Májusi eső aranyat ér - pláne ebben az aszályos időszakban. Igazából örültem is a tegnapi zuhénak, pláne amikor végre kivergődtem a föld útról a betonra. Az előrejelzés szinte órára jósolta az esti esőt, de már leszoktam, hogy higgyek neki, ha volt is eső, az csak pár csepp formájában, ami még a port sem veri el.

A területünk legtávolabbi sarkába, először két fasor között vezetett az út, majd meredeken egy völgybe futott, ahol egy elvadult halastó nádasa mellett álló les jelentette az esti vadászatom színhelyét. Még csak párat libbent a pipám füstje, amikor a távolból valami halk moraj hangját hozta felém a szél. Tiszta volt az ég felettem, talán csak az égalja húzott magára valami furcsa szürkeséget- Ahonnan a moraj hagja jött.

Aztán a szürkeség fölém kezdett terpeszkedni, a színe is barátságtalanra változott, sötétszürke lett. Egy két villám is felcikázott a távolban, ami nekem elég volt ahhoz, hogy pakolni kezdjek. Rossz emlékeim vannak a régmúltból. amikor egy hatalmas rizsföld közepén kapott el a vihar, a villámok kőrben csapkodtak én pedig  - jobb híján - legfeküdtem a földre, a puskámat meg jó messzire tettem magamtól, nehogy az hozza rám a villámot.

Ilyen előzmények után után hihető ugye a villám fóbiám. Még annak sem hiszek, hogy csalánba nem üt a mennykő.

A kifelé vezető poros út, visszafelé sárrá változott, volt mivel megküzdenie az autómnak. 

Erre  napra a vadászat izgalmából ez jutott !  

A esti harangszó már a lesen talált, a szemközti dombtető mögött  pazar vörös csíkot húzott az égre.a fáradtan lemenő Nap  Nyarat idéző meleg vibrált még a tájon, de az erdő sarkán álló lesre már enyhe fuvallatot hozott a szél, bódító juhar illattal fűszerezve. 

A domboldalba pár órával előbb vetették el az utolsó kukorica szemeket, ennek őrzése volt a dolgom. Ha jól belegondolok, ez az őrzés a csőszök feladata volt annakidején, de most a vadászok sara. Helyesebben az aszályos tavasz miatt, inkább pora ! 

Fél kilenc tájban, két fiatal bikalegyény váltott ki az erdőből és keresztülvágva a vetésen, a közeli patak felé szaporázták lépteiket. Ilyen látványra szoktam mondani, hogy "már megérte"! Alig, hogy a bikabemutató végetért,a dombélen egy róka jelent meg, a derengő fényben csodásan kirajzolódó éles kontúrokkal. Bevallom, a puskámat a kezem ügyébe helyeztem, de ekkor a "róka" furcsa mozdulatokat tett. Elkezdett mosakodni, mint egy macska. Ahogy közeledett, a rókából valóban macska lett, mégpedig egy hatalmas vadmacska kandúr. 

A látvány annyira magával ragadott, hogy eszembe sem jutott  fotózni. Van mondás erre: "késő bánat eb gondolat". Jelen esetben, macska gondolat !

Nem baj, a retinámba örökre bevésődött a látvány! 

Magyarán módszer, de ez a jelenség, ami a vadászatban kezd elharapózni,mégis inkább divat, mint módszer. A divatot ugyanis a kereslet, kinálat szabja meg, aminek a mottója, hogy a pénz nem számít, kerül, amibe kerül, csak divatos legyen. 

De hogy néz ez ki a vadászatban, ahol sokáig - az én életemben egészen a közelmúltig - a vadászatban prioritás volt a vadgazdálkodás, amiben a vad érdeke felülírta az anyagi érdekeket. Ha jól emlékszem, Békés Sándor írta a vadászat etikai kódexe könyvében , hogy a vadnak ügyvédre van szüksége, nem ügyészre, - ami azt jelenti, hogy kilövéskor ne akarjunk mindenáron valami hibát belemagyarázni a kiszemelt vadba, hanem a túlélésehez adjunk esélyt neki.

A pandémia átrendezte a bérvadásztatást, elmaradtak a külföldi vendégek, így a magyar vadászok is - sokszor előnyös, mondhatni reális áron - trófeás vadhoz jutottak. A kipucolt vaddisznóállomány egyébként is leszűkítette a lehetőségeket, élénk  volt a kereslet bakokra, közepes méretű bikákra. Volt mire vadászni !

Hála Istennek a pandémia viszaszorulóban, a bérvadászatás újra erőre kapott, de erősen eltorzult módon. Jópénzű - zömében szlovák vadászok egy tételben vásárolják fel egy társaság összes bakját, sutáit, amit két nap alatt le is "aratnak"!

Kell a bevétel, a siker garantált,, szezon kezdetén az autóból, vagy -ról lőni nem vadászias ugyan - ami nem nagyon érdekli a  "kuncsaftot"  - viszont roppant sikeres.A társaságnak pedig kevés munkával szép pénz - a jelige! 

A végére maradt a kérdés, a vadásztársaság tagjainak mire lesz lehetősége vadászni?

Figyeljetek már rám egy kicsit, ne rohangáljatok úgy, mint a kétlábúak idétlen gyerekei, amikor beszabadulnak a mi birodalmunkba, az erdőbe.  A kétlábúnak van egy mondása, ami így szól: " ne ordibálj fiam, nem az erdőben vagy!" Mondhatom, furcsa nevelés, ahol élnek, ott csendben kell lenni, ahol meg mi élünk, ott lehet ordítani? 

Na mindegy, hagyjuk, most más tervem van. Ha szoptaok egy keveset, akkor izgalmas útra megyünk. Ezzel oldalra dőlt a nagy koca és a csíkos kicsinyek szomjasan tapadtak  a tejtől duzzadó mellbimbókra.

Még az erdő mélyére is,  - ahová a fialáshoz befészkelt az óvatos koca - belengett a közeli föld illata, meg a frissen vetett magok csábító szaga. A több tavaszt és vetést megélt koca jól ismerte ezt az illatot, nem is tudott neki ellenállni, de a kicsik miatt óvatosab volt, mint máskor. 

Megvárta a sötétet, akkor nagyon óvatosan az erdő széléig settenkedett, ott megállt, figyelni kezdett. Tudta, ahol ember ját, ott a veszély is jár. De a kis csíkos malacoknak nem tudott parancsolni, kirontak a vetésre és anélkül, hogy tanította volna nekik, a kicsi orrukkal szántani kezdték a vetett sorokat, és csámcsogva rágták a megtalált kukoricát.  Ekkor egy erős fénycsóva világította meg az erdő szélét, amiről a koca nagyon jól tudta, hogy rosszat jelent. Egy röffentéssel visszaparancsolta a kicsiket és csörtetve rohant vissza, a biztonságos sűrűbe.

Annyit hallott még, hogy az egyik kétlábú korholja a másikat: Korán világítottál,nem vártad meg a nagy kocát, pedig az is kijött volna!  A másik hang erre szalíden válaszlota, hogy öt nem érdekli a vadkáros síránkozás, kocát akkor sem fog lőni.

De jó is lenne, ha ez a történet mindíg igaz lenne!

Ahogy igértem, új könyvet nyitok, aminek az elejére valami szép előszó passzolna. A szépséget könnyű megtalálni - a civil életünkkel ellentétben, amiben vírusok, kegyetlen háborúk, szorongató jövőkép borzolja idegeinket - a természet, utolsó mentsvárként, a lelkünk, testünk gyógyítója lesz, lehet - persze, csak ha vigyázunk rá.

Vadász emberként - Istennek folyton hálát adva - abban a szerencsében van részem, hogy olykor beleleshetek a természet csodájába, sokszínűségébe, néha megleshetem titkait, részese lehetek olyan eseményeknek is, amiket csak az erdőt mezőt járó ember élhet át, mint a természet ajándékát.

Az igaz vadásznak "trófeát" jelenthet - a vad elejtésén kívül - egy csodás Naplemente, egy csillagfényes éjszaka, az erdő susogása, az álomba szenderülő madarak egyre halkabb dalolása és az a csend, ami körülveszi a szerencsés, boldog vadászt.Ehhez nem kell puskalövés.

Ennyi talán legyen elég bevezetésnek!

Ahogy igértem, a folytatásra aludtam - nem is egyet - és a látogatók számát is néztem, a kettőből az jött ki, hogy belevágok a második "kötetbe".A végső lökést az adta meg, hogy egy hosszabb kitérő után, újra a helyi -korábban több évtizeden át pátyolgatott - vadászterületen vadászok. Remélem, ettől téma is lesz bőségesen. 

Ennyit most előre ! 

Becsukott könyvnek, csak a hátlapjára lehet írni, erre vetemedek most. Úgy zártam le a blogos időszakomat - ami 14 évig tartott - hogy a vadászati támákból szinte mindent kipréseltem, már nehéz volt újat írni. Erre hívatkoztam ! Ez igaz is, de csak részben. A másik dolog - egy kis technikai huncutságot elárulva - hogy a blogomban napra készen lehetett látni, hogy hányan olvasnak, a látogatók számát is tudtam. Bevallom, inspirált is !

Nos, múlt hónap végefelé, egyik napról a másikra a blogomra látogatók száma nulla lett. Na jó - gondoltam - ez egy olyan nap, hogy senkit sem édeklek, hiszen annyi minden történik a világban, hogy ennyi információ özönt nem is egyszerű követni senkinek. De azután a következő és az azt követő napokon is nulla volt a statisztikám, három héten keresztül ! Az írói ambicióim porba hulltak és ekkor döntöttem, hogy vége. Ezt érezheti egy színész, amikor felmegy a függyöny, elkezdődik az előadás, de rémülten látja, hogy üres a nézőtér!, 

Persze, kezdett gyanús lenni, amikor ismerősök hívtak, hogy olvasták a "zárszavamat", stb. Ha olvasták, akkor a statisztikám miért nulla? Több mint gyanús lett, hogy a blogom forgalmazója hibázott, ugyanis a napokban újra látható lett a látogatók száma, sőt....!

Most alszok egyet, lehet, hogy kettőt is, hogy - önmagamat nem meghazudtolva - , az elmúlt 14 évet lezárva, a "könyvet" becsukom, de nem kizárt, hogy egy újat elindítok!

Tehát alszok egyet !  

Ahogy a mondás tartja, egy rókáról nem lehet három bőrt lenyúzni,  belátom, hogy a vadász -horgász történeteimről már én is minden bőrt lenyúztam, elfáradtak a sztorik, már csak isméteni tudnám magam. Nyilván a "muníció" is lemerülőben, kevesebb vadászatnak "hígabb a leve", a mai nyüzsgő, információkkal túlfűtött világunkban ez a fajta publicisztika divatjamúlt lett . 

Kilenc év után, ezt a könyvet most becsukom, elköszönönök a kitartó olvasóimtól, de az írást nem hagyom abba, egy számomra kedves kezdeményezésben, a havonta megjelenő Dunaszekcsői hírek "Zöld sarok " rovatában rendszeresen írok, sőt, vadászati támájú festményeimet is közreadom. 

Isten áldjon mindenkit !

Az idei  - szalonkaváró március - nem úgy sikerült, ahogy kellett volna A hónapok óta tartó aszály kiszívta a földből az utolsó csepp nedvességet is, a giliszták - a szalonkák kedvencei - valahol a mélyben keresik a nedvességet, ahová még a varászlatos hosszú csörük sem tud lehatolni. 

De szenved minen növény, állat, sőt még a halak is , mert a vízfolyásokra telepedett horgász tavakból is aggasztóan apad a víz, sok helyen kiszáradtak. Az idei március idusát én is nagyon vártam, a horgászbotokat kisuvickoltam új zsinorokkal láttam el, nehogy a több éves zsineg szakadása miatt ne fogjak halat.Ezeket a babusgató mozdulatokat a remény táplálja, amibe beleálmodhatók hatalmas kapások, sikeres szákolások, minden, amit egy horgász fantáziája elbír.

 Minden készen állt a nagy "ütközetre", amikor egy kis rohadt vírus - de amilyen kicsi, olyan nagyot tud ütni - szóval ez a valami úgy döntött, hogy maradjak csak ágyban és ne pecázzak.

De ami késik nem múlik, szerintem megvárnak a halak!      

Mint minden valamire való mese, ez a történet is kezdődhetne úgy, hogy egyszer volt, hol nem volt, ahol a kurtí farkú malac túr - és ez igaz is, túrt egy malac, sok kismalaccal a hasa alatt. De erről majd később.

Meseszerű vidéken  - a Kiskunságban, a Kolon tó, Izsák és Fülöpháza háromszögben  - küzdöt az autóm a z arasznyi porrral, a csontkeménnyé száradt dűlőúttal - olykor futóhomokos dombocskákkal. Pár évvel ezelőtt, ez a táj a szikesekben meggyűlt vízektől úgy nézett ki, mintha a Balaton költözött volna ide.Már nem csak riogatás a sivatagosodás, hanem kézzel fogható valóság lett ! 

Egy tanyát kerestünk, ahol a hírek szerint igazi természet közeli gazdálkodás folyik, nem pedig egy csili-vili, napelemes, összkomfortos ízléstelen tanyában, egy "műparaszt " hülyiti a látogatókat. A tanyát megtaláltuk, bár ne tettük volna. A természet közeliség  - gondolom - nem lehet azonos az elhanyagoltsággal.Volt ott minden, de legfőképpen rendetlenség, igénytelenség !

Hogy a baj tetéződjön, félúton egy kiskutya szegődött mellénk, akiről először azt hittük, hogy a tanyából jött elénk, mint a fogadóbizottság.  A rohanástól teljesen kimerülten ért a tanyára, de nem oda tartozott. -Ezt is kodobták a főúton, de nekem sem kell, itt van már kutya - mondta  gazda. Nem mertem megkérdezni, hogy ez akkor most mit jelent ! 

A visszaúton úgy ráült a kutya sorsa a lelkünkre, mint a rettentő sok por az autóra. 

A naptár - lánykori nevém a kalendárium - és az időjárás, jól összeveszhettek, mert nincsennek beszélő viszonyban. Kikelet havát írjuk de telet érzünk. A jázminokat bontogató, ibolyákat nyitogató, aranyesőt besárgító langyos déli szellők helyett, északi száraz zordság szárítja a szomjas földeket. Merész gólyák nézik értetlenül a kiszáradt, vagy jobb esetben befagyott tócsákat, amik nem sok jóval kecsegtetik a vándorlás után korgó begyüket. Az okosabbak még meg sem érkeztek, kivárnak.

A vadász szíveket melengető szalonkák sem indultak neki az útnak, az az egy-két példány, ami mutatkozik, nagy valószínűséggel nálunk telelők lehetnek.

Vadásznaplómba visszalapozva, a legtöbb szalonkát március közepén láttam, hallottam, az első példányt a Mátrában lőttem -  több mint ötven évvel ezelőtt - március harmadikán. 

Fejreállt a világ, benne a vadászat is, az ember és a természet kapcsolata zátonyra futott, mindkettő gyógyításra szorul. Bevallom, nagyon nehéz "könnyed" vadászati témáról beszélni akkor, amikor a szomszédban háború dúl.

Annál mélyebbre nem sűllyedhet az emberiség, amikor egymást kezdi lőni ! 

Legyen már a kikelet hava, egyben a megbékélés hónapja is ! 

Itt és most nem a fegyverrel rendelkező vadász ember szól belőlem, hanem a háború miatt szorongó polgár, családjáért aggódó apa, nagyapa. Ha a fegyver kilép "békés" környezetéből és embereket ölő gyilokká válik,akkor az már a bűn kategóriája. Pedig a fegyver története békésen kezdődött,

A kőbalta a dárda használatával a szőrös ősünk, megtanult eredményesen vadászni, vagy a kardfgogú tigris ellen védekezni. Nem tudni hogyan történhetett, de lehet, hogy egy prédából kihasított húsdarabért a kőbalta az acsarkodás szereplője lett, embert ölt. Innentől kezdve a fegyver - a kőbaltától, a jelenlegi haditaechnikai csodákig -  a háborúk aktív szereplője lett és került olyan emberek kezébe, akik az erejüket a fegyverekkel fitoktatják. 

Háború dúl a szomszédban, dörögnek a fegyverek, halnak támadók, védők egyaránt, gyanítom mindkét részről ártatlanok. A bűnösök elegáns lakosztályokban tárgyalgatnak, zsarolgatnak, holott egyszerűbb lenne a képlet, ha ők vonulnának be egy szobába  és puszta kézzel döntenék el - vélt, vagy valós - igazukat.  

Lődühben szenvedő vadászoknak szoktam mondani, hogy a "vadászat nem háború, a vad nem ellenség" !!

Lehet, hogy kissé erőltetett a hasonlat, de a politikában és a vadászatban is van  valami közös, ez pedig nem más, mint a józan megfontoltság ! Abban az esetben, ha arra hívatott kezekben és agyakban van !

A vadászatban a fegyver csak egy lehetőség, elsütni nem kötelező ! Nem feltétlen része a vadászatnak !A globális fegyverkezés sajnos azt generálja, hogy a fegyvert használni kell, mert ez a fegyvergyártók óriási biznisze ! 

Ha nincs fegyver, nincs háború ! Álljon itt mottónak ez a szép jelmondat:

"A kardból kovácsoljunk ekevasat" !

A szezonzáró fácánvadászatunk kapcsán egy réges régi, szirupos sláger pár sora jutott eszembe: "a búcsúzni csak nagyon szépen szabad"- nóta sorai.. Ennél szebb vadászós időt elképzelni sem lehetett volna, igaz, már-már szalonkavárós tavaszillata volt a szélnek. De igazából az adta meg a nap sava -borsát, hogy Péter fiam el tudott szakadni a kórházi robotból erre a napra, így végre együtt vadászhattunk. 

Ezzel a vadászattal zártuk az évet - ami nem azonos a naptári évvel - mert február végéig tart. Szoktam "évértékelőt" írni a naplómba, de ez a szó már áthallásos, kihagynám. Az biztos, hogy töredéke darab fácán került terítékre, mint a korábbi években, pedig szorgalmasan keresgéltük őket. 

Ez az utolsó vadászat sem vadfácánokra történt, hanem tenyésztettekre, de panasz nem lehet rájuk, szépen repültek.

Most akkor a sörétes puska pihenni kezd, leápolva, leolajozva álmodozhat  - éppen úgy, mint gazdája -  hogy mikor kerülhet újból a megszokott, megszeretett gazdája kezébe. Ne szomorkodj kedves puskám, ha  a szalonkák is úgy akarják, és március közepén szépen elindulnak, akkor előkerülsz újra és nézhetjük együtt a lassan beálló sötétben a a fák koronája fölött megjelenő korrogó, pisszegő csodát, az erdők királynéját a szalonkát.    

Szinte még el sem halt a Vadászati Kiállítás hozsannázó tirádája, újbnól felkerültek a pitykés dolmányok, kacagányok és alattvalói vigyorok az arcokra, máris itt a következő mustra, a FEHOVA. Minek - kérdem én? Igaz, majdnem hetvenezren vagyunk vadászok, de csak egy rétegnek buli ez a  politikai erőfitoktatás!  Olyan emberkék tüntek fel üstökösként, akik a vadászatot társadalmi pozíciójuk erősítésére használják, és jól érzik magukat a rivaldafényben. 

Sajnos, az "árnyékban" sokkal többen vannak, hasadt ez a réteg is, mint majdnem minden más, hogy csak a Nimród és a Vadászlap sorsát említsem. A Nimródból"elküldött"- mondjuk ki, gyakorlatilag kirúgott -  szerkesztők próbálják piaci alapon működtetni a lapot, míg a gazdag "testvér" brutális anyagi támogatással hirdet  olyan szerzőktől könyvet,  akik közül az egyik, a pápát, "demens öregembernek" nevezte.  

Akárhogy is szeretném, nem tudom a saját vadászságomba és értékrendembe beleszuszakolni ezt az arcpirító torzulást! 

Nálam, a halogatott döntések kategóriájába tartozik a vadászat. Sok mindenben tudtam, hogy mikor kell abbahagyni, ráadásul ahogy anno a  Csikar nevű zseni focista mondta: a csúcson ! Igaz, a sportban a sérülések hozták meg a döntést, mint pl. a lovaglásban a lábsérülésem. A lövészetetben pedig a "célzó" szemem baja. 

De mi a helyzet a vadászattal? Pláne, ha a vadászat nem csak egy hobbi, hanem életforma. Ha már nem tudok felmászn a lesre, vagy ha képtelen vagyok egy jól repülő fácánkakast meglőni, vagy egyáltalán, ha jobban vonz a szoba melege és a kényelmes fotel, mint a gyűrődés - akkor vége?

Ahogy elnézem az idei évet, a vadászati lehetőségek szűkösségét - ahol már régen nem igaz az állomány szabályozás" mottója mögé bújva vadászni - a vadászatot nem kell abbahagyni, elfogy az magától. 

A vaddsiznó volt a vadászok többségének a "kedvenc" vadfaja, ami a sertéspestis "jóvoltából"  mára szinte semmivé lett.  A szarvas - mégha nem is azonos ivarú, korú egyedekre, de egész évben lőhető lett - nyilván nagyon meg fogja sínyleni a földtulajdonosok harci kedvét !

A fácán, a tavaszi keléskori időjárásra rendkívül érzékeny, ha a hamarosan következő tavasz is olyan lesz, mint a tavalyi - hideg, esős -  akkor elbúcsúzhatunk a vadfácántól is.

Ugye, hogy jogos az aggodalom, a vadászatot illetően? 

Lassan minden kézben lapul egy fényképezésre is alkalmas mobil, a városnéző túrista már nem a nyakban lógó gépről ismerszik fel. "Népbetegség" lett a fotózás, a szelfizés ! A vadászat is "fotogén" lett, de egy újszerű,alkalmazás illetve technika elterjedésével, több etikai, sőt személyiségi jogokat sértő kérdést is felszínre hozva. Miről is van szó ! A vadfotózás, a terítékfotózás, a zsákmányállat mögötti pózolás fotózása, stb.  - a sablonosságán kívül, csak a fotón szereplőknek és/ vagy a fotósnak  - mintegy zárt kőrben - jelentenek  élményt, albumba téve, remekül arhiválhatóak.

De a vadkamerák kihelyezése, már csiklandósabb ügy. Miután ezek a kamerák 0-24-ben működnek, így mindent veszenek - ha vad, ha nem vad - ami a látóterükbe kerül. Legtöbb országban nehezményezik, sőt akár konfliktus is lehet belőle, ha valaki engedély nélkül készít képet valkiről, ha előzőleg nem kért rá engedéyt. Emlékszen Szicíliában erre jóelőre figyelmeztettek! Nem volt gond, de kérni kellett a beleegyezést  Remek portrékat tudtam készíteni.

A magyar valóság más! A vadkamera a megfigyelésen kívül ( főleg) kényelmi szempontokat szolgál, mert ha tudja valaki, hogy a vad hány óra, hány perckor van a szórón, akkor elég előtte egy kicsivel kiérkezni és lőni ! Nem vadászni - hangsúlyozom - hanem lőni..    

Az engedély nélkül, magánterületre ( még akkor is, ha az ingatlan lakatlan,  kert , udvar, stb) kirakott kamera felvételei súlyosan sértik a magánszférát,  az ártatlanul áldozattá váló személyt. Jogi, illetve büntetőjogi kérdés, hogy mi lesz a felvételek sorsa?

Sajnos érintett lettem, tudtom nélkül "sztárfotók " készültek rólam, és miután vadetetéshez cudarul ki tudom magam csippenteni, így a képnek címet is tudok javaolni. "egy hajléktalan fogorvos" a legtopisabb szerkójában !

Jü szórakozást kedves XY ! ( teljes név a "szerkesztőségben" )

A január nem a kedvenc hónapom ! Fergeteg hava - népiesen - ami havat, hóviharokat sejtet, de nem napjainkban, amikor a "fergeteget" legfeljebb viharos széllel érkező tavaszias meleg front produkálja. Már két napja február van, a Jégbontó hava, de nem hogy jeget nem talál, hanem a hóvirágokat bolondítja és csalja ki téli álmukból, de már "bandázó" dalos szúnyog csapattal is találkoztam. Bolond időjárás - mondanák a régiek, de mi már tudjuk - sajnos - hogy ez a tél nélküli, korán- és rövidre szabott tavaszokat hozó forró, tikkasztó nyaras éghajlat, a mi bűnünk. 

Azért a február már a remény csillogását jelenti - ahogy Nagyapám mondogatta - "február, itt a nyár", hiszen már nem sokat kell várni az első szalonkák korrogására, pisszegésére. Már megint nosztalgiázva egy kicsit, a régvolt vadászemberek a sörétes puskájukat decemberben eltették - helyette a takarmánnyal teli zsákokat vették a vállukra - így a márciusi szalonka várása  és a puskák gondos olajozása jelentette a Jégbontó havát.

A február, a szarvasok életében is egy mondhatni trauma, hiszen a királyi vad elhullajtva koronáját, bizony egy szégyenlős, kiszolgáltatott vad lesz, ráadásul az agancsgyűjtők zaklatásától folyton menekülésre kényszerülnek.   

Számomra ez a Jégbontó hava azért is szimpatikus, mert nem haverom a hó és a jég, nem tudok mit kezdeni velük, csúszni, siklani nem tudok rajta, de esni annál nagyobbat. de ami ennél is fontosabb mostanság, hogy a két éve bennünket nyomorgató covid vírus is elfáradóban van, jó lenne a tüskéit éppen úgy elhullajtaná, ahogy a szarvasbikák az agancsaikat.

Jó lenne, ha így lenne ! 

Az előző bejegyzésem foglyászásához, úgy érzem kell még valamit hozzátennem. Azt sem bánom, ha emiatt, öreg érzelmes vadászember  képe fog rólam kialakulni - aki közel fél évszazadnyi kihagyás után - egy elejtett és kézbe vett kicsi madár láttán, elérzékenyül, könnyeivel küszködik. Nem mentegetőzés - mielőtt még valami "sötétzöld" környezetvédő letámadna, hogy akkor miélrt kellett lelőni - hogy ezek a madárkák, már vadászat részére tenyésztetődtek, a vadászatuk - érzelmek nélkül - nem más, mint betakarítás.

Én is tudom ezt, de ezen a napon, nekem mégis a régi emlékek szakadtak föl, foglyászások Apámmal, Nagyapámmal. 

Hányatott sorsú kis madarunk a fogoly, már a neve is áthallásos, hiszen rabságot, legyőzöttséget sugall. A Perdix Perdix latin név eredete a görög mitológiába vezet vissza, ahol Perdix, Daedalus unokaöccse volt, akit az istenek fogolymadárrá változtattak.  

Az ötvenes években a környezet és a mezőgazdaság változásával a fogoly egyre jobba elveszetette életterét, majd egymást követő cudar telek végleg megpecsételte a sorsukat. A magyar faunából eltüntek. Tavaszi, párkereső cserregésük már csak öreg vadászok fülében emlék. 

Derék próbálkozás a tenyésztésük és jó volt hallani a Turul farm gazdájától, hogy a területen kintmaradó foglyok egy része már elkotlik, szaporodik. 

Csodás dolog lenne, ennek a szép kis madárnak az újbóli elterjedése.  

Bevallom, nem szégyen, hogy öreg vadász létemre, jókora lámpalázzal és még nagyobb várakozással vágtam neki a hosszú útnak, eleget téve egy kedves meghívásnak, ami fogoly vadászatra szólt. Akárhogy is kutakodok az emlékezetemben, az utolsó negyven-ötven évben biztosan nem vadásztam fogolyra, de korábban, ifjonti koromban - amikor még szépen volt fogoly - gyakrabban. A Ceglédbercel környéki homokos, akácos terület jó ismerősöm volt, sokat jártunk ide fácánozni, üregizni, de az első dámbikámat is a közelben lőttem meg - de ezek az emlékek is már fél évszázadosak. 

A vadászat olyan lett, amit csak kívánni lehet, két kisérő, két remek kutya és másodmagammal, Laci barátommal kezdtük végigjárni a füves bokros homokpusztaságot. Bizarr nevük ellenére - Parlag és Kongó - a szakma mesterei voltak, szoborrá merevedve állták a foglyot, amit felzavarva,már a mi dolgunk volt meglőni..

Nagy találkozás, helyesebben szólva egymásra találás tette ezt a napot még fényesebbé, mert a Laci barát, a meghívóm, a korábbi vadász életemnek kulkcsfigurája volt, úgy jártam hozzá Nagybátonyba,mintha hazamennék,  a sok-sok vadász esemény szoros köteléket rakott körénk, több is volt ez már, mint "csak" vadászbarátság. Erre a jó szó, hogy testi, leki barát !  

Kicsit megöregedve, megkopaszodva, öleltük át egymást és folyt belőlünk a szó, tolultak az emlékek, párásodott a szem.... és megállapítottauk, hogy csak a test öregszik, a huncutság nem !!

Köszönöm Tauber Pistinek a Turuk vadfarm tulajdonosának - a pazar vadászatot, a szép terítéket, és a baráti légkőrt.

Jó érzés volt és főleg az utóbbi idők hektikus időjárásában szokatlan, hogy a másnapi vadászatra csupa jót jósolt a meterológus. Semmi köd, szemerkélő eső, taknyolós pára - ahogy eddig legtöbbször - hanem csikorgó fagy, pár centis hó és napsütés! 

A körülmények adottak voltak -  kívánni sem lehetett volna jobbat, - most már csak a fácánokon és a lőtudáson múlhatott  a siker. Az optimista várakozást a valóság űberelte, ( elnézést a germínizmusért !) volt madár szépen, kedvük is volt a repüléshez, amit a szeleburdi módon rohangáló német vizsla garantált. A reggeli cudar hideget dél felé kellemes meleg váltotta, a sok mínuszból pluszok lettek, az arcunkat fürdetni lehetett a januári napsütésben.

Amikor a szép teríték mellett álltunk, megjelent Astor kutya, aki már csak nagy kínlódással és szenvedéssel tudott  felkelni a vadászház foteljából, félig vakon, zihálva, az élete utolsó napjait tengetve, de még mindíg az ösztönének engedelmeskedve -  mindenáron részt akart venni a vadászat bejezezésén - ahogy ezt 17 éve alatt mindíg is tette.

Köszönjük Astor a 17 év munkáját !

Jut eszembe, közben mi sem lettünk fiatalabbak !

Az éves statisztikákat böngészve, meglepett, hogy már kb. 70 000 vadász és ennél is sokkal több horgász "űzi" a mesterséget. Persze, hogy ki milyen intenzíven, vagy  - lehetőségek híján - alkalomszerűen, a vadászatban az új dzsentri réteghez tartozás kérdése. A földbárók kezébe került minden, az ő habitusuk határozza meg a vadászat morális színvonalát. Na és persze azt is, ki vadászhat és ki nem. 

A kérdés az, hogy ennyi embernek jut-e lehetőség, hiszen a pecásoknak a vízfelületek nem nőttek, hanem zsugorodtak, mivel sorra-másra csuknak be a horgásztavak, "noch dazu" az árak is jól nekilódultak, úri passzió lett a a horgászat is. 

Szegény embert az ág is húzza - így nyomorította meg a vadászati lehetőségeket a sertéspestis, a totális vaddisznó kilövés, aminek eredménye az, hogy erre a vadfajra gyakorlatilag nem lehet vadászni, Mert nincs! Ahol meg maradt, oda statáriumot lengetett be az állategészségügy, tűzzel vassal írtani kell őket. Még kimondani is szörnyű, kétszáz hektáronként egy ( vagy egy sem) vaddisznó a ideális - szerintük. A vadásztársaságok nagy része kb, 3000 hektáros. Egy ekkora területen 15 !!!!! disznó lehet csak? Nos, kedves hőkamerás urak, hölgyek, lehet a cuccot eladni, ha disznó nincs, akkor remélem szarvasra nem éjjellátóval lövöldöznek ! Vagy igen? 

Viisszatérve az ága húzott szegényekre, a madárinfluenza az apróvadazásnak adja fel az utolsó kenetet, ebben a vadászati esztendőben a vadfácánok első kotlását elvitte a rusnya időjárás, a fácánnevelőket meg lerogyasztotta az ónos eső, ami a Dél-Dunántúlt beborította. 

Innen szép felállni - mondom én, indokolatlanul optimistán, ami nem a vadászati kiállítás  - itt minden szép. minden jó - szemléletéből fakad. 

Van egy népi mondás - vagy inkább babona? - miszerint, amit az év első napján csinálsz, teszel, stb. azt fogod egész évben. Nem vagyok babonás csak fekete macska ne menjen át előttem ( jobbról balra), ne kívánjanak jó vadászatot, ne kelljen visszamenni valami cuccért - mert ezek a  dolgok tönkreteszik a vadászatomat. Ugye, hogy ez nem babona? 

Újév első napjára - ha csak tehetem, - valami vadászat félét beiktatok, hátha fog rajtam az "átok" és "kénytelen leszek" egész évben vadászni. Kapóra jött egy meghívás, az Ormánságba, szarvas vadászatra. Hozta a formáját a Dráva ártere, olyan mély és ragadós sár vallatta az autómat, hogy már kezdtem sajnálni. De nála is jobban magamat, mert ezt a sarat majd le is kell mosni - amit aznap nem vállaltam be -  mert kocsit mosni tényleg nem akarok egész évben. 

Azért látványban volt részem, mert a lopakodó esti szürkületben, a kőrnyező erdőkből mindenhonnaín sorjáztak ki a szarvasok, az előttem lévő repceföldre. Zömében bikák, de lőni csak fiatal sejetett lehetett volna, így a lővilág múltával a lövés lehetősége is elmúlt.Jagd ist jagd - ahogy a német mondja, ami azt jelenti, hogy a vadászat akkor is vadászat, ha "csak" egy szép, izgalmas élmény!

Most pedig indulok kocsit mosni !

Csak annyiban szól vadászatról ez a pár sor, ahogy a vörös szín is ezt teszi. Ugyanis vörös riasztást adott ki a meterológia az ónos esőre, amire már tényleg nem mondhatjuk a mókás szlogent, miszerint a vadászatra csak alkalmas, vagy rendkvül alkalmas idő létezik.Kivétel az ónos eső.

De ha már így történt, akkor  egy kicsit védelmembe venném a vörös színt, amivel riogattak. Csak egy pár dolog, ahol a vörös szín, félelmet keltett. Pl. vörös posztó valaki szemében, vagy a hírhedt vörös hadsereg, vörös gombra induló rakéták, bikákat vadító vörös posztó..stb. stb. MIért nem zöld, vagy sárga? 

Én szeretem a vörös színt, sok szép virágnak a színe, de a naplementének is utolsó búcsú színe a vörös. Néhai lovas edzőm mondogatta . igaz a lovakra kihegyezve - hogy vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy sem jó ! Nem tudom, szegény írek, skótok ehhez mit szólnak.

Sajnos, attól, hogy  - igaz kéretlenül - védelmembe vettem a vörös színt, a riasztás itthon tartott, elmaradt a vadászat. De ez a kisebbik baj, a nagyobb az, amit az ónos eső a határban, a vadakkal művel., amikor a szárnyakra fagy az eső, repképtelenné téve a madarakat, mint annakidején az ónos eső elvitte, szinte a teljes magyar túzok állományt.

 Vörös riasztástól, vírustól, társadalmi feszültségektőlmentes, Boldog Új Évet  kívánok mindenkinek !  

Bocsánat szép hölgy - mert ugye a szépséghez is szerencse kell - hogy levelemmel zavarlak. Mentségemül szóljon, hogy mi már régóta ismerjük egymást, sokszor alakítottad úgy az életem, hogy magam sem értettem hogyan, de reménytelen dolgok - váratlanul jóra fordultak, Szerencsém volt? Lehet ! 

Vadász berkekben úgy tartjuk,Te vagy a főszereplő, mert a sikert 95 %ban neked köszönhetjük és csak a maradék a lőtudás meg az egyebek. De ez nincs mindíg így, mert ha elpártolsz, akkor hiába a lőtudás, várhatom a fácánokat csőre töltött reménnyel, kudarc az eredmény. Mondják rád, hogy szeszélyes vagy - ugyanis az általad képviselt  szerencse igencsak forgandó - amit én el is fogadok,de nem értek. Hogy telhet el egy egész nap úgy, hogy megyek, hajtok, állok, várok, sarat dagasztok, autót gyötrök - és egy árva fácán sem veszi felém az irányt. 

Ha netán megsértettelek valamikor valamivel, akkor elnézést, nem volt szándékomban. Peches emberre szokták mondani, hogy "hadilábon áll a szerencsével". Biztos tudod, hogy én nem "hadilábon", hanem két megvasalt lábon állok, ami azért nem ugyan az. Kedves Fortuna istennő, ha legközelebb vadászok, légy szives a szerencsét egy kicsit mellém állítani, ugyanis nekem is kell a siker - mint mindenkinek - a többit, meg bízd rám, meg a puskámra !

Előre is köszönöm !

Ha ízlelgetem a két szót, hogy barát, vagy vadászbarát - akkor túl nagy különbséget nem találok közöttük. Érzelmi töltést tartalmaz mindkettő, de a vadászat még a "sima" barátságon felül hozzátesz valamit a barátsághoz. Mondani szokták - és igaz is - a vadászaban mindenkiből előjön a valós énje, ami felér egy jellemrajzal. Gyere velem vadászni, megmondom ki vagy ! 

Harmin év vadászbarátsága kötött össze Misivel, sokszor több napos vadászatokon szívtuk egymás vérét, ugrattuk, cukkoltuk egymást - de mindíg nagy szeretettel. Az utóbbi időben sokat gyengélkedett, de nagyon szeretett volna egy közös fácánvadászaton részt venni, amire meghívtam. Már amikor kiszállt az autójából,láttam, hogy ebből nem lesz vadászat. Menni is alig tudott. Azért megpróbálta, de nem sikerült, az első fűcsomóban megbotlott, elesett,úgy kellett felsegíteni. Belátta, hogy eddig tartott a vadászsága, befejezi ! És ekkor tett olyan gesztust, ami t csak igaz barát tesz, a fegyverét ott és akkor, a fiamnak ajándékozta. 

Két hete jöt a hír, Misi kórházba került, covidos lett. Telefonon tartottam benne a lelket, tervezgetett, szeretett volna még egyszer felülni velem egy lesre, persze csak nézőként. Egyél igyál sokat, erősödjél, kerülj mihamarab haza és tavasszal megyünk vadászni - biztattam és úgy látszott sikerrel, mert hazaengedték, úgy látszott megúszta. 

Két napja kaptam a hírt, a felesége hívott, Mihály meghalt !

Nyugodj békében jóbarát !

Az a mondás járja - lehet, hogy csak a piások körében - hogy a részeg embert Mária tartja a kötőjében. Esik, kel, bódultan kever-kavar, de  egy jókora másnapossággal mindíg megússza valahogy. Ha nem így lenne, Magyarország lakossága már rég megfeleződött volna ! 

De bennünket vadászokat is szeret a Szűzanya, tart a kötőjében, mert a tegnapi vadászatunk előtt is - egész éjjel - és utána is egész délután és este is esett, de a kettő között nem. Hét ágra sütött a Nap, tavaszias meleg lett.

A fácánok szépen repültek, a puskák szorgalmasan tették a dolgukat, a kutyák remekül hajtottak, egyre több fácán lógott a ponyvás autó oldalán, szóval a vadászat egy nagy élmény volt. De egy kis árnyék azért ránk borult A határ közelsége miatt a migránsok jelenléte  itt nagyon is valós, aminek számtalan jelével találkoztunk, lépten-nyomon..

Széles ösvények vannak letaposva a nádasokban, valószínű, hogy Gps adatok alapján jönnek mindíg azonos útvonalon, eldobált energia italos dobozok, és fölöslegessé vált ruhadarabok éktelenkednek a pihenőhelyeken, a levegőben pedig helikopter zúg el felettünk vészjósló hangon, napjában többször is !  Szívszoríó érzés!  Nekünk ez a hely, az  önfeledt szórakozást jelenti, ezeknek a szerencsétlen menekülteknek meg a reményt, hogy akik errefelé irányították őket, igazat mondtak.  Ez a csalóka illúzió csak addig tart számukra, amíg  le nem kapcsolják őket.

 A remek vadászat ellenére, egy kis borús felhő került - a felhőtlen égen - a Nap fénye elé !

Ha nem is túl sűrűn, de azért sorjáznak a vadászatok az emlékek sorában, hol egy jólsikerült bokrászós fácánozás, hol egy Teliholdas disznóles formájában. Sosincs két egyforma vadászat, így számomra mindegyik különleges, egyedi és akár lejegyzésre is alkalmas, de ez még nem jelenti azt, hogy másoknak is érdekes olvasmány.  Például, a legutóbbi fácánozásnál a falu határában egy takaros kis erdő alsó szegletében álltam,  egy Szűzanya szobor szomszédságában, akit kalapomat megemelve üdvözöltem, előre is elnézést kérve tőle, hogyha durrogásommal zavarnám.. Tavaly bejött a fohász, egy gyorsröptű kakast sikerült a "szeme láttára" lőnöm.  - Köszönöm Szűzanyám! -emeltem felé a kalapom ! - de ez tavaly volt !

Azt írtam hogy nincs két egyforma vadászat de az egy évvel ezelőtti kisértetiesen ismétlődött, talán annyi külömbséggel, hogy szinte orkán erejű szél sodorta felém- fölém a kakast, minden vadász álmát, a toronykakast. Lehet, hogy Szűzanya mégis zokon vette a tavalyi illetlenkedésemet, mert  bizony ezt a kakast rendje-módja szerint elhibáztam. Fájós derékkal nem lehet szépen lekövetni a kakas reptét, jól lemaradtam a lövéssel. Nagyon bántott, pedig az addigi lövéseimre nem lehet panasz, de - ugye kedves vadásztársak - egy toronykakas lelövése akár száz ziccerével sem ér fel !   

Ennek ellenére kijárt Szűzanyának a köszönöm szó ! Köszöntem hogy még élek, köszöntem, hogy még vadászok és köszöntem, hogy nem sokan látták a hibázásom ! Mert ugye büszkeség is van a világon ! 

Köd előtte, köd utána, közben pedig napsütés ! A vadásznapunkat - a csütörtököt - lehet így jellemezni. A Mohácsi kompon keltünk át  - ha a Duna választóvonalát komolyan veszem, - akkor a Dunántúlról a Duna-Tisza közébe, holott csak alig harminc kilométernyit mentünk a "tetthelyig" a vadászterületig. Egy sétálós vadászatot bőséges reggelivel kell kezdeni - ennek tettünk eleget a Csátaljai lángososnál. A jó kis fokhagymaszag kibélelte az autóm belsejét, de egyformán vétkeztünk, bennünket nem zavart. Lehet, ha megállítanak igazoltatni, mellénk szédül a yard!

Sétáltunk, bóklásztunk, kisebb nádasokat bogaráztunk át, de eleinte nem sok sikerrel. Pedig Rabbi kutya úgy törte a nádat, mint egy dózer . Amikor meg végre rátaláltunk a fácánokra, nekem jött egy rossz hír, amitől vadászból orvos lett belőlem, "telefondoktor "! 

Sokan vallják, hogy a vadászat feledteti a gondokat, bajokat, a legjobb "búfelejtő". Nálam ez nem így működik. Én csak akkor tudok önfeledten vadászni, ha rendben van a lekivilágom. Zajlott a vadászat, miközben az autóban ülve intézkedtem, hála Istennek eredményesen. A vállamra rakott gond alól kicsit felszabadulva, már én is puskával a kezemben vártam a hajtott kakasokat - és próbáltam behozni az elmaradásomat. 

Ez gyakorlatilag úgy történt, hogy a vadászat végefelé  - amikor már majdnem lemondtam arról, hogy egyáltalán el fogom sütni a puskám - láttunk egy kakast a falu széli kis bokrosba berepülni. "Kőrbekaptuk", a kutya kajtatni kezdett benne, és -szerencsémre - éppen felém hajtotta ki a kakast.

Régen örültem így, egy lőtt madárnak !

MIközben a holnapi nap esélyeit latolgatom - eső, szél, sár, stb. - a múlt heti pazar vadászatról elmélkedek. Amikor minden együtt van, a csendes, szép ősz, bágyadt Napfényével, simogató szelével, a sárguló levelek színpompájával és ami a lényeg, a jól és fürgén repülő fácánokkal.

Sok fanyalgás övezi a tenyésztett fácánok vadászatát- valljuk be sokszor jogosan - amikor a vadászat előtt engedik ki a ládából a rémült madarakat, akik egy kupacban rohangálnak a kutyák elől, jó esetben ímmel ámmal szárnyra kapnak, de legtöbbször az első fára felgallyaznak. Ekkor kezdődik a fa rázogatás, vagy husángal dobálása - valljuk be, egyik sem vidám látvány. 

Ha tágas, magas a volier, a madarak megtanulnak jól repülni, sokszor a vad madarakkal egyforma minőségben. 

Nos, az említett napon éppen így történt, a remek idő mellett, a kakasok is kitettek magukért, meredeken emelkedtek, a nyárfák csúcsán is könnyedén átsiklottak - ha hagytuk volna őket ! De nem hagytuk, szépen szóltak a puskák, pazar lövésekben lehetett gyönyörködni !  

Már dél körül befejeztük - jóbol is megárt a sok - mert 26 kakas feküdt a terítéken !

Hét hónapos böjt után - ami két fácán szezon között terpeszkedik - végre elkezdtük. Azt már előre sejtettük - az időjárás előrejelzés alapján biztosan tudtuk -  hogy nem lesz könnyű.  A sejtésünk meg arról szólt, hogy a kukorica betakarítással hogyan állnak a gazdák, mert ha sok a lábon álló kukorica, a fácánok abban bújnak, bolondok lennénnek a terített asztalt otthagyni!

Nos,a debütálásunk napjára akkora szélvihar kerekedett, hogy még bennünket is billentgetett. Ráadásul meleg Déli szél formájában, nyárias meleggel. Ezt ugye sejtettük, mint a Moldova történetben az öreg paraszt a repüőn, hogy egy hátra bukfencnél be fog szarni, a valóság meg olyan lett, - mint az övé - hogy mindez a nyakunkba esett. Meleg szél, ácsorgó kukoricák, ráadásul kőrben mindenütt a szorgos gazdanép serénykedett a sok-sok milliós, jól megtámogatott csili-vili munkagépeikkel. 

Nem szaporítom, a terítéken négyen álltunk kőrbe egy kakast, "akire" én is lőhettem volna, ha nem megy a háttérben egy szép sárga kombájn. Így, másra maradt a lövés öröme,  nekem az a "megtiszteltetés" jutott, hogy elvihettem az autómig és haza is hozhattam. 

Őbelőle lett a szezon első fácánlevese! És most újra egy recept, amit Csanád vadőrtől tanultam és ki is próbáltam ! 

A levesben főtt fácán mellét fel kell kockázni, hozzá főtt tojásokat darabolni, lilahagymát apróra vágni, ananász konzervet kis kockákra nyiszitelni, majd az egészet  - házilag készített - tartármártással nyakon önteni !

Biztos siker, amit a tisztára kinyalt tál bizonyított ! 

A hideg , csillagos éjszaka, fehér dérlepellel köszöntötte a kelő Napot ! Vénasszonyok nyarának ez egy kicsit durva, de hozzá kell szoknunk- sajnos -  hogy szegény, kizsigerelt bolygónk is egyre durvább válasz ad pofátlanságunkra. 

Beleszippantva a hajnali csipősségbe, már egyáltalán nem voltam olyan magabiztos, mint este, amikor elhatároztam a mai pecálást. Na jó, ha már összepakoltam a sok cuccot, akkor megyek ! A halastóhoz érve, látszott, hogy másoknál inkább a józan ész döntött, egy pecás kivételével - ő is vadász volt "civilben" - üres volt a tókörnyék. Nagyjából tisztában vagyok a tó adottságaival, mert "lánykorából" ismertem ezt a részt, amikor elvadult, mocsaras nádasában szarvasbikák, vaddisznók laktak.

Azt is tudtam, hogy ilyen hideg vízben, a tó közepén húzódó néhai patakmederben "bandáznak" a halak, oda kell majd dobnom ha fogni akarok. Én pedig nagyon akartam, mert szezonzáró pecálásnak neveztem ki ezt a napot, innenntől a puska lesz gyakrabban elővéve, indul a fácánszezon !  

A két botom zsinórján békésen ringatózott a kapásjelző karika, a korábbi sikertelen horgászatom emlékének  hatására, hosszú várakozásra rendezkedtem be, pipára gyújtottam és vártam. Még csak félúton égett a parázs, amikor mozdult az egyik karika, remegett kicsit, majd nagy erővel csapódott fel ! Bevágtam, a zsinór kifeszült a ponty - mert az volt  - és a botom között, innentől már a fárasztás jóféle izgalma következett. A hal elindult oldalra, egyre jobban a másik botom zsinórja alá, annak a kapásjelzőjét is megmozgatva. Kicsit erélyesebben terelve a halamat, a másik irányba húztam de a kapásjelző még akkor is jelzett valamit.Jobb kezem foglalt volt, bal kézzel bevágtam - és ezen is hal volt ! Szerencsére elég hamar megadta magát az első pont - pedig jókora pédány volt - a másik boton lévő még azt is megvárta, míg a szákba teszem és őt is kiemelem ! 

Két hal került a szákba, és alig telt el annyi idő - hogy mindent a pipámhoz mérjek - hogy még a parázs sem tudott kialudni, az átélt izgalmak köüzepette.

Jól sikerült a "halas búcsú" !

Az öröklött vadász-szenvedély manapság nagy ritkaság, igazi kincs, amit ha görgetünk vissza, akkor a vadászatra mentséget is találunk ( ha kell egyáltalán), mert elérünk az atavisztikus ösztönök világába, őseink életösztönéhez, a vadászathoz. A mai viágunkban már egyre ritkábban öröklődnek etikai erkölcsi normák, a szülőktől ránk hagyott értékek megbecsülése, mivel egy gyökértelen réteg fogott kézbe puskát, jutot korlátlan vadászati lehetőséghez.  

Furcsa bukfenc, hogy mindezek egy velőscsont kapcsán jutottak eszembe ! Velőscsont és öröklés? Majd valahogy összehozom ! A történet úgy kezdődött, hogy megláttam a húsos pult sarkában hívogatóan velem szemezni pár darab marhafarkot és mellettük - jaj de gyönyörűen - egyformára fűrészelt velős csontot ! A marhafarok - lánykori nevén ököruszály - meg a velőscsontok egy olyan leves emlékét varázsolták a számba, amit Édesapám főzött egyszer, egy vadászat után. Pirítós a tányéron, a velőscsont a kés fokával megkoccantva bizarr pluttyanással púpozódott a kenyérre, só, bors rá és lehetett harapni. Nekem ez a szertartás, apai örökségként rögzült éppen úgy, ahogy a vadászat.  

Úgy gondoltam ezt inekem is át kell adnom, így a vasárnapi marhahúsleves ékességének a velőscsontnak a pirítósra koccantását a fiamra bíztam, így már három generáción ívelt át a vadászat és a velőscsont ! 

Be kell látni - aki szereti - hogy a velős pirítós nem egy hétköznapi étek, de lehet ünnepi, ha mellette a családi emlékek, hagyományok kerülnek az asztalra !

Jó étvágyat ! 

Ember tervez, Isten végez - tartja a mondás, még ateista berkekben is, legfeljebb kicsit átköltve, Isten nevét a sors szeszélyével helyettesítve.Kicsit én is átköltök, az embert a vadásszal helyettesítem, ugyan a kettő nem zárja ki egymást ! No, ebből hogy keveredek ki....?

Ha a tegnapi napomat mesélem, értehető lesz. Ennek a napnak a hajnalára-reggelére őzbak vadászatot terveztem, mégpedig nagy reményekkel tele, mert volt egy előző napi emlékem, egy különleges bak látványa, "aki" úgy tűnt el, mint a kámfor, csak a vágyakozást hagyva maga után. Egy olyan részen mutatta meg magát, ahol még egy pocok sem tudott volna elbújni, a Hortobágy símaságú terület közepén, - a fél focipályányi elhagyatott tanyahelyet - kétszer is átjártam, de a bak sehol ! Tudom, hogy ott volt valahol megbújva, lelapulva, de ilyenkor legfeljebb akkor ugrik meg, ha már majdnem rálép a vadász ! 

Ennek a napnak a terve ( ember tervez) az volt, hogy reggeli sötétben megvárom, míg kijön a bak és onnantól már Fortuna egyengeti az eseményeket ! Jó terv volt, nagyon kigondoltam ! Nem is hagyott aludni a tervezgetés izgalma, hajnali négy órakor már kávét főztem - és mintegy rutinból - az éjszaka levegőjéből is szippantani akartam egyet-kettőt, megbecsülve a magamra húzandó kabátok számát ! Elmaradt a szippantás, helyette álmélkodás lett, mert az előző napi nyárias  meleget, nyirkos, igazi őszies köd váltotta fel. ( Isten végez) 

Hogy még egy mondást idecitáljak, miszerint minden terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, ami nagyon igaz lett erre a napra, mert semmi sem lett a vadászatból. Próbáltam én a ködön valahogy "átlátni" , de nem hagyta magát., sőt, a reggeli virradattal még sűrűsödött is. 

Köd előttem, köd utánnam....feladtam !

A szerencse forgandó - ahogy a mondás tartja - vadász embernek viszont nem szabad szerencsét kívánni - mert annak a vadászatnak - stílusosan szólva - lőttek !  De azért nem árt Fortunával jóban lenni, aminek módját én sem tudom csak hangoztatom ! 

Az utóbbi napokban az én vadász szerencsém is forgott erre arra - inkább csak arra - így  bikát bőgni csak távolról hallottam, de egyszer sem láttam, pedig a hajnalok már a lesen találtak.  A z a hajnali háromkor kelés, sem kis áldozat Fortuna kegyeiért !

Előző éjszaka esett egy pár csepp eső, a levegő is hűlt egy kicsit, abban bízva, hogy ettől majd megjön a bikák szerlemi kedve és elárulják magukat a bőgésükkel - már délután fél hatkor a lesen ültem A lesem és a szemközti erdősáv között pontosan száz méter volt a távolság - ezt bemértem - de már ekkor egy zörgés, gally törés programozta át dolgaimat, távolságmérőt, frissen tömött, de még meg sem gyújtott pipát félreraktam és vadászt csináltam magamból , puska a lesre támasztva, távcső szemhez illesztve. 

Nem telhetett el tíz percnél több a lesre kapaszkodásom és az események között, amikor először egy tehén lépett ki, sarkában a borjújával, majd a bika is megjelent, derékig az erdő széli bokrok takarásában, de az agancsát már jól megmutatva, így a távcsővet a céltávcsőre cserélve, csak azt vártam hogy kettőt lépjen előre, ne takarja semmi az oldalát. Megtette ! 

Jól jelezte a blatt lövést, tudtam hogy megvan ! A mellettem ülő Anti barát is ekkor fújta ki az izgalomtól beleszorult levegőt és a tőle megszokott nagy nyugalommal mondta, hogy most már nyugodtam rágyújthatsz!

Ez a történet - még a pipagyújtással együtt is - alig tízperces ! Ez a trófea ezt a nevet fogja kapni !

Az autómat egy nyiladékban hagyva, nagy óvatosan cserkeltem az erdő széli lesig. A les, egy meredek domboldt őriz, remek kilátást adva a szemközti erdőre,  aminek karjaiban egy aránylag friss  tarló terpeszkedik. De ez még nem minden, mert egy dagonya is csalogató lehetőség, a régóta tartó szárazságtól szenvedő vadaknak. Ahogy mondani szokták, van itt minden, ami vad szemének- szájának ingere ! 

Mielőtt a leshez értem volna, kőrbe távcsöveztem az oldalt és amennyire a hajnal előtti fáradt sötétben a távcső engedte, disznókat vettem észre, és ahogy a szemem kezdett hozzászokni a szerény fényhez, egyre többet ! Nehéz volt számolni őket, mert kavarogtak, szétszéledtek, majd egy kupaba össze, mintha játszottak volna. 

MInt egy lassított filmben, úgy másztam fel a les létráján, nem szerettem volna elzavarni őket,pedig a bikavadászat idejére, ők biztonságban vannak, mindent a szemnek, semmit a puskának ! Sosem szerettem  jelenlétemmel a vadat zavarni, igyekeztem mindíg a legkisebb zavarást okozni. Így esett egyszer, a Dunai árvíz idején, hogy a lesem előtt egy ázott, ártérről menekülő, ziháló szarvacsapat telepedett le,  legtöbben a kimerültségtől lefeküdtek. Nem volt szivem megzavarni őket, kivártam amíg lenyugszanak és elvonulnak. Igen ám de közben az éjszaka is elmúlt, hajnal lett. majdnem szétfagytam, meg jókora riadalmat okoztam az otthoniaknak !

De térjünk vissza a jelenbe, a lassú pirkadatban elvonuló disznókhoz. A hátam mögött kelő Nap, a szemközti domboldalt  felülről lefelé kezdte szeletelni éles sugaraival, fogyott a sötét, győzött a fény. 

Ekkor egy konda disznó robogott át tarlón - mintha elkéstek volna a hazamenetellel - elől egy hatlalmas koca, a sor végén egy kisebb, köztük pedig nyolc malac. Ennyi disznót nem is emlékszem mikor láttam ! 

Bónuszént még szarvas is motoszkált a hátam mögött, de az irányába fújó szél ezt gyorsan lerendezte !

Nem kell ahhoz feltétlen lövés, hogy az embernek maradandó élménye legyen !