Etruszkok

2010.07.13. 06:14

Ha a jelenlegi Toscana, Umbria és Lazió tartományokban az egész későbbi kultúrák "bölcsőjét" keressük, akkor az etruszkokkal kell kezdenünk. Csakhogy némi fogalmunk legyen ennek koráról, akkor bizony Kr. előtt a 800- as évekre kell gondolnunk. Sok tárgyi és írásos emlék maradt fennt róluk, de az már talán sosem derül ki, hogy milyen volt az élő beszédük. Csak a jó Isten tudja, hogy honnan jöttek, talán Kis-Ázsiából, vagy bennszülöt nép volt, mindenesetre kétszáz év alatt teljesen átvették az uralmat ezekben a tartományokban.

A Sovana melletti etruszk sírokon, (necropolisz ) még az ottlétemkor is - agyrepesztő hőségben - régészek dolgoztak. Még mindíg keresik az etruszk romok "üzenetét".

Cak egy kis érdekesség. A Minerva templom etruszk tympanonján kicsi apró lyukak jelzik, hogy oda, valamikor betűk, vagy ábrák voltak rögzítve. A lyukak elhelyezkedéséből, formájából stb. a számítástechnika jóvoltából meg lehett fejteni, a több ezer évvel ezelőtti felíratot. Természetesen az etruszk bejárat egy középkori templomhajót rejt, amiben egy barokk oltár köti össze az évszázadokat. Az olasz építészet nem ismeri a rombolás fogalmát, egymásba és egymásra épülnek - valami hihetetlen eleganciával - az egymást követő korok. Az első két képen az etruszk sirkamrák romjai láthatóak, a harmadikon a kőfalba vésett- Nap szimbólum - a horogkereszt. A negyedik képen Pitiglianó látképe, amit eredetileg az etruszkok építettek. Érdekessége a zsidó gettó negyed, amikor IV. Pius kitiltotta Rómából a zsidókat, akik itt húzták meg magukat. Az ötödik, a Minerva templom homlokzata a "lyukakkal" és végül egy igazi középkori átjáró, a fa padozattal.


umbria

umbriaumbriaumbriaumbriaumbria

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr202148089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.07.13. 14:02:37

@red alert: ...de még milyen jól !... köszönöm !

solti anasztazia 2010.07.13. 22:07:28

Ezeket a kepeket On csinalta?Jaj de szepppp...
En azt olvastam,hogy allitolag a magyar nyelvhez hasonlitott a nyelvezetuk...de viszont alkalmaztak a no-,him- es semleges nemet is...

Az angol beteg 2010.07.13. 22:21:43

@solti anasztazia: :D Ez jó...most pontosan ezzel a szándékkal jöttem fel, hogy ezt megírjam itt, de Sztázi egy húron pendült velem :)...megelőzött a kis ügyes:D

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.07.13. 22:38:37

@solti anasztazia: fonetikailag nincs semmiről tudomásunk. Csak az írásjeleikből lehet következtetni a kiejtésre.Ez lehetne akár magyarhoz is hasonló, ami jót tenne a nemzeti öntudatnak, de nem tudományos, csak jól esik.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.07.13. 22:41:35

@Az angol beteg: @Acél Csaba: ..Ja, igen, a képek a saját műveim, de nem a fotós a jó, hanem a téma.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.07.13. 22:45:50

@solti anasztazia: bocs, a fotós válasz eltévedt az angol betegecskéhez, de majd célbaér...gondolom!

solti anasztazia 2010.07.13. 22:46:34

@Acél Csaba: Ertem!
Jol mondta,azert jol esik..mostmar szivesen elolvasnam Mario Alinei Professzor konyvet,allitolag O irt ezekrol a dolgokrol.Es megfogott az is,hogy a nem Anyaorszagban elo magyarok(pl mi)...szlovak,roman stb magyar hatar mellett elok megertjuk egymast,megha at is vettunk az adott orszag nyelveszetobol ezt-azt..Viszont erdekes,hogy en aki "allitolag" tudok horvatul,oriasi meglepodessel jarok Zagrabban...szinte alig ertem.

solti anasztazia 2010.07.13. 22:52:08

@Acél Csaba: Semmi gond,celba ert..vagy majd atadja az uzenetet az angol beteg:-)

Az angol beteg 2010.07.13. 22:59:57

@solti anasztazia: Itt is vagyok. Már tt is adtam :) Nem kíván bocsánatot, ha egy húron pendülünk, én örülök neