellett látnod, hogy át kell adni a helyed egy másiknak, igaz, az "csak" egy műanyag", de ebben a mai világban már a technika csodákra képes, az utódod  - igaz érzelem nélkül" - de jobba teszi a dolgát,mint te tetted. 

Isten veled szemlencsém !

És ezt már az utódoddal írtam !

Reklamáció !

2018.12.05. 16:26

Már ez a Napoleoni seregeket is térdre kényszerítő "tél tábornok" is olyan tisze-tosza telecske lett, nem képes havat hozni, meg baktérium ölő hideget. Csak olyan félve kopog be az ajtón, igazán nem tudja eldönteni, hogy akkor most berontson, vagy szépen kívül maradjon.Ilyenkor jön a "bezzeg az én időmben..." című nosztalgiázás, mint a reklámbéli sült krumplis történet.

 De tényleg ! Ha tél, akkor legyen tél, ne ilyen félig tavasz, félig őszi idő, amiben minden és mindenki szenved, mert nem egyszerű a sokszor húsz fokos hőingadozásokat átélni., túlélni. Ezért már a meterológusakat sem tudjuk szidni, pedig milyen jó volt. Mintha ők csinálták volna az időjárást !

Ember, állat egyformán megsínyli ezt az összevisszaságot, talán az egyetlen, ami örül az egésnek, az a pénztárcánk. A fűtésszámla révén. Persze a kutya még nem ette meg a telet, a múlt évben is márciusban kaptuk azt a havat, amiben a kocsik elakadtak, Még szerencse, hogy a fő belügyes megtalálta a megoldást, "átülés" formájában.

A kitett szórókat sem látogatják a vaddisznók - de minek is - hiszen van kaja bőven a földeken, erdőkben. Tegnap, egy elütött borzot láttam az út szélén, "aki" ugyan nem téli álmot alvó jószág, de nem is éppen télen kószál. Hacsak, nincs erre alapos oka, mint ahogy egy februárban lőtt borzomnál ez kiderült. Ugyanis fájhatott a foga, a kifőzősnél derült ki, hogy gennyes tályog kínozhatta, ezért nem tudott aludni. Kereste a fogorvost. Megtalálta, a problémáját sikerült megoldanom, többet nem fájt neki. 

Epilógus!

Nyáron legyen nyár és nem agyforraló kánikula, télen legyen szép, havas tél - a tavasz és ősz maradhat.

Na Jóistenem ezzel kezdj valamit !

 

Ne csak nézz, láss is...

2018.11.24. 15:16

A vadászataim szinte egymás sarkát tiporják - hogy ezzel az enyhe képzavarral éljek - hiszen "dühöng" a fácán szezon, de a hideg téli idő közelgésével az egész nyáron érintetlen szórók is bizakodással látogathatóak. 

Így tehát az élmények is szépen sorjáznak -  de némi önkontrol birtokában belátom - hogy a fácánkakasok ilyen-olyan lelövésének ecsetelésétől nem fog lehidalni a "nyájas olvasó "- pedig nincs két egyforma-, sőt hasonló vadászat sem, de  ezeknek az élményeknek a fehér papír ( képernyő) ridegségébe szuszakolásomtól már csak önismétlésekké silányulnának a történetek.

De azért akad olyan történet is, ami nem szokványos. 

Kellemetlen hideg, mondhatni metsző szél kapta ki a pipafüstöt a számból, le sem tagadhatta volna hogy északról jött. Ha nincs rajtam - a sok réteg fölött  - még a seszsákom,biztosan leszed - az egyébként is rozoga lesről - a váratlan telet idéző zegernye. Túl nagy figyelmet nem fordítottam a szagomtól telefújt erdőszegélynek, hiszen még az autóm is úgy állt, hogy annak a szagát is abba az irányba vitte a szél. 

Az rrős szél, az esőt igérő borulás, gyorsan rám borította a sötétet - amiben már az a mondás járja vadászkörökben,  hogy a széltől süketen, az estétől vakon - már csak a jószerencséjébe bízik az ember.

Még egy fél órát adtam magamnak - hátha....de nem volt hátha, az előttem lévő vetés üresen unatkozott. Mielőt összepakoltam volna, a leszsákomba csomagolva próbáltam felállni - mint egy függőleges múmia - és kezdtem kőrbe lámpázni a "placcot." A szagomtól tetefújt oldalra csak "viccből" világítottam, de a vicc komollyá vált, mert három süldőcske turkálta a száraz vetést. 

A zsákom fogságában semmi esélyem sem volt, hogy teljesen elforduljak jobbra - hogy" kézre essen" a lövés, ezért az egyetlen megoldás az lett volna ha "sutából" lövök. Volt már ilyen, nem is egyszer és ha jól emlékszem sikeresen. Nos, a puskát a bal vállgödörbe passzítottam és a bal szememmel kerestem a fénycsóvában álló disznókat, de csak homályos ködöt kaptam a távcsövemtől. 

Ekkor "szembesültem" a szemem - persze már korábba is tudott  - állapotával, aminek a megoldása december elején lesz. 

 

Példakép !

2018.11.11. 11:56

Ha már elpletykáltam a dicstelen balesetem, akkor nem leszek attól szószátyárabb, ha azt is elmondom, hogy szépen javulok. Éppen ideje, mert lassan egy hónapos az eset, de a részleges ( szebben hangzott volna, hogy részeges) szalagszakadás, nem egyhamar forr össze. De maradok Széchenyi ars poetikájánál - aki "száján", mármint írásaiban egy szó sem esett a megpróbáltatásokról, fájdalomról, betegségről, gyötrő szúnyogokról, szájba szembe bemászó legyekről, maláriáről, stb. - ugyanis ez senkit sem érdekel.

Szóval spongyát a múltra, pláne azért, mert ha bicegve is, de mentem vadászni, hiszen a heti fácánozásokra olyan szükségem van, mint a betevőre. Kell a testnek, kell a léleknek és jót tesz a barátságnak.

Azt egy percig sem mondom, hogy a  rozoga állapotom jót tett volna a lőtudományomnak, mert csak akkor és úgy tudtam lőni, ha nem kellett előtte  jobbra balra toporognom. Eszembe jutott az öreg gróf története ( jóval nyolcvan föltt jár, de jó egészségnek örvend, ezért a nevét nem adom ki ) aki úgy gerlézik - még a mai napig is -  hogy a mellette álló vadőr beállítja a szembe jövő galambok irányába, amit az öregúr - annak rendje módja szerint - remekül le is lő ! 

Jó érzés, hogy az én koromban is van még követni való példa, csak meg kell érnem az ő korát !

 

Sánta papa!

2018.10.31. 12:03

A szombati fácánozásom majdnem dugába dőlt, és megint a lábam miatt ! Hezitáltam, hogy maródiságom igazi okát elmondjam-e, mert Karinthy szépséges szavai jutottak eszembe: "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ha egynek elmondom, akkor mindenki tudja majd, de egye kánya, legyen így, a térdsérülésem nem túl elegáns beszerzését közkincsé tettem. Ezt itt, most nem írom le, pedig kabaréba való, amit a harsány röhögések szépen visszaigazoltak.

Legyen annyi elég, talán már sok is, hogy autóból estem ki..... !

Nos, ilyen vidám előzmények után, totál sántán kezdtem ezt a szombatot, ahol még tetőződött a bajom egy kedves vadász újszerű megszólításával, ami emígyen szólt, hogy papa ! Nos, a "papa" csak arra volt alkalmas, hogy leálló legyen, és milyen jól tettem,. mert a kutyák eléggé szezonkezdeti formát mutattak, élvezték a szaladgálást, csesztek a parancsszóra, önfeledten maszekoltak, ami azt jelentette, hogy a hajtók elől, felénk, leállók felé kergették a fácánokat.

Miután "csak" a térdem fájt, nem a kezem, így a madarak is szépen potyogtak! 

Siker !

2018.10.25. 22:00

A vadász írígységről már sokat és sokan viccelődtek, de azt, hogy működik, azt senki sem vitatja. Részemről ez úgy működik, illetve nem működik, hogy barát sikerének szinte jobban örülök, mint a sajátoménak, ebbe beletartozik az is, amikor anno még vadásztattam és a vendég szimpatikus volt, akkor az ő sikre az én sikerem is volt. Tehát együtt örültem.az elejtővel. 

A mai körülmények között, ha az "új fiúk" által elejtett vadakról hallok, igazából csak szomorúságot érzek, vagy még azt sem, mert nem érdekel. Más világ, más erkölcsök, másfajta sikerek. 

Ennyit előre. És most a lényeg !

Alig pár órája csengett a telefonom és Anti barát hívott, hogy éppen ott áll a frissen lőtt bikája mellett és gyönyörűséggel mustrálja. Sokat és sokszor vadásztunk már együtt és sikerünk is volt szépszámmal. És az örömünk is igazi, szívből jövő volt, bármelyikünk is húzta meg a ravaszt.

Így most én - a sérült térdem miatt - csak itthonról és ezen a módon trudok gratulálni a barátnak !

Tisztelet a vadnak, gratuláció az elejtőnek ! 

Gratulálok Anti ! 

Elkezdtük !

2018.10.20. 13:45

A reggeli csípős idő hamar vetközősre váltott, az októberi ősz még két marokkal szorította a nyár meleg ruháját, nem akarta megérteni, hogy az ő ideje már lejárt. A reggeli induláskor- pedig alig kilenc óra volt -  már ingujjas lett az idő, a  fácánok  elhagyták az éjszakai búvóhelyeiket, a kombájnok által megkímélt kukoricásokban, vagy a tarlókon csemegéztek a hulott szemekből.

Szeretem, amikor keresgélni kell a fácánokat, a kisebb-nagyobb bokrosokat kutyázva, a szerncsére bízva, hogy a hajtásban, vagy a leállóknak lesz nagyonn szerencséjük.Miután négyen vagyunk, így fele -fele arányban oszlik a szerencse.

Ezen a napon már én is lelkesebben vettem részt a gyaloglásban - miután szegény sérült térdem kezdi keiheverni a vele történteket, így az első kakast is éppen gyaloglás közben soikerült elejtenem. Nincs ennek olyan nagy vadászati értéke - mert több kakas is fog még remélhetőleg a puskám csöve elé kerülni - de ez a kakas az első volt, ebben a szezonban.

Dél felé abbahagytuk, mert félő volt, hogy a lőtt madarak nem fognak örülni, ha a napon aszalódnak.

Ha ünnepélyesre akarnám venni ezt az eseményt, akkor azt mondanám, hogy az ezévi fácán-szezont megynitom !

Amikor Diana mellém ül...

2018.10.14. 15:55

A Tóvölgy nevezetű hely, már csak a nevében viseli, hogy valamikor itt egy tavacska csillogott, amiből mára csak egy gazos kiszáradt patakmeder maradt emlékeztetőül.  A  völgybe levezető út, izgalmasan meredek, a dűlőút gonosz vízmosásait jobb az autó kerekeivel elkerülni, ha nem akarunk borulni. A tó helyén lucernaföld zöldel, pedig már javában októbert írunk de ez még egy kaszálást jelent a gazdának.A lesek is úgy sorjáznak a körnnyző meredek oladalában, mintha szegény néhai tó horgászállásai lennének. 

A történet úgy kezdődött, hogy már akkor félreállt a szám, amikor ereszkedtünk lefelé, mert a lucernából szarvascsapat tápászkodott fel, tarvadak és egy szép bika pihengetett a közepén, akik nagyon zokon vették a zavarást és rohanvást kerestek menedéket a közeli erdőben. Még fel sem ocsudtam, már el is tüntek.

Anti baráttal arról suttogtunk, hogy hiába a korai időpont, elkéstünk a randevúról, de lehet itt még szarvas az elzavartakon kívül is, tehát maradunk. Jól tettük, mert egy fertály óra mólva, egy bikacsapat lépett ki a lesünktől éppen iedeális távolságban. Spíszerek, közepes bikácskák, ha jól emlékszem, tízen, vagy tizenketten. A nagyobb bikák általában a sor végén szoktak megjelenni, így vártunk türelemmel, illetve részemről némi ( nagy) izgalommal.

És ekkor kilépet az, akire vártunk, a nagy bika. A többiekhez képest nagy, nekem meg egyenesen kívánatos. A lövésem nem jelezte, de a találat jó volt, mert a bika éppen elénk futott, ott megállt és hagyta, hogy a többiek elrohanjanak mellette, a hátát begörbítve zihálva vette a levegőt, majd az erdő szegélyéhez lépve, megtántorodott és beledőlt a bokrokba. 

A történeti igazsághoz hozzátartozik, hogy még két lövést tettem rá, de az akkor már javában rámtört vadászláz miatt, azon sem csodálkoztam volna, ha a lövéseimtől egy veréb esik le a fa tetejéről. 

A pipám szájba passzítása is okozott némi gondot, mert a reszkető keze miatt félő volt, hogy kiverem a saját fogam.

Valahol olvastam, hogy az igazi vadász átéli a vadászlázat, mert ha nem, akkor csak egy puskás ember, egy hidegvérű "gyilkos".Nos, akor én elmonhatom magamról, hogy - éltes korom ellenére -  talán  még mindíg vadász vagyok.

Happy End !

2018.10.06. 13:08

Kezdjük a történetet a végén ! A mutatós, nyolc kilós,-- szakembereknek mondanám - 12-es, koronás bika falon van, trófea lett belőle. És a csattanó most jön, ezt a bikát szept 8-án én lőttem, de nem az enyém lett. 

És akkor most vissza, a történet elejére. Azon a bizonyos szeptemberi napon, annak koradélutánján, éppen, hogy felértem a lesre, amikor már a bika az erdő szélén orgonált, amikor a távcsövem is elővettem, már teljes valóságában állt előttem - utólag lemértem - pontosan 160 méterre és szerelmi ajánlataival ostromolta az eléggé unottan viselkedő tehenet. A bírálat, célzás nem vett több időt igénybe, mint amennyi alatt ezt a pár sort valaki elolvasta és már húztam is a billentyút. A bika tökéletesen jelezte a blatt-lövést, összerándult, ahogy szaknyelven mondjuk, "megrövidült" és kissé tántorogva az erdő szélén leszobrozott. Vártam, hogy összeesik.Teljesen biztos voltam a dolgomban, hiszen jól láttam a lövedék becsapódását is. Ez a bika már az enyém, fújtam ki a levegőt., ami az elmút percek izgalmában bennem rekedt.

Ekkor érdekes dolog történt, a már "halottnak" hitt bika elindult, az erdő felé fordult és eltünt a sűrűben. Még ekkor is vártam a zuhanás jellegzetes hangját, de elmaradt. Ennyi a történet eleje és most a folytatás. 

A bikát nem találtuk sem aznap, sem másnap, holott két fantasztikus véreb is segített a keresésben, de pár csepp véren kívül a bika köddé vált. Mondanom sem kell, hogy ezt az érzést ellenségemnek sem kívánom, hiszen rémálmomban az szerepelt, hogy valahol, valakik majd dögön találják, aranysakáloktól megcsúfítva. 

De nem, a történet happy end-el zárult, a bika elejtésre került, de a történet helyétől kb. 4 km-re és két hét múlva. Az általam leadott lövés "tökéletes" volt és mégsem az, mert úgy ment át a vad testén, hogy nem tett kárt semmiben. A lövésem bemenete és kimenete jól látható volt a bika oldalán

Igaz, a bika nem az én falamra került, de így már nem is bánom annyira !

 

Pánik !

2018.09.23. 11:35

Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a több tíz év óta tartó reggeli-esti,  kutyasétáltatásaim már úgy beletartoznak a falu- képbe, mint a déli harangszó. Ugyanis nem maradhat el egyik sem. Hogy ezt miképpen minősítik, talán jobb, ha nem tudom, de azt igen, hogy a két kutyám éppen olyan ismert, mint jómagam.

Nos, ennyi bevezetőül és most a történet, ami megerősíti az előzőeket. 

Két nappal ezelőtt, a reggeli séta alkalmával, Samu kutya - a vizsla - beleakadt Vahúr - a tacskó - pórázába és ettől olyan ideges lett, hogy alig tudtam megnyugtatni, amíg bogoztam a pórázt. Ezen művelet közben elegedtem a rugós póráztartót, más sem kellett Vahúrnak, már szökött is, húzva maga után a pórázt. Samu meg utána ! Füttyöghettem, kiabálhattam, pillanatok alatt eltüntek valahol a szőlőskertek irányában. Ekkor estem előszuör pánikba. Ugyanis az nem gond, ha Vahúr lelép, mert egy kis "maszekolás" után mindíg hazajön, de most rajta volt a póráz, ami elakadhat, akár meg is fojthatja. Keresni kezdtem őket, futkostam fel-alá, mint a tojós galamb, de sehol semmi. Elindultam haza, hogy autóba üljek és bejárjam a falut, de ekkor derült ki, hogy mindenki engem keres, mert a két kutya a Tsz gépműhelyében kötött ki - amitől kitört a "pánik", valami baja lett a "dokinak".

Nos eddig a történet, a kutyáim meglettek, de ennél fontosabb a tanulság. Amikor kérdik, hogy mi köt engem ehhez a faluhoz, akkor azt szoktam mondani, hogy a jó közérzet, a biztonság és az emberek szeretete.

 

Kinek a pap, kinek a papné !

2018.09.16. 11:54

Kicsit nosztalgiából, kicsit érdeklődésből kerestem vissza a tíz évvel ezelőtti gerlézéseimet. Az már biztos, hogy ebben az évben nem tartanak ki a gerlézési lehetőségek addig, mint annakidején. A 2007 évben, még oktber közepén is jókat gerléztünk, ami az idén elképzehetetlen, ugyanis elfogytak a napraforgók, sőt, a tarlókat is betárcsázták már. A gerle pedig  "szotyola függő", mondhatni hozadéka annak. 

Nos, a gerlevadászatok lehetősége is leszűkült, mondhatni elfogyott, így azután a "kinek a pap, kinek a papné" szólás mentén, parlagi galambokat lövöldöztünk egy tehenészeti telepen. Mert ugye a gerlevadászat vadásziassága - legyen a mondóka szerint a pap - a pótcselekvéses parlagizás meg a papné. Bár, ha belegondolok, az utóbbi csábosabb. 

Egy biztos, a rengeteg parlagi szépen fogyasztotta a lőszereket, a meleg meg az energiákat, úgy, hogy a két óra lövöldözés éppen elég volt.

Arra meg pláne jó volt, hogy a kiszáradt testümket - a Szekszárdi bornapokon -  jóféle nedűkkel feltöltsük. 

Ettől lett szép kerek ez a nap és annak történései !

"Látványsport "!

2018.09.07. 12:38

Mit is nevezünk lőkészségnek?  Nyilván azt, ha valaki - jelesül egy vadász - eltalálja a kiszemelt vadat. Hogyan lehet szert tenni a lőkészségre?  Kitartás, szorgalom, gyakorlás, stb. hiszen a lövészet önállóan is létező sportág, nem feltétlen a vadászat része, célpont lehet egy korong, vagy egy céltábla közepe.

Igen ám, de a vadászat ennél sokkal több, az előbbi száraz tényeknél ezerszer sokszínűbb, már csak azért is, mert nincs két egyforma eset, hogy mást ne mondjak, a korongozás is a repülő vadat, imitálja - sőt valamikor ennek őse a galamb lövészet volt, ahol farkát vesztett galambokat lőttek, még olimpiai versenyszámként is -de  hol van ez ahhoz, amikor magasan cikázó gerlék húznak az ember feje fölött, teljesen kiszámíthatatlanul. 

És van itt még valami, ami csodássá teszi a gerlevadászatot, meg egyáétalán a szárnyas vadak vadászatát. Ez pedig nem más, mint a társaság, a barátok, akik egy-egy jól sikerült lövés után megemelik a kalapjukat, vagy egy brávó, szép volt kiáltással díjazzák a teljesítményt. Magányos vadásznak ez nem jár ki, amitől éppen a savát-borsát veszíti a teljesítmény. 

Ha választanom kéne, hogy egy szál magam lövök száz gerlét, vagy barátok társaságában "csak" felét, de szépeket - akkor nem kétséges a válaszom. Barátok - azaz "nézőközönség" nélkül a vadászat olyan, mint focimeccs, zárt kapuk mellett.

A magányt kedvelő vadászoknak, ott a magasles !

"Én a bikákkal vagyok "!

2018.09.03. 13:43

Szakadó eső, sőt, félelmetes felhőszakadás, égiháború, mondhatni ítéletidő borult rá a szeptember elsejére, ami nem csak a gyerekek nyári szünetének a szomorú végét jelenti, hanem sok szarvasbika életének a végét is. Ha most bevallom, hogy - a rossz idő miatt elmaradt szarvaslövéseknek - én egy kicsit örülök - akkor ez nem a savanyú a szőlő - tipikus esete. 

No de miért is? Amikor még a sajátomnak mondott és érzett vadászterületemen vadászhattam, akkor sem igazán hozott lázba a szarvasbőgés. Most meg, hogy már új gazda poccol a csalafintán megszerzett területen, teljes szívemből a bikáknak drukkolok. Ugyanis egy olyan, vadásznak csúfolt valaki,aki egy éjszaka alatt hosszában levadássza a területet, hőkamera és éjjellátő segítségével, az nem érdemli a bőgő bikát, aki szegénykém hormon hergelte vágya közepette süket is, meg vak is ! Illetve helyesbítek, az ilyen ember legföljebb puskás ember, a vadászsághoz semmi köze.

Szóval egyrészről ezért nem hoz lázba a bőgés, másrészről, hogy nekem az augusztus idusa, a gerlézést és a kacsavadászatot jelenti, így a bőgő bika tőlem nyugodtan udvarolhat kedves teheneinek. 

Ahogy egy Bud Spencer film címe "Én a vízilovakkal vagyok"-  ennek az írásomnak a címe "Én a bikákkal vagyok " lehetne ! 

A bikákat akkor is lehet vadászni, amikor elmút már a szerelmi hevületük, amikor kitisztult az agyuk, amikor újra óvatossá válnak, amikor az esélyek  - ha nem is egynlőek - de legalább is nem egyoldalúak.   Nos, egy ilyenkor elejtett bíka, már lehet igazi vadász teljesítmény.  

Amihez tiszta szívvel lehet gratulálni !

40 fok !

2018.09.01. 16:09

Két hét kihagyás után jelentem, megvagyok, vagy ahogy Szolnok város bolondja, kiabálta - amikor a szabadtéri előadáson az ember tragédiájában Básti Lajos szólt az úr hangján, Ádám hol vagy  - mire az Ádám nevű emberkénk, a kerítésen kapaszkodva - erre harsányan válaszolta, itt fatyok, itt fatyok !!   Ilyen röhögés még vígjátékon is ritka ! 

Két gerlézésen vagyunk túl, ebből az egyik igazi túlélő próba volt, ugyanis 40 fokban, víz nélkül ácsorogtam a napraforgó szélében. Azt mondták itt álljak le, én meg olyan vagyok, mint a mezsgyekaró, ott maradok, ahová levernek - amivel nem is volt baj, mert jöttek a gerlék, de én csak azt néztem, hová esek, ha ájulok. Mert ilyen is volt már - igaz nem velem - amikor egy lódoktor erősen makacskodott, hogy ő víz nélkül is ragyogóan bírja a meleget, amikor egyszer csak leájult a vadász székéről

Ennyit a hősködésről.

Egy hét múlva is itt álltam de közben megváltozott a "placc" a napraforgó tarlót feltárcsázták, szerencsénkre csak aznap reggelén, így abban bíztunk, hogy erről nem értesültek a galambok és jönni fognak. Ha nem is olyan tömegben, mint korábban, de jöttek, jövögettek, jó magasan, mondhatni sportosan. Nekem tetszett, mert most víz is volt nálam, a negyven fok is 39 re "szelídült", meg a lövés is jobban ment. 

Így azután egy príma nap jött össze ! 

Libidó !

2018.08.17. 08:40

Ha már vadászíró a titulusom, akkor megbocsájtható - sőt kötelező - az egyszerű történeteket is színessé tevő jelzőket és "költői túlzásokat" használnom. Ennek mértéke lelkiség kérdése, ha túlzó, akkor már pátoszos, szirupos, ha gyengécske, akkor hatástalan. Nagyjából ez érvényes a humorra is - ugyanis mindkettőhöz befogadó készség  kell - ami vagy van, vagy nincs. Humortalan, érzéketlen emberről úgy pereg le a cizellált mondóka, mint új gumicsizmáról a tehénszar. 

Ezt a kanyart azért tettem, hogy bevezessem a tegnapot. Innentől kezdve - ha lenne a gépemen lehetőség arannyal írni - azzal írnám. Aranybetűs napnak, arany szöveg jár. Már ki sem merem mondani hány éve ( évtizede) vadászom, de örömmel konstatálom, hogy éppen olyan izgalommal várom a szezonkezdő gerlézéseket, mint a lakodalmas szűzlány a nászéjszakát. Fokozta a várakozás izgalmát, hogy az öreg Frommeremhez sikerült belevaló lőszert szereznem, így őt is vittem magammal, megígérve neki, hogy a szezon első gerléjét vele lövöm.

Gábor barát vendége voltam  - hogy merre, hol, azt nem kell tudni, illetve akik ismernek bennünket, azok úgyis tudják. Rövid keresgélés után, megtaláltuk a "nyertes" helyet, az öreg puska leemelte az első gerlét, utána már a megszokott puskával élvezkedtem, a szó igaz értelmében, mert ennyire nagyon régen tetszett egy vadászat. 

És most jönnek a jelzők - amik egyáltalán nem túlzóak - ellenben igazak, ami szerint ez a nap számomra aranybetűs ünnepnap lett. 

Van egy mondás, miszerint " minden napot úgy éljél meg, mintha az lenne az utolsó" - amit én teljesen elfogadok, de ha kérhetném még a Teremtőt, akkor legyen ilyenből még jó sok !

Köszi Gabi !

Csőd !

2018.08.10. 10:41

A tavalyi év hasonló meleg időszakában, amikor a Duna vize is halászlé hőmérsékletű volt, Samu kutyával elég szépen haladtunk az úszásoktatásban. Ugyanis Samu nem tudott úszni, holott - állítólag - ez az ösztönében benne van.  Úszás címén, függőleges tartásban veri a vizet a mellső két lábával, amiből akkora fröcskölés kerekedik, hogy tele lesz szeme, szája, nem lát, nem hall, azokat a bedobált botokat sem, amiket ki kéne neki hoznia. Szarik rá (erről később ) el van foglalva a maga bajával, Tesz egy kőrt és mint egy kimustrált gőzhajó, motorcsónakokat lealázó módon túrja a vizet. Ez így volt tavaly is - de azért a többszöri gyakorlás odáig vezetett, hogy néha sikerült a botokat kihoznia. 

Nos, az idei év első úszásán vagyunk túl - ha lehet ilyet mondanom - még rosszabb lett a helyzet, mert már a bemenetellel is gondok vannak, a kutyám okos, ahogyan a lovaskocsis afférjára is jól emlékszik, a tavalyi úszás kudarcaira is. 

Így azután az lett a dologból, hogy jómagam gatyaszárig álltam a vízben, kedveskedve hívogatva Samut, miközben ő a parton  szöszmötölt, azután gondolva egy merészet és kimutatva véleményét az egész ügyről, egy hatalmasat kakilt. Mondhatni szart az egészre ! 

Beláttam, hogy ezen a napon nekem más teendőm nincs, mint a véleményét "elhantolni" . 

 

Sajgó szeretet!

2018.07.28. 09:59

Régen szóltam Samu kutyám fejlődéséről, helyesebben viselt dolgairól, ami köztünk szólva sem ugyan az ! A kezdeti hányingere, ami autózáskor kapta el és -  látható, érezhető, ráadásul pucolható, eredményt produkált - szűnőben van, illetve teljesen megszűnt. Így már unszolás és vonszolás nélkül szál be az autómba, jön velem vadetetésre. Ez már egy hatalmas eredmény, a "társas kapcsolatunk" egyre javul, mondhatni baráti. Úgy van velem, mint a kisgyermek az anyjával, akit ha sérelem ér, rohan hozzá, bújik az ölébe ! Mármint a gyermek az anyjáéba, hogy a képzavart tisztázzam. 

Nos ebből lett a baj ! Samu bújt az ölembe !

Az előzmény az, hogy egyik délutáni sétánk alkalmával, az éppen a focipályán parádézó fogathajtó jött velünk szembe, amit Samu nem jó szemmel nézett, úgy gondolta, hogy neki azt a két szép szürkét erősen meg kell ugatni, hogy most támadó szándékkal-e, vagy csak  simán félelemből - azt nem tudom, de úgy sejtem ez utóbbiból.A  lovak okosak voltak, látták, hogy az a kis mitugrálsz nem tud kárt tenni bennük, de a kocsis "hisztizett", dühös volt a kutyára. Mondtam neki, hogy egy kicsit legyintse meg Samut, had tanulja meg respektálni a lovakat. Nos, ebből egy akkora ostorcsapás lett, amitől egy lusta ökör is versenylóvá változott volna, szóval nem egy kutyára méretezett "áldás" érte Samut. Nos ekkor kereste a vigaszt a lábaim között - kéretik nem félreérteni a helyzetet.

Ez volt az "alaphelyzet". Samu jó memóriáját dicséri, hogy ezen a szakaszon, ha jön valaki, ha nem, a lábaim előtt kevereg-kavarog, aminek az lett az eredménye, hogy teljes testtel átzuhantam rajta, minden létező zsanéromat megnyomorítva. 

Még egy ilyen helyzet és lenyomorít a kutyám! Még hogy a szerelem megöl és nyomorba taszít? 

A kutyám szeretete is alkalmas erre !

Jubilálok !

2018.07.15. 16:12

Ha egy rövid kis irományommal arra várnék, hogy vadászat adjon hozzá témát, akkor lassan bezárhatnám  a blog-boltot, pedig éppen ebben az évben jubilálok. Ünneplésre semmi ok, de csendes büszkeségre igen, ugyanis éppen tíz éve írogatok ide, ami a sok kicsi sokra megy mentén igen szép nagyra gyarapodott, ugyanis ezer bejegyzést rögzít a blogom szigorú statisztikája. 

A korábban megjelent két könyvem - szakszerűen mondva, karakter számát -  bőven leköröztem !

Sajnos, ahogy mondani szokták, a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte - de ez a vadászati irodalomban, elég kevés. Itt,  a témához ki kell menni vadászni, megélni eseményeket, vagy esemény nélküli természeti szépségeket, stb. ami szinte kibuggyan az emberből. Ha van témám, ha részese lehetek egy csodának , akkor ez arra "kényszerít", hogy írásomban megosszam másokkal - önökkel -  mert a szépség közkincs, nincs jogom magamban tartani.

Jelenleg, a vadászatban  -számomra legalább is - "holtidény" van, az őzbak vadászatán túl vagyok, vaddisznót egy éve még csak nem is láttam ( mások sem sokat), a szarvasborjúk kilövése - vadkár ürügyén - meg nem az én műfajom!  

Az új, húsz éves vadgazdálkodási tervek első torz-szüleménye is világra jött - ami szerint a jelenlegi szarvas állomány felét, még egyszer mondom,a   felét, ki kell lőni.

Véreskezű új vadászok, tiétek a terep !

Késés !

2018.07.01. 12:53

Egy kolléga rácsodálkozott, hogy a rendelés előtt fél órával, már a rendelőben vagyok. Mondtam neki, hogy nem szeretek elkésni, de ez egy túl egyszerű magyarázat, az okok sokkal mélyebbről datálódnak. Első, de ezen alkalommal rajtam kívül álló serénységem, azt eredményezte, hogy születésemmel nem késtem el a második világháborút., Buda ostromát egy óvóhelyen, nyakig pelenkában élvezhettem. 

Iskolából sem késtem - ha jól emlékszem sosem - ennek néha praktikus okai voltak, például egy elfelejtett házi feladat villámgyors bepótlása. 

A földből alig látszódtam ki, de már vívóedzésre jártam - kitalálható - fél órával hamarabb. mert ennyi kellett, hogy beöltözzek, áhítattal hallgassam az akkori menők jópofa szövegeit. 

Járművet, vonatot, buszt sem késtem le sosem - ebben Nagyapám mondása volt az irányadó, mely így szólt: "váróterem, van, váró vonat nincs ".

Misére is hamarabb érkezem, mint a kezdést jelző csengettyű hangja - mert kell az a fél óra, hogy a lélek is felvegye a hely üzenetét, a csendes számvetést.

Végül a vadászat is olyan számomra,  ahonnan - bármilyen furcsa is - de el lehet késni. Most nem arra, illetve azokra gondolok, akik kamerán megfigyelt disznó kilövésére érkeznek - percnyi pontossággal - hanem a templomi áhítathoz hasonlatosan, rákészülhetek a vadászatra, elszívhatok egy pipát és hagyom, hogy a hely varázsa megérintsen, a természet magába fogadjon, így hagyva időt a lassan rám boruló estének, a vad megjelenésének.

Szóval nem kidobott idő, ha valamire hagyunk egy kis csendes ráhangolódást !

Javaslom, ki kell próbálni, jót tesz a léleknek !  

Pestis !

2018.06.25. 16:06

Bevallom, nem tudom ki volt annak a  szép és igaz mondásnak a  "szülőapja", ami így szól: " A vadászatban nem az a szép, amit nyújt, hanem az, amit ígér !" Ezzel a lelkiséggel, már nagyon kevesek vadásznak, a rohanó, minden áron eredményt produkáló vadászatok és vadászok  mára már többségében vannak, óriási lehetőségeket kaptak. 

A technikai feltételek is adottak, tiltás ide, tiltás oda, sorra másra kerülnek elő a hőkamerák, az infra előtétek, amik elől nincs menekvés. Olyan tiltás ez a hatóság részéhéről, amiről tudnak, de nem tesznek ellene. Túl nagykutyák akadnának horogra, akikkel nem túl praktikus bajusz akasztani.

Nos, a természet majd lerendezi  - mint ahogy eddig is tette - hogy a csodacuccokkal vaddisznókra lövöldözőknek ne legyen mire vadászni. De sajnos ez a rettenetes kór és annak következménye az elhullás mindenkit büntet, a becsületes vadász is, de leginkább a szerencsétlen vaddisznókat, ugyanis lassan ráhúzódik az országra a sertéspestis. 

Ha és amennyiben az ország területén megszűnik a vadászat - az az egész vadásztársadalom összeomlását hozza magával. Kérdezgettem, vadászati vezetőket, hogy van-e terv az összeomlás kezelésére. Eddig ne kaptam választ. Maga a betegség estén hatályba lépő rendeletekre van terv, de a a tönkremenő, vadkártól befulladó, hívatásosakat fizetni nem tudó  vadásztársaságok sorsáról még nem történt semmiféle ötletelés.

Lehet, hogy komor a kép, amit festek - de ha megkérdezik azokat, akiknél ez már megtörtént - hát nem sok vidámsággal fognak találkozni 

Ezt "ígéri" a közeljövő !

Lesavató !

2018.06.14. 08:40

Az előző írásomban drámai töltéssel ecseteltem a lesem felállításának, a szóró készítésének cudar körülményeit. Úgy van ez, ha valamiért megszenvedünk, akkor azt el is kell mondani, mert a magányos "hősök" csak a maguk vállát veregethetik, ha elmaradnak a dicsérő szavak, a motiváció is elvész. 

Az alkotásom, a les felállításán érzett elégedettségem, akkor lesz teljes, ha erről a lesről sikerül majd valamilyen- akármilyen  - vadászélményt összehozni. Erre három napot kellett várni ! Ennyi időt adtam ugyanis arra, hogy a terület "kiheverje" az általam okozott felfordulást, a szórót megtalálja valami, én pedig ennek a látványnak részese lehessek.

Az autómat messze hagyva, gyalogosan cserkeltem felfelé az erdei úton, ahonnan minden lépésre szúnyogok serege támadt rám, mégpedig akkorák, hogy ezek csípése felért egy komplett véradással . A lesre ülve szelídült a helyzet , kevesebb lett a szúnyog, már csak a tikkasztó hőség miatt szakadt rólam a víz. Megállapítottam - már nem először - hogy a vadász ember nem teljesen normális - keresi a bajt, a szenvedést.

 Az esti szürkület lassan  belopódzott a fák közé, a csatakossá izzadt pólóm is kezdett rám száradni, elviselhetőbb lett az este. És izgalmasabb, mert egy bak jelent meg az erdő szélén és egyenesen a szóróm felé tartott. Mondhatni rutinosan, tehát nem először csinálta, ami abból is látszott, hogy a három napja kiszórt kukoricából maradt is meg nem is. 

Érett, idős bak volt, vaskos nyakkal, sötét, szépen gyöngyözött szárakkal, fehérre fent ágakkal. Addig mustráltam amíg a jóllakott bak vissza nem ballagott a sűrűbe. 

Szépre sikeredett a lesavatóm !