Vadászíró?

2019.01.21. 17:26

Bevallom, hogy nagyon szorít engem ez a magamra erőltetett "vadászíró" zakó. Miközben tálcán kínálja az élet a reagálásért kiáltó témákat - én tartom magam a kilenc éve elkezdett vadásztémákhoz - talán okosan, talán nem.

Okosan azért, mert a közélet, vagy annak írásos árnyéka a facebook, védtelenné és kiszolgáltatottá teszi a rátévedőket, adja és kapja a szennyet, mintha kirakatba hánynák le. Ebből én nem kértem, maradtam az ódivatú blogomnál és annak tartalmánál.  - okosan. 

Nos, ennyi elég előzetesnek, most pedig jöjjön a vadászat. 

Vártam ezt a csütörtököt - mint a többit is - mert ezen a helyen nagyon jókat szoktunk fácánozni. Igazából nevelt fácánokról van szó, de ez nem zavaró, mert a volierből kiengedett madarak elszélednek a több száz hektáros területen, jó búvóhelyeket találnak, kutyákkal jól vadászhatóak, szóval majdnem olyanok, mint az "igaziak"

Ennek feltétele, hogy valóban legynek a területen madarak. De ezen a napon nem voltak. Mint kiderült előző nap igen jó puskások járták ugyananezen részeket és bizony "összcsipegették" a fácánokat.. nekünk már csak az eldobált töltényhüvelyek látványa maradt.

Egy helyen lett volna pár madár, de akkor már szinte feladtuk, csak tébláboltunk, a madarak pedig gyalogosan elszöktek. 

Ez a nap nem fog aranybetükkel beíródni a vadászemlékeim közé. 

Jó a barát...!

2019.01.13. 16:33

Az előző napi gyenge olvadás által megőrzött és az éjszaka folymaán csontkeményre fagyott jégbordák, úgy ropogtak az értem jövő autó kerekei alatt, mint a puskaropogás. A csúszós utat, némi köd tette még izgalmassá, de hát a vadász nem a meterológiára és a józan eszére (,ami majdnem azonos a feleségek véleményével) hallgat, hanem a szivére, szenvedélyére. ( ezt meg már az asszonyok nem értik).

De milyen jó is, hogy elmentünk, mert ez a nap emlékezetesen jóra sikerült.  A vadászterületet már ismertük, a vadászat módját is, hiszen a hosszan, kilométereken át kanyargó nádasos csatornák - jó kutyákkal - jól vadászhatóak. Egyre másra rebbentek a fácánok, zömében kakasok, a puskák is tették a dolgukat, aminek eredménye  - alig három óra alatt - 22 kakas lett. 

De esett egy nyuszt és egy hatalmas kanróka is.

A szerencsétlen sorsú, de már lassan rendbejövő térdem is állta a "sarat" illetve havat, csak egyszer ragadtam be egy merdek árokba, ahonnan viszont a jóbarát segített ki, de olyan vehemenciával, hogy hason landoltam a "túlparton" ! Erre mondaják, hogy jó a barát, ha sz.....  is !

Sosem rosszabb napot ! 

 

H1N1

2019.01.05. 10:04

Katonák !

Az elmúlt év teljesítményét egyenesen botrányosnak minősítem. Hiába fecceltem belétek mindenféle módosulásokat, az ellenség ott ütött benmneteket, ahol ért. Sehol egy kellemes tömeghalál, sehol egy kisebb ország ágyba döntése,, sehol a tőletek kapott sebek elfertőződése - azt hiszem egyszerűen egy beszari banda vagytok !  

Nem kifogás, hogy az ellenség szurival védekezik ! Leszarom a szurit! Azért gyakolatoztok, edzetek, hogy ne fogjon rajtatok a szuri. Ha egy ellenséges célpontban nagy ellenállásra találtok, ne tököljetek, ugrás egy másikba, hátha az védtelen !  De miért is kell ezt nekem mondani, amikor magatoktól is kitalálhatnátok, bár eszetek nem sok van, de gonoszság annál több. 

Most itt van a nyakunkon az új esztendő.  A pálya nekünk lejt, eddig még tél sem volt, mindahányan jól érezzük magunkat, nincs kifogás, ha elmarad az eredmény. Betegek garmadát akarom látni, lázas, köhögő ellenséget, akik  - tiszta röhej - hogy milyen nyápicok tudnak lenni - most rajtatok múlik, mekkora lesz a balhé. 

Katonák !

Még mielőtt nagyszabású rohamba kezdenénk, teszteljük le, mire vagyunk képesek "kis tételben".! Itt van ez a fogorvos-vadász keverék, tele évkezdeti tervekkel, nos, nézzük, mit tudunk vele kezdeni. 

A roham időpontja, újév első napja ! 

A vírusok becsületéért előre, roham ! 

Buék !

2018.12.31. 14:06

Be kell látnom, hogy ez a 'blogosdi", már kimegy a divatból, éppen, mint a könyvolvasás. Nem tudom, hogy kedvük, vagy türelmük fogyott el az olvasóknak - de ez világjelenség. 

Éppen kilenc éve írogatom jól-rosszul írt történeteimet, így már összasítve egy jókora könyvet megtölthetne - de minek. A face  bookot meg nem nekem találták ki, az már egy másik kategória - anélkül, hogy lenézném - ne vadásztörténetelhez való. Nem illik a csizma az asztalra!

Évem zátásául nem akartam sötétre festeni az eget  - enyhe képzavarral - de el kell gondolkodnom, hogy miképpen tovább. Vagy egyáltalán legyen- e "tovább".

De az új év új reményeket is hozhat, amiben bízva, kívánok mindenkinek ( annak a pár olvasómnak) Békés, Boldog Új Évet !!

Oroszlánszív !

2018.12.25. 17:49

Egy göcsörtös akácia foltos árnyékában pihent az öreg hím oroszlán. Igazából nem volt mit kipihennie, inkább a fáradtság húzta csontjait. Sok évet megélt, falkavezérként vezette csapatát, igazi királyként uralkodott, egész életét a falkának szentelte, de mára belefáradt. Sajogtak a régi sebek, egy kafferr bivaly szarva a hátsó lábát csúnyán megsebezte, amit kihevert ugyan, de ilyenkor, az esőzés előtt nagyon sajgott. A szeme sem a régi már, a távolabbi képek összemosódnak előtte, a vadászatot már nem vállalja, de nem is tart rá igényt a falka, önállóak lettek. 

Száját nagyra tátotta, és beleordított a szavanna hőségtől vibráló levegőjébe - hirdetve, hogy még él a király - de az ordításból szerény nyekergés lett, uralkodóhoz méltatlan.  

Szomorú lett, ha lettek volna könnyei biztos megsiratja a fiatalságát, a gyönyörű éveket, amikor mindenki a kegyeit kereste, az ő általa ejtett prédából lakmároztak a sunyi sakálok, a folyton kaffogó vadkutyák és a rusnya keselyűk Csak az általa meghagyott mócsingért hajbókoltak előtte, de már ez is a múltté.

Rájött az öreg orszlán, hogy a tisztelet és sunyi barátság nem neki szólt, hanem aannak, amit a bátorságával, erejével, kitartásával létrehozott. Most, hogy ennek vége, magára maradt, nagyon egyedül.

Összeszedte minden erejét és egy bánatosat - talán utoljára - beleordított a szavanna  közönyébe.

 Az élet örök, a dicsőség mulandó !

Advent !

2018.12.23. 21:13

MIután a blogom írását kissé hanyagolom - más kifejezési formákkal élvezkedek - ezért azon sem csodálkoznék, ha teljesen elfogynának az olvasóim. 

Azért így Karácsony előestéjén, advent utolsó vasárnapján, megragadom az alkalmat, hogy  - aki olvas, aki nem mindenkinek egyaránt - áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánjak.

Azután majd az új évben új lendülettel, remélem sok új élménnyel a birtokomban - még az is lehet, hogy szorgalmas leszek !

Isten áldjon mindenkit !

 

Lencsecsere !

2018.12.11. 16:40

Tudom kedves lencsém, hogy te csak befogadtad és minden kritika nélkül továbbítottad a látnivalókat, de azért mégis csak részese voltál minden szépnek, vagy kevésbé annak, ami 76 év alatt ért. Már majdnem történelmi távlatnak nevezhetőek első élményeid, mert azok a háború utániak, majd sorban az első eszmélések, élmények, iskolák, ifjúkor hektikus dolgai, a hatalmas rácsodálkozások,stb.  hogy aktuális legyek, amikre tágra nyitottam a szemem. Te pedig ott "ültél", közvetlenül a pupillám mögött és vetítetted  - igaz fordított képen, amit az agyamra bíztál, hogy "talpra állítsa" - szorgaqlmasan a dolgokat. 

De egyre jobban éreztem, hogy belefáradtál a sok munkába, hogy úgy mondjam beleszürkültél. Már nem volt kedved  olyan színesen és élesen tovább adni a bejövő eseményeket, mint korábban, olyan lettél, mint egy házsártos öregember, ha valaki szemedbe világított, hisztizni keztél és felnagyítottad a valóságot, azzal sem törődve, hogy nekem ezzel bajt okozhatsz.

Be kellett látnod, hogy át kell adni a helyed egy másiknak, igaz, az "csak" egy műanyag", de ebben a mai világban már a technika csodákra képes, az utódod  - igaz érzelem nélkül" - de jobba teszi a dolgát,mint te tetted. 

Isten veled szemlencsém !

És ezt már az utódoddal írtam !

Reklamáció !

2018.12.05. 16:26

Már ez a Napoleoni seregeket is térdre kényszerítő "tél tábornok" is olyan tisze-tosza telecske lett, nem képes havat hozni, meg baktérium ölő hideget. Csak olyan félve kopog be az ajtón, igazán nem tudja eldönteni, hogy akkor most berontson, vagy szépen kívül maradjon.Ilyenkor jön a "bezzeg az én időmben..." című nosztalgiázás, mint a reklámbéli sült krumplis történet.

 De tényleg ! Ha tél, akkor legyen tél, ne ilyen félig tavasz, félig őszi idő, amiben minden és mindenki szenved, mert nem egyszerű a sokszor húsz fokos hőingadozásokat átélni., túlélni. Ezért már a meterológusakat sem tudjuk szidni, pedig milyen jó volt. Mintha ők csinálták volna az időjárást !

Ember, állat egyformán megsínyli ezt az összevisszaságot, talán az egyetlen, ami örül az egésnek, az a pénztárcánk. A fűtésszámla révén. Persze a kutya még nem ette meg a telet, a múlt évben is márciusban kaptuk azt a havat, amiben a kocsik elakadtak, Még szerencse, hogy a fő belügyes megtalálta a megoldást, "átülés" formájában.

A kitett szórókat sem látogatják a vaddisznók - de minek is - hiszen van kaja bőven a földeken, erdőkben. Tegnap, egy elütött borzot láttam az út szélén, "aki" ugyan nem téli álmot alvó jószág, de nem is éppen télen kószál. Hacsak, nincs erre alapos oka, mint ahogy egy februárban lőtt borzomnál ez kiderült. Ugyanis fájhatott a foga, a kifőzősnél derült ki, hogy gennyes tályog kínozhatta, ezért nem tudott aludni. Kereste a fogorvost. Megtalálta, a problémáját sikerült megoldanom, többet nem fájt neki. 

Epilógus!

Nyáron legyen nyár és nem agyforraló kánikula, télen legyen szép, havas tél - a tavasz és ősz maradhat.

Na Jóistenem ezzel kezdj valamit !

 

Ne csak nézz, láss is...

2018.11.24. 15:16

A vadászataim szinte egymás sarkát tiporják - hogy ezzel az enyhe képzavarral éljek - hiszen "dühöng" a fácán szezon, de a hideg téli idő közelgésével az egész nyáron érintetlen szórók is bizakodással látogathatóak. 

Így tehát az élmények is szépen sorjáznak -  de némi önkontrol birtokában belátom - hogy a fácánkakasok ilyen-olyan lelövésének ecsetelésétől nem fog lehidalni a "nyájas olvasó "- pedig nincs két egyforma-, sőt hasonló vadászat sem, de  ezeknek az élményeknek a fehér papír ( képernyő) ridegségébe szuszakolásomtól már csak önismétlésekké silányulnának a történetek.

De azért akad olyan történet is, ami nem szokványos. 

Kellemetlen hideg, mondhatni metsző szél kapta ki a pipafüstöt a számból, le sem tagadhatta volna hogy északról jött. Ha nincs rajtam - a sok réteg fölött  - még a seszsákom,biztosan leszed - az egyébként is rozoga lesről - a váratlan telet idéző zegernye. Túl nagy figyelmet nem fordítottam a szagomtól telefújt erdőszegélynek, hiszen még az autóm is úgy állt, hogy annak a szagát is abba az irányba vitte a szél. 

Az rrős szél, az esőt igérő borulás, gyorsan rám borította a sötétet - amiben már az a mondás járja vadászkörökben,  hogy a széltől süketen, az estétől vakon - már csak a jószerencséjébe bízik az ember.

Még egy fél órát adtam magamnak - hátha....de nem volt hátha, az előttem lévő vetés üresen unatkozott. Mielőt összepakoltam volna, a leszsákomba csomagolva próbáltam felállni - mint egy függőleges múmia - és kezdtem kőrbe lámpázni a "placcot." A szagomtól tetefújt oldalra csak "viccből" világítottam, de a vicc komollyá vált, mert három süldőcske turkálta a száraz vetést. 

A zsákom fogságában semmi esélyem sem volt, hogy teljesen elforduljak jobbra - hogy" kézre essen" a lövés, ezért az egyetlen megoldás az lett volna ha "sutából" lövök. Volt már ilyen, nem is egyszer és ha jól emlékszem sikeresen. Nos, a puskát a bal vállgödörbe passzítottam és a bal szememmel kerestem a fénycsóvában álló disznókat, de csak homályos ködöt kaptam a távcsövemtől. 

Ekkor "szembesültem" a szemem - persze már korábba is tudott  - állapotával, aminek a megoldása december elején lesz. 

 

Példakép !

2018.11.11. 11:56

Ha már elpletykáltam a dicstelen balesetem, akkor nem leszek attól szószátyárabb, ha azt is elmondom, hogy szépen javulok. Éppen ideje, mert lassan egy hónapos az eset, de a részleges ( szebben hangzott volna, hogy részeges) szalagszakadás, nem egyhamar forr össze. De maradok Széchenyi ars poetikájánál - aki "száján", mármint írásaiban egy szó sem esett a megpróbáltatásokról, fájdalomról, betegségről, gyötrő szúnyogokról, szájba szembe bemászó legyekről, maláriáről, stb. - ugyanis ez senkit sem érdekel.

Szóval spongyát a múltra, pláne azért, mert ha bicegve is, de mentem vadászni, hiszen a heti fácánozásokra olyan szükségem van, mint a betevőre. Kell a testnek, kell a léleknek és jót tesz a barátságnak.

Azt egy percig sem mondom, hogy a  rozoga állapotom jót tett volna a lőtudományomnak, mert csak akkor és úgy tudtam lőni, ha nem kellett előtte  jobbra balra toporognom. Eszembe jutott az öreg gróf története ( jóval nyolcvan föltt jár, de jó egészségnek örvend, ezért a nevét nem adom ki ) aki úgy gerlézik - még a mai napig is -  hogy a mellette álló vadőr beállítja a szembe jövő galambok irányába, amit az öregúr - annak rendje módja szerint - remekül le is lő ! 

Jó érzés, hogy az én koromban is van még követni való példa, csak meg kell érnem az ő korát !

 

Sánta papa!

2018.10.31. 12:03

A szombati fácánozásom majdnem dugába dőlt, és megint a lábam miatt ! Hezitáltam, hogy maródiságom igazi okát elmondjam-e, mert Karinthy szépséges szavai jutottak eszembe: "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ha egynek elmondom, akkor mindenki tudja majd, de egye kánya, legyen így, a térdsérülésem nem túl elegáns beszerzését közkincsé tettem. Ezt itt, most nem írom le, pedig kabaréba való, amit a harsány röhögések szépen visszaigazoltak.

Legyen annyi elég, talán már sok is, hogy autóból estem ki..... !

Nos, ilyen vidám előzmények után, totál sántán kezdtem ezt a szombatot, ahol még tetőződött a bajom egy kedves vadász újszerű megszólításával, ami emígyen szólt, hogy papa ! Nos, a "papa" csak arra volt alkalmas, hogy leálló legyen, és milyen jól tettem,. mert a kutyák eléggé szezonkezdeti formát mutattak, élvezték a szaladgálást, csesztek a parancsszóra, önfeledten maszekoltak, ami azt jelentette, hogy a hajtók elől, felénk, leállók felé kergették a fácánokat.

Miután "csak" a térdem fájt, nem a kezem, így a madarak is szépen potyogtak! 

Siker !

2018.10.25. 22:00

A vadász írígységről már sokat és sokan viccelődtek, de azt, hogy működik, azt senki sem vitatja. Részemről ez úgy működik, illetve nem működik, hogy barát sikerének szinte jobban örülök, mint a sajátoménak, ebbe beletartozik az is, amikor anno még vadásztattam és a vendég szimpatikus volt, akkor az ő sikre az én sikerem is volt. Tehát együtt örültem.az elejtővel. 

A mai körülmények között, ha az "új fiúk" által elejtett vadakról hallok, igazából csak szomorúságot érzek, vagy még azt sem, mert nem érdekel. Más világ, más erkölcsök, másfajta sikerek. 

Ennyit előre. És most a lényeg !

Alig pár órája csengett a telefonom és Anti barát hívott, hogy éppen ott áll a frissen lőtt bikája mellett és gyönyörűséggel mustrálja. Sokat és sokszor vadásztunk már együtt és sikerünk is volt szépszámmal. És az örömünk is igazi, szívből jövő volt, bármelyikünk is húzta meg a ravaszt.

Így most én - a sérült térdem miatt - csak itthonról és ezen a módon trudok gratulálni a barátnak !

Tisztelet a vadnak, gratuláció az elejtőnek ! 

Gratulálok Anti ! 

Elkezdtük !

2018.10.20. 13:45

A reggeli csípős idő hamar vetközősre váltott, az októberi ősz még két marokkal szorította a nyár meleg ruháját, nem akarta megérteni, hogy az ő ideje már lejárt. A reggeli induláskor- pedig alig kilenc óra volt -  már ingujjas lett az idő, a  fácánok  elhagyták az éjszakai búvóhelyeiket, a kombájnok által megkímélt kukoricásokban, vagy a tarlókon csemegéztek a hulott szemekből.

Szeretem, amikor keresgélni kell a fácánokat, a kisebb-nagyobb bokrosokat kutyázva, a szerncsére bízva, hogy a hajtásban, vagy a leállóknak lesz nagyonn szerencséjük.Miután négyen vagyunk, így fele -fele arányban oszlik a szerencse.

Ezen a napon már én is lelkesebben vettem részt a gyaloglásban - miután szegény sérült térdem kezdi keiheverni a vele történteket, így az első kakast is éppen gyaloglás közben soikerült elejtenem. Nincs ennek olyan nagy vadászati értéke - mert több kakas is fog még remélhetőleg a puskám csöve elé kerülni - de ez a kakas az első volt, ebben a szezonban.

Dél felé abbahagytuk, mert félő volt, hogy a lőtt madarak nem fognak örülni, ha a napon aszalódnak.

Ha ünnepélyesre akarnám venni ezt az eseményt, akkor azt mondanám, hogy az ezévi fácán-szezont megynitom !

Amikor Diana mellém ül...

2018.10.14. 15:55

A Tóvölgy nevezetű hely, már csak a nevében viseli, hogy valamikor itt egy tavacska csillogott, amiből mára csak egy gazos kiszáradt patakmeder maradt emlékeztetőül.  A  völgybe levezető út, izgalmasan meredek, a dűlőút gonosz vízmosásait jobb az autó kerekeivel elkerülni, ha nem akarunk borulni. A tó helyén lucernaföld zöldel, pedig már javában októbert írunk de ez még egy kaszálást jelent a gazdának.A lesek is úgy sorjáznak a körnnyző meredek oladalában, mintha szegény néhai tó horgászállásai lennének. 

A történet úgy kezdődött, hogy már akkor félreállt a szám, amikor ereszkedtünk lefelé, mert a lucernából szarvascsapat tápászkodott fel, tarvadak és egy szép bika pihengetett a közepén, akik nagyon zokon vették a zavarást és rohanvást kerestek menedéket a közeli erdőben. Még fel sem ocsudtam, már el is tüntek.

Anti baráttal arról suttogtunk, hogy hiába a korai időpont, elkéstünk a randevúról, de lehet itt még szarvas az elzavartakon kívül is, tehát maradunk. Jól tettük, mert egy fertály óra mólva, egy bikacsapat lépett ki a lesünktől éppen iedeális távolságban. Spíszerek, közepes bikácskák, ha jól emlékszem, tízen, vagy tizenketten. A nagyobb bikák általában a sor végén szoktak megjelenni, így vártunk türelemmel, illetve részemről némi ( nagy) izgalommal.

És ekkor kilépet az, akire vártunk, a nagy bika. A többiekhez képest nagy, nekem meg egyenesen kívánatos. A lövésem nem jelezte, de a találat jó volt, mert a bika éppen elénk futott, ott megállt és hagyta, hogy a többiek elrohanjanak mellette, a hátát begörbítve zihálva vette a levegőt, majd az erdő szegélyéhez lépve, megtántorodott és beledőlt a bokrokba. 

A történeti igazsághoz hozzátartozik, hogy még két lövést tettem rá, de az akkor már javában rámtört vadászláz miatt, azon sem csodálkoztam volna, ha a lövéseimtől egy veréb esik le a fa tetejéről. 

A pipám szájba passzítása is okozott némi gondot, mert a reszkető keze miatt félő volt, hogy kiverem a saját fogam.

Valahol olvastam, hogy az igazi vadász átéli a vadászlázat, mert ha nem, akkor csak egy puskás ember, egy hidegvérű "gyilkos".Nos, akor én elmonhatom magamról, hogy - éltes korom ellenére -  talán  még mindíg vadász vagyok.

Happy End !

2018.10.06. 13:08

Kezdjük a történetet a végén ! A mutatós, nyolc kilós,-- szakembereknek mondanám - 12-es, koronás bika falon van, trófea lett belőle. És a csattanó most jön, ezt a bikát szept 8-án én lőttem, de nem az enyém lett. 

És akkor most vissza, a történet elejére. Azon a bizonyos szeptemberi napon, annak koradélutánján, éppen, hogy felértem a lesre, amikor már a bika az erdő szélén orgonált, amikor a távcsövem is elővettem, már teljes valóságában állt előttem - utólag lemértem - pontosan 160 méterre és szerelmi ajánlataival ostromolta az eléggé unottan viselkedő tehenet. A bírálat, célzás nem vett több időt igénybe, mint amennyi alatt ezt a pár sort valaki elolvasta és már húztam is a billentyút. A bika tökéletesen jelezte a blatt-lövést, összerándult, ahogy szaknyelven mondjuk, "megrövidült" és kissé tántorogva az erdő szélén leszobrozott. Vártam, hogy összeesik.Teljesen biztos voltam a dolgomban, hiszen jól láttam a lövedék becsapódását is. Ez a bika már az enyém, fújtam ki a levegőt., ami az elmút percek izgalmában bennem rekedt.

Ekkor érdekes dolog történt, a már "halottnak" hitt bika elindult, az erdő felé fordult és eltünt a sűrűben. Még ekkor is vártam a zuhanás jellegzetes hangját, de elmaradt. Ennyi a történet eleje és most a folytatás. 

A bikát nem találtuk sem aznap, sem másnap, holott két fantasztikus véreb is segített a keresésben, de pár csepp véren kívül a bika köddé vált. Mondanom sem kell, hogy ezt az érzést ellenségemnek sem kívánom, hiszen rémálmomban az szerepelt, hogy valahol, valakik majd dögön találják, aranysakáloktól megcsúfítva. 

De nem, a történet happy end-el zárult, a bika elejtésre került, de a történet helyétől kb. 4 km-re és két hét múlva. Az általam leadott lövés "tökéletes" volt és mégsem az, mert úgy ment át a vad testén, hogy nem tett kárt semmiben. A lövésem bemenete és kimenete jól látható volt a bika oldalán

Igaz, a bika nem az én falamra került, de így már nem is bánom annyira !

 

Pánik !

2018.09.23. 11:35

Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a több tíz év óta tartó reggeli-esti,  kutyasétáltatásaim már úgy beletartoznak a falu- képbe, mint a déli harangszó. Ugyanis nem maradhat el egyik sem. Hogy ezt miképpen minősítik, talán jobb, ha nem tudom, de azt igen, hogy a két kutyám éppen olyan ismert, mint jómagam.

Nos, ennyi bevezetőül és most a történet, ami megerősíti az előzőeket. 

Két nappal ezelőtt, a reggeli séta alkalmával, Samu kutya - a vizsla - beleakadt Vahúr - a tacskó - pórázába és ettől olyan ideges lett, hogy alig tudtam megnyugtatni, amíg bogoztam a pórázt. Ezen művelet közben elegedtem a rugós póráztartót, más sem kellett Vahúrnak, már szökött is, húzva maga után a pórázt. Samu meg utána ! Füttyöghettem, kiabálhattam, pillanatok alatt eltüntek valahol a szőlőskertek irányában. Ekkor estem előszuör pánikba. Ugyanis az nem gond, ha Vahúr lelép, mert egy kis "maszekolás" után mindíg hazajön, de most rajta volt a póráz, ami elakadhat, akár meg is fojthatja. Keresni kezdtem őket, futkostam fel-alá, mint a tojós galamb, de sehol semmi. Elindultam haza, hogy autóba üljek és bejárjam a falut, de ekkor derült ki, hogy mindenki engem keres, mert a két kutya a Tsz gépműhelyében kötött ki - amitől kitört a "pánik", valami baja lett a "dokinak".

Nos eddig a történet, a kutyáim meglettek, de ennél fontosabb a tanulság. Amikor kérdik, hogy mi köt engem ehhez a faluhoz, akkor azt szoktam mondani, hogy a jó közérzet, a biztonság és az emberek szeretete.

 

Kinek a pap, kinek a papné !

2018.09.16. 11:54

Kicsit nosztalgiából, kicsit érdeklődésből kerestem vissza a tíz évvel ezelőtti gerlézéseimet. Az már biztos, hogy ebben az évben nem tartanak ki a gerlézési lehetőségek addig, mint annakidején. A 2007 évben, még oktber közepén is jókat gerléztünk, ami az idén elképzehetetlen, ugyanis elfogytak a napraforgók, sőt, a tarlókat is betárcsázták már. A gerle pedig  "szotyola függő", mondhatni hozadéka annak. 

Nos, a gerlevadászatok lehetősége is leszűkült, mondhatni elfogyott, így azután a "kinek a pap, kinek a papné" szólás mentén, parlagi galambokat lövöldöztünk egy tehenészeti telepen. Mert ugye a gerlevadászat vadásziassága - legyen a mondóka szerint a pap - a pótcselekvéses parlagizás meg a papné. Bár, ha belegondolok, az utóbbi csábosabb. 

Egy biztos, a rengeteg parlagi szépen fogyasztotta a lőszereket, a meleg meg az energiákat, úgy, hogy a két óra lövöldözés éppen elég volt.

Arra meg pláne jó volt, hogy a kiszáradt testümket - a Szekszárdi bornapokon -  jóféle nedűkkel feltöltsük. 

Ettől lett szép kerek ez a nap és annak történései !

"Látványsport "!

2018.09.07. 12:38

Mit is nevezünk lőkészségnek?  Nyilván azt, ha valaki - jelesül egy vadász - eltalálja a kiszemelt vadat. Hogyan lehet szert tenni a lőkészségre?  Kitartás, szorgalom, gyakorlás, stb. hiszen a lövészet önállóan is létező sportág, nem feltétlen a vadászat része, célpont lehet egy korong, vagy egy céltábla közepe.

Igen ám, de a vadászat ennél sokkal több, az előbbi száraz tényeknél ezerszer sokszínűbb, már csak azért is, mert nincs két egyforma eset, hogy mást ne mondjak, a korongozás is a repülő vadat, imitálja - sőt valamikor ennek őse a galamb lövészet volt, ahol farkát vesztett galambokat lőttek, még olimpiai versenyszámként is -de  hol van ez ahhoz, amikor magasan cikázó gerlék húznak az ember feje fölött, teljesen kiszámíthatatlanul. 

És van itt még valami, ami csodássá teszi a gerlevadászatot, meg egyáétalán a szárnyas vadak vadászatát. Ez pedig nem más, mint a társaság, a barátok, akik egy-egy jól sikerült lövés után megemelik a kalapjukat, vagy egy brávó, szép volt kiáltással díjazzák a teljesítményt. Magányos vadásznak ez nem jár ki, amitől éppen a savát-borsát veszíti a teljesítmény. 

Ha választanom kéne, hogy egy szál magam lövök száz gerlét, vagy barátok társaságában "csak" felét, de szépeket - akkor nem kétséges a válaszom. Barátok - azaz "nézőközönség" nélkül a vadászat olyan, mint focimeccs, zárt kapuk mellett.

A magányt kedvelő vadászoknak, ott a magasles !

"Én a bikákkal vagyok "!

2018.09.03. 13:43

Szakadó eső, sőt, félelmetes felhőszakadás, égiháború, mondhatni ítéletidő borult rá a szeptember elsejére, ami nem csak a gyerekek nyári szünetének a szomorú végét jelenti, hanem sok szarvasbika életének a végét is. Ha most bevallom, hogy - a rossz idő miatt elmaradt szarvaslövéseknek - én egy kicsit örülök - akkor ez nem a savanyú a szőlő - tipikus esete. 

No de miért is? Amikor még a sajátomnak mondott és érzett vadászterületemen vadászhattam, akkor sem igazán hozott lázba a szarvasbőgés. Most meg, hogy már új gazda poccol a csalafintán megszerzett területen, teljes szívemből a bikáknak drukkolok. Ugyanis egy olyan, vadásznak csúfolt valaki,aki egy éjszaka alatt hosszában levadássza a területet, hőkamera és éjjellátő segítségével, az nem érdemli a bőgő bikát, aki szegénykém hormon hergelte vágya közepette süket is, meg vak is ! Illetve helyesbítek, az ilyen ember legföljebb puskás ember, a vadászsághoz semmi köze.

Szóval egyrészről ezért nem hoz lázba a bőgés, másrészről, hogy nekem az augusztus idusa, a gerlézést és a kacsavadászatot jelenti, így a bőgő bika tőlem nyugodtan udvarolhat kedves teheneinek. 

Ahogy egy Bud Spencer film címe "Én a vízilovakkal vagyok"-  ennek az írásomnak a címe "Én a bikákkal vagyok " lehetne ! 

A bikákat akkor is lehet vadászni, amikor elmút már a szerelmi hevületük, amikor kitisztult az agyuk, amikor újra óvatossá válnak, amikor az esélyek  - ha nem is egynlőek - de legalább is nem egyoldalúak.   Nos, egy ilyenkor elejtett bíka, már lehet igazi vadász teljesítmény.  

Amihez tiszta szívvel lehet gratulálni !

40 fok !

2018.09.01. 16:09

Két hét kihagyás után jelentem, megvagyok, vagy ahogy Szolnok város bolondja, kiabálta - amikor a szabadtéri előadáson az ember tragédiájában Básti Lajos szólt az úr hangján, Ádám hol vagy  - mire az Ádám nevű emberkénk, a kerítésen kapaszkodva - erre harsányan válaszolta, itt fatyok, itt fatyok !!   Ilyen röhögés még vígjátékon is ritka ! 

Két gerlézésen vagyunk túl, ebből az egyik igazi túlélő próba volt, ugyanis 40 fokban, víz nélkül ácsorogtam a napraforgó szélében. Azt mondták itt álljak le, én meg olyan vagyok, mint a mezsgyekaró, ott maradok, ahová levernek - amivel nem is volt baj, mert jöttek a gerlék, de én csak azt néztem, hová esek, ha ájulok. Mert ilyen is volt már - igaz nem velem - amikor egy lódoktor erősen makacskodott, hogy ő víz nélkül is ragyogóan bírja a meleget, amikor egyszer csak leájult a vadász székéről

Ennyit a hősködésről.

Egy hét múlva is itt álltam de közben megváltozott a "placc" a napraforgó tarlót feltárcsázták, szerencsénkre csak aznap reggelén, így abban bíztunk, hogy erről nem értesültek a galambok és jönni fognak. Ha nem is olyan tömegben, mint korábban, de jöttek, jövögettek, jó magasan, mondhatni sportosan. Nekem tetszett, mert most víz is volt nálam, a negyven fok is 39 re "szelídült", meg a lövés is jobban ment. 

Így azután egy príma nap jött össze ! 

Libidó !

2018.08.17. 08:40

Ha már vadászíró a titulusom, akkor megbocsájtható - sőt kötelező - az egyszerű történeteket is színessé tevő jelzőket és "költői túlzásokat" használnom. Ennek mértéke lelkiség kérdése, ha túlzó, akkor már pátoszos, szirupos, ha gyengécske, akkor hatástalan. Nagyjából ez érvényes a humorra is - ugyanis mindkettőhöz befogadó készség  kell - ami vagy van, vagy nincs. Humortalan, érzéketlen emberről úgy pereg le a cizellált mondóka, mint új gumicsizmáról a tehénszar. 

Ezt a kanyart azért tettem, hogy bevezessem a tegnapot. Innentől kezdve - ha lenne a gépemen lehetőség arannyal írni - azzal írnám. Aranybetűs napnak, arany szöveg jár. Már ki sem merem mondani hány éve ( évtizede) vadászom, de örömmel konstatálom, hogy éppen olyan izgalommal várom a szezonkezdő gerlézéseket, mint a lakodalmas szűzlány a nászéjszakát. Fokozta a várakozás izgalmát, hogy az öreg Frommeremhez sikerült belevaló lőszert szereznem, így őt is vittem magammal, megígérve neki, hogy a szezon első gerléjét vele lövöm.

Gábor barát vendége voltam  - hogy merre, hol, azt nem kell tudni, illetve akik ismernek bennünket, azok úgyis tudják. Rövid keresgélés után, megtaláltuk a "nyertes" helyet, az öreg puska leemelte az első gerlét, utána már a megszokott puskával élvezkedtem, a szó igaz értelmében, mert ennyire nagyon régen tetszett egy vadászat. 

És most jönnek a jelzők - amik egyáltalán nem túlzóak - ellenben igazak, ami szerint ez a nap számomra aranybetűs ünnepnap lett. 

Van egy mondás, miszerint " minden napot úgy éljél meg, mintha az lenne az utolsó" - amit én teljesen elfogadok, de ha kérhetném még a Teremtőt, akkor legyen ilyenből még jó sok !

Köszi Gabi !

Csőd !

2018.08.10. 10:41

A tavalyi év hasonló meleg időszakában, amikor a Duna vize is halászlé hőmérsékletű volt, Samu kutyával elég szépen haladtunk az úszásoktatásban. Ugyanis Samu nem tudott úszni, holott - állítólag - ez az ösztönében benne van.  Úszás címén, függőleges tartásban veri a vizet a mellső két lábával, amiből akkora fröcskölés kerekedik, hogy tele lesz szeme, szája, nem lát, nem hall, azokat a bedobált botokat sem, amiket ki kéne neki hoznia. Szarik rá (erről később ) el van foglalva a maga bajával, Tesz egy kőrt és mint egy kimustrált gőzhajó, motorcsónakokat lealázó módon túrja a vizet. Ez így volt tavaly is - de azért a többszöri gyakorlás odáig vezetett, hogy néha sikerült a botokat kihoznia. 

Nos, az idei év első úszásán vagyunk túl - ha lehet ilyet mondanom - még rosszabb lett a helyzet, mert már a bemenetellel is gondok vannak, a kutyám okos, ahogyan a lovaskocsis afférjára is jól emlékszik, a tavalyi úszás kudarcaira is. 

Így azután az lett a dologból, hogy jómagam gatyaszárig álltam a vízben, kedveskedve hívogatva Samut, miközben ő a parton  szöszmötölt, azután gondolva egy merészet és kimutatva véleményét az egész ügyről, egy hatalmasat kakilt. Mondhatni szart az egészre ! 

Beláttam, hogy ezen a napon nekem más teendőm nincs, mint a véleményét "elhantolni" . 

 

Sajgó szeretet!

2018.07.28. 09:59

Régen szóltam Samu kutyám fejlődéséről, helyesebben viselt dolgairól, ami köztünk szólva sem ugyan az ! A kezdeti hányingere, ami autózáskor kapta el és -  látható, érezhető, ráadásul pucolható, eredményt produkált - szűnőben van, illetve teljesen megszűnt. Így már unszolás és vonszolás nélkül szál be az autómba, jön velem vadetetésre. Ez már egy hatalmas eredmény, a "társas kapcsolatunk" egyre javul, mondhatni baráti. Úgy van velem, mint a kisgyermek az anyjával, akit ha sérelem ér, rohan hozzá, bújik az ölébe ! Mármint a gyermek az anyjáéba, hogy a képzavart tisztázzam. 

Nos ebből lett a baj ! Samu bújt az ölembe !

Az előzmény az, hogy egyik délutáni sétánk alkalmával, az éppen a focipályán parádézó fogathajtó jött velünk szembe, amit Samu nem jó szemmel nézett, úgy gondolta, hogy neki azt a két szép szürkét erősen meg kell ugatni, hogy most támadó szándékkal-e, vagy csak  simán félelemből - azt nem tudom, de úgy sejtem ez utóbbiból.A  lovak okosak voltak, látták, hogy az a kis mitugrálsz nem tud kárt tenni bennük, de a kocsis "hisztizett", dühös volt a kutyára. Mondtam neki, hogy egy kicsit legyintse meg Samut, had tanulja meg respektálni a lovakat. Nos, ebből egy akkora ostorcsapás lett, amitől egy lusta ökör is versenylóvá változott volna, szóval nem egy kutyára méretezett "áldás" érte Samut. Nos ekkor kereste a vigaszt a lábaim között - kéretik nem félreérteni a helyzetet.

Ez volt az "alaphelyzet". Samu jó memóriáját dicséri, hogy ezen a szakaszon, ha jön valaki, ha nem, a lábaim előtt kevereg-kavarog, aminek az lett az eredménye, hogy teljes testtel átzuhantam rajta, minden létező zsanéromat megnyomorítva. 

Még egy ilyen helyzet és lenyomorít a kutyám! Még hogy a szerelem megöl és nyomorba taszít? 

A kutyám szeretete is alkalmas erre !

Jubilálok !

2018.07.15. 16:12

Ha egy rövid kis irományommal arra várnék, hogy vadászat adjon hozzá témát, akkor lassan bezárhatnám  a blog-boltot, pedig éppen ebben az évben jubilálok. Ünneplésre semmi ok, de csendes büszkeségre igen, ugyanis éppen tíz éve írogatok ide, ami a sok kicsi sokra megy mentén igen szép nagyra gyarapodott, ugyanis ezer bejegyzést rögzít a blogom szigorú statisztikája. 

A korábban megjelent két könyvem - szakszerűen mondva, karakter számát -  bőven leköröztem !

Sajnos, ahogy mondani szokták, a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte - de ez a vadászati irodalomban, elég kevés. Itt,  a témához ki kell menni vadászni, megélni eseményeket, vagy esemény nélküli természeti szépségeket, stb. ami szinte kibuggyan az emberből. Ha van témám, ha részese lehetek egy csodának , akkor ez arra "kényszerít", hogy írásomban megosszam másokkal - önökkel -  mert a szépség közkincs, nincs jogom magamban tartani.

Jelenleg, a vadászatban  -számomra legalább is - "holtidény" van, az őzbak vadászatán túl vagyok, vaddisznót egy éve még csak nem is láttam ( mások sem sokat), a szarvasborjúk kilövése - vadkár ürügyén - meg nem az én műfajom!  

Az új, húsz éves vadgazdálkodási tervek első torz-szüleménye is világra jött - ami szerint a jelenlegi szarvas állomány felét, még egyszer mondom,a   felét, ki kell lőni.

Véreskezű új vadászok, tiétek a terep !

Késés !

2018.07.01. 12:53

Egy kolléga rácsodálkozott, hogy a rendelés előtt fél órával, már a rendelőben vagyok. Mondtam neki, hogy nem szeretek elkésni, de ez egy túl egyszerű magyarázat, az okok sokkal mélyebbről datálódnak. Első, de ezen alkalommal rajtam kívül álló serénységem, azt eredményezte, hogy születésemmel nem késtem el a második világháborút., Buda ostromát egy óvóhelyen, nyakig pelenkában élvezhettem. 

Iskolából sem késtem - ha jól emlékszem sosem - ennek néha praktikus okai voltak, például egy elfelejtett házi feladat villámgyors bepótlása. 

A földből alig látszódtam ki, de már vívóedzésre jártam - kitalálható - fél órával hamarabb. mert ennyi kellett, hogy beöltözzek, áhítattal hallgassam az akkori menők jópofa szövegeit. 

Járművet, vonatot, buszt sem késtem le sosem - ebben Nagyapám mondása volt az irányadó, mely így szólt: "váróterem, van, váró vonat nincs ".

Misére is hamarabb érkezem, mint a kezdést jelző csengettyű hangja - mert kell az a fél óra, hogy a lélek is felvegye a hely üzenetét, a csendes számvetést.

Végül a vadászat is olyan számomra,  ahonnan - bármilyen furcsa is - de el lehet késni. Most nem arra, illetve azokra gondolok, akik kamerán megfigyelt disznó kilövésére érkeznek - percnyi pontossággal - hanem a templomi áhítathoz hasonlatosan, rákészülhetek a vadászatra, elszívhatok egy pipát és hagyom, hogy a hely varázsa megérintsen, a természet magába fogadjon, így hagyva időt a lassan rám boruló estének, a vad megjelenésének.

Szóval nem kidobott idő, ha valamire hagyunk egy kis csendes ráhangolódást !

Javaslom, ki kell próbálni, jót tesz a léleknek !  

Pestis !

2018.06.25. 16:06

Bevallom, nem tudom ki volt annak a  szép és igaz mondásnak a  "szülőapja", ami így szól: " A vadászatban nem az a szép, amit nyújt, hanem az, amit ígér !" Ezzel a lelkiséggel, már nagyon kevesek vadásznak, a rohanó, minden áron eredményt produkáló vadászatok és vadászok  mára már többségében vannak, óriási lehetőségeket kaptak. 

A technikai feltételek is adottak, tiltás ide, tiltás oda, sorra másra kerülnek elő a hőkamerák, az infra előtétek, amik elől nincs menekvés. Olyan tiltás ez a hatóság részéhéről, amiről tudnak, de nem tesznek ellene. Túl nagykutyák akadnának horogra, akikkel nem túl praktikus bajusz akasztani.

Nos, a természet majd lerendezi  - mint ahogy eddig is tette - hogy a csodacuccokkal vaddisznókra lövöldözőknek ne legyen mire vadászni. De sajnos ez a rettenetes kór és annak következménye az elhullás mindenkit büntet, a becsületes vadász is, de leginkább a szerencsétlen vaddisznókat, ugyanis lassan ráhúzódik az országra a sertéspestis. 

Ha és amennyiben az ország területén megszűnik a vadászat - az az egész vadásztársadalom összeomlását hozza magával. Kérdezgettem, vadászati vezetőket, hogy van-e terv az összeomlás kezelésére. Eddig ne kaptam választ. Maga a betegség estén hatályba lépő rendeletekre van terv, de a a tönkremenő, vadkártól befulladó, hívatásosakat fizetni nem tudó  vadásztársaságok sorsáról még nem történt semmiféle ötletelés.

Lehet, hogy komor a kép, amit festek - de ha megkérdezik azokat, akiknél ez már megtörtént - hát nem sok vidámsággal fognak találkozni 

Ezt "ígéri" a közeljövő !

Lesavató !

2018.06.14. 08:40

Az előző írásomban drámai töltéssel ecseteltem a lesem felállításának, a szóró készítésének cudar körülményeit. Úgy van ez, ha valamiért megszenvedünk, akkor azt el is kell mondani, mert a magányos "hősök" csak a maguk vállát veregethetik, ha elmaradnak a dicsérő szavak, a motiváció is elvész. 

Az alkotásom, a les felállításán érzett elégedettségem, akkor lesz teljes, ha erről a lesről sikerül majd valamilyen- akármilyen  - vadászélményt összehozni. Erre három napot kellett várni ! Ennyi időt adtam ugyanis arra, hogy a terület "kiheverje" az általam okozott felfordulást, a szórót megtalálja valami, én pedig ennek a látványnak részese lehessek.

Az autómat messze hagyva, gyalogosan cserkeltem felfelé az erdei úton, ahonnan minden lépésre szúnyogok serege támadt rám, mégpedig akkorák, hogy ezek csípése felért egy komplett véradással . A lesre ülve szelídült a helyzet , kevesebb lett a szúnyog, már csak a tikkasztó hőség miatt szakadt rólam a víz. Megállapítottam - már nem először - hogy a vadász ember nem teljesen normális - keresi a bajt, a szenvedést.

 Az esti szürkület lassan  belopódzott a fák közé, a csatakossá izzadt pólóm is kezdett rám száradni, elviselhetőbb lett az este. És izgalmasabb, mert egy bak jelent meg az erdő szélén és egyenesen a szóróm felé tartott. Mondhatni rutinosan, tehát nem először csinálta, ami abból is látszott, hogy a három napja kiszórt kukoricából maradt is meg nem is. 

Érett, idős bak volt, vaskos nyakkal, sötét, szépen gyöngyözött szárakkal, fehérre fent ágakkal. Addig mustráltam amíg a jóllakott bak vissza nem ballagott a sűrűbe. 

Szépre sikeredett a lesavatóm !

Vérengzés?

2018.06.09. 11:32

Olyan a kapcsolatom B.Sándor vadászíró barátommal, - amilyen rajta kívül, alig pár emberrel -  miszerint bármennyi idő teljen el két találkozásunk között, a beszélgetést szinte ott folytatjuk, ahol előzőleg abbahagytuk. Termékeny író, lelkes publicista, vadászati etikában zászlóvivő. A legutóbbi cikkében ( az újság nevét nem reklámozom ) keményen rangsorolja a vadászat motivációit, azaz, ki- miért is vadászik. Kimond olyan  - eddigi tabu dolgokat - amiről eddig csendben hallgattunk, vagy tagadtuk. 

Most nem sorolom az "átlagos" dolgokat, mint a családi hagyomány, a természet szeretete, stb. mert ezekkel nincs semmi baj., ismertek. De szíven ütött egy kategória - még leírni is nehéz - az ölési vágy. Ahol a lényeg a lövés, illetve csak ez a lényeg. Mi más vezérelheti azt a "vadászt", aki egy éjszaka alatt, számolatlanul lövi a szarvasokat, disznókat - mondjuk vadkár mentséget kreálva köréje, vagy trambulinról eregetett bárgyú kacsákat lövik ezerszámra- mert protokoll vadászaton vesznek részt, ahol az önkontroll  nem működik.  

Mert mi is a vadászat? Erdőzúgás? Nagyképűen mondanám, hogy csatlakozom az előttem "felszólalóhoz", Széchenyihez.

Találtam" egy erdőrészt, ahol utoljára akkor járt ember, amikor az egyik domboldalt tarra vágták. A kitermelő út megmaradt, csak járhatatlanná vált, rádőltek fák, felverte a gyom, szóval volt is út, meg nem is. Ennek álltam neki, fűrészeltem nyestem, kaszáltam, izzadtam, szenvedtem, jókat szentségeltem, de két nap alatt kitisztítottam az utat, aminek a végébe egy lest "biggyesztettem".  Mondhatnám, hogy az én lesemet, de ez sem igaz, mert ilyen nincs, erre is felülhet bárki - ha van képe hozzá !

Nos, mit is akarok kihozni ebből. Azt, hogy a vadászat- illetve az elejtett vad értékét az növeli, illetve elfogadhatóvá teszi, ha megdolgoztunk érte és nem úgy hullt az ölünkbe, mint a kiváltságosaknak, a  protokoll vérengzés !

Lódarázs !

2018.06.02. 16:40

Majdnem pénzfeldobással döntöttük el Antival, hogy melyikünk melyik lesre üljön. Ahogy a "szomszédoknál" mondják, "secko jedno", teljesen mindegy, bármelyik lesnél történhet valami,  vagy semmi, szóval a szerencse fog dönteni, amiben én nem állok túl jól. De most jól döntöttem, mert a lesnek hangulata volt. Egy vizét elvesztett, de a sarat még féltve őrzött patakmederben a disznó és szarvas körmök  lenyomata már meglódította a vadászfantáziám, a les előtti kaszáló és az erdő széli szóró pedig őzek megjelenésére adott reményt.

Amennyire egy kemény deszka és egy háttámasznak betámasztott bodzakaró kényelmet tud adni, annyira kényelmesen fészkeltem be magam a lesen. Először egy hatalmas lódarázs tette tiszteletét - még a pipafüstömmel is dacolva - de a szép, mély hangú búgásában nem volt semmi erőszak, csak némi érdeklődés. Kétszer, háromszor megkerülte a fejem, még a "tekintetünk" is összeakadt, de mozdulatlanságom őt is megnyugtatta - " na jól van, ücsörögj csak jámbor ember, látod, hogy rossz híremmel ellentétben, ha nem csapkodnak felém, én békés természetű vagyok, de azért kíváncsi "

Már éppen azon morfondíroztam, hogy ezt a lódarázsos "kalandom" fogom - jobb híján - megírni, amikor egy bak jelent meg az erdő szélén és a szóró felé óvatoskodott. Még a darázs haver dolgával voltam elfoglalva, a vadász énem is aludt valahol, így csak  lassan tudatosult bennem, hogy mivégre is vagyok itt. 

A keresőtávcsőben jól látszott, hogy a bak, igen csak girbe-gurba fejdíszt hordoz, ahogy mondani szoktuk felemásat, de ettől még nem lett szaporább a pulzusom. De amikor alaposabba megvizitáltam és egy számfeletti ágacskát is megláttam az agancstő fölött, akkor már a puskáé volt a főszerep.

Ezen az estén Diana nekem kedvezett, amikor a lesek választásánál, az ötletet adta ! 

Trafipax !

2018.05.27. 09:43

Mindig nagy örömmel és bizakodással rakom be a hátizsákom és a puskám, a sokat megélt terepjárom hátsó ülésére, hiszen vele menni maga az örömforrás,mert az uticél rendszerint  vadászat. Szépen, kényelmesen poroszkáltam-  ezen a napon is -  a szomszéd falu felé kanyargó, jobbról balról erdővel szegélyezett országúton, ami már önmagában is  lelket nyugtató, simogató látvány, pedig éppen  38 éve járok erre . 

Igazából a sebességmérőt sem vizitáltam, tudtam, hogy lassan megyek, de minek is sietnék, hiszen nekem a vadászat már az elindulással kezdődik, a kapkodás pedig nem része a vadászatnak. Nos, a kellemes autózás a falun belül is éppen úgy- és olyan sebességgel történt, mint az országúton, így a trafipax mellett is laza lélekkel és a gázpedált egy cseppet sem jobban , vagy kevésbé nyomva "kocogtam" el ! Úgy véltem, ha az én lelkivilágom rendben van, akkor a sebességemmel sem lehet gond, noch dazu, ha én nyugodt vagyok, akkor más is, de még a trafipax is !

Mielőtt elmondanám, hogy mennyire maradt nyugodt a trafipax - mert ugye azt én nagyon leszarom - elmondom, hogy az este folyamán két gyönyörű szarvast láttam, egy tehenet, tavalyi borjával - civil nyelven anyja, lányát - ami közül az utóbbi lőhető lett volna, de nem az én filozófiám szerint, csupán vadkárelhárítás címén. 

Egészen besötétedésig gyönyörködtem bennük, pedig hamarabb leszállhattam volna, hiszen őzbakra jöttem, ahol a bírálat, az agancs "mustra" éppen csak a szürkületig biztonságos.

Ennek a napnak a hozadéka egy szép este és egy 30 000 forintos csekk lett !

Ja, a "száguldás" 65 km-el történt ! Gratulálok zsarukáim, ekkora sebességgel már kerékpárral is tudnak menni, de kell a szigor, meg az ilyen óriási  "bűntett" kemény retorziója! 

 

Kutyabaj !

2018.05.11. 14:50

Na jó, rendben, dobjad ! De egy kicsit már unom, igazából nem egy nagy élmény azért a fadarabért szaladgálnom ! Nem mondom, amikor frissen lőtt fácánt dobálsz - természetesen nem a vad gyalázása, hanem az én okosodásomért - az egészen más. Annak van értelme.

Annak van szaga is, isteni szaga, könnyű megtalálni, bárhová esik. De ennek a kis darab fának igencsak unalmas és szerény üzenete  van, nem könnyű a magas fűben megtalálni. Amikor pedig te gazda azt hiszed, hogy csak úgy, töketlenül szaladgálok, mintha nem találnám - ráadásul a kezeddel hadonászol, hogy erre, meg arra keressem -  akkor simán hülyére veszlek.

Tudom én, hogy hol van a fadarab, de már nem érdekel. Én azért nem egy gyagyás csökevény kutya vagyok, aki csak a gazda seggét nyalja, nekem elveim vannak. 

Például az, hogy akkor legjobb ugatni, ha már minden elcsendesedett a környéken, az ablakokban elalszanak a fények, a kétlábúak aludni akarnának. Hű, de jól szól ilyenkor a hangom. Válasz is jön rá hamarosan, először egy, azután sorban bekapcsolódnak a környékbeliek, szép csendes estéken gyakorlatilag a falu összes haverja velem ugat !

Hogy ez miért nem tetszik a gazdának, a fene sem érti !

Aszály !

2018.05.03. 12:48

A vasárnapi mise végén, esőért is szólt a fohász: "most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya, keservét a búnak bajnak, eloszlatni van hatalmad " Ahogy elnéztem, a miséről, a fohászkodásról éppen azok hiányoztak, akiknek úgy kéne az eső, mint sivatagi vándornak az oázis ! 

Lassan az is demagógia lesz, hogy az időjárás majd meglátszik a kenyér árán, mert az úgy van, hogy a jó minőségű magyar búza megy exportra, a gyengébből meg kenyér lesz. A gazdák meg jól körülbástyázták magukat a biztosításokkal, ha a sok az eső, azért kérnek, ha kevés, akkor azért. Ki van ez találva  - ahogy szól a népi igazság - "ezeknek" tök mindegy, mi lesz, a haszon biztosítva.

A szarvasoknak - amíg az autópályák és az ész nélkül épített kerítések nem álltak - volt egy lehetőségük, az aszályos részről a nedvesebb hegyvidéki, vagy Duna menti részekre vándorolni. Ez most megszűnt, a szarvasok nem tudnak vándorolni, próbálnak úgy megélni, ahogy tudnak, eszik a zöldellő vetések leveleit, harcias indulatokat váltva ki a földtulajdonosokban. 

A 22-es csapdája ez a javából, az ellen küzdenek, amit önmaguk okoztak ! Vagy másképpen szólva, a "kígyó megharapta a saját farkát " ! Ha már ez jutott az eszembe, akkor ennél maradva, volna egy ötletem is a kerítés építőknek, a vadkár címén szarvasokat pusztítóknak, hogy tegyenek úgy, ahogy a kígyó....!

Na ne !

2018.04.29. 19:11

De jó is lenne -  a blogom címében megadottakhoz ragaszkodva - csupa derűs, vagy legalább is sikeres vadászatokról, méretes halakról, vagy minimum egy hangulatos esti les, lelket fürdető hatásáról írni, de ez nem mindig adódik. Viszont lépten-nyomon  ütközök lohasztó látványokba, mint például ma reggel is. 

A reggeli kutyasétáltatásom  rossz szájízzel zárult, mert vandál pusztítás nyomát viselte egy jobb sorsra érdemes kerítés, három oszlopa. Nem kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy az éjszakai történéseket, az otthagyott nyomokból összerakjam. Pár zacskó chips, sok üres doboz sör, és a három kidőlt oszlop egy éjszakai erőfitoktatás nyomát őrizte.  

Kevesen lakjuk a falunkat, mondhatni mindenki ismer mindenkit, így azt is tudhatták a baromagyú fickók, hogy ennek a kertnek a gazdáját nemrégen nyelte el a Duna, ahová jószántából, vagy helyesebbe elkeseredéséből - és hogy esélye sem legyen az életben maradásra, összekötözött csuklóval  - lépett le a komp széléről.

Nem akarok sarkosítani, de ezek az "erős fiúk",egy halottat gyaláztak !

Gondolom, az írássom nem jut el hozzájuk, de ha eljutna is, értelmükig, helyesebb érzelmükig biztosan nem, miután nincs nekik ! 

Azért remélem kiderül, kik voltak az elkövetők és a falu ítélkezik felettük !

Szökésben !

2018.04.26. 16:22

Az anyagmegmaradás klasszikus törvénye szerint: " anyag nem vész el, csak átalakul." Ebben bíztam, amikor a Vahur kutyám lelépett, miszerint tacskó sem vész el, csak átalakul...! Önfejű, konok, szökevénnyé !  Érdekes a tacskók lelkivilága ! Tud hízelegni, bújni, szereti a simogatást, pórázon engedelmes, de ahogy önállóságot kap, kitör belőle a mindenre kíváncsi, csavargó vérű, engedetlen tacskóvér. 

Szinte méterben kifejezhető az a távolság, amikor hat rá a szó - kb. öt méter - de utána már lehet csujjogtatni, rojtos szájúra fütyülgetni, szarik rá, illetve rám, behúzza a nyakát, ami egyébként sem sok van neki és rohan bele a nagyvilágba. Ha nem ismerném jól a fajtáját, még meg is sértődnék, hogy a kutyám nem szeret, menekül tőlem, de ez  - hála Istennek - nem így van, mert  visszajön. Egy fél nap múlva ! Koszosan, büdösen,. fáradtan, szomjasan ! 

Ezt én tudom, nem egyszer eljátszottuk már, de Samu nem ! Samu vizsla totál kétségbe esik, ha Vahur lelép, bánatosan tutul az ég felé fordított fejjel. Nagyon sajnálom szegényt, mondani szoktam, hogy nyugi, semmi pánik, meg fog jönni a lakótársad, de azért bennem is van némi félsz, nehogy a kis hülyét elüsse egy autós, vagy olyan kaját szedjen fel, amiből baja lehet.

A mai napnak is happy and lett a vége, délután kettőre megérkezett, éppen úgy ahogy vártam, koszosan büdösen. A szagából ítélve, kalandos délelőttje lehetett !

Kár !

2018.04.21. 10:57

Ha valamit nem szeretek a vadászati szóhasználatban, akkor az a vadkárelhárítás ! Így, egybe írva !  Kár mindíg volt, mert vad is volt, valamilyen szinten hárították is, de az új földtulajdonosok nehezen emésztik, hogy ha vad van, akkor kár is keletkezik, amikor pedig megszerezték a földjeiket - olykor erősen kétségbevonható módon -  a rajta élő vadat is megörökölték. 

A kérdés. a kár mértéke. Miután a legújabb módi, hogy a földtulajdonhoz a vadászati jogot is "lenyúlták" az újkori földbárók, most tipródhatnak, hogy melyik ujjukat harapják meg, legyen mire vadászni, de kár se legyen,

Nos, ez úgy működik, hogy vetési időszakban a vad ellenség, éjjel-nappal lőni, kergetni, űzni, azután szeptemberben meg jó lenne nagy és szép bikákat lőni. Sokat !

Hát ez az, ami nem megy ! 

De attól tartok, hogy a kapzsiság fog győzni a vadgazdálkodás fölött és már most elrebeghetünk egy imát szegény, ártatlan vadak lelki üdvéért !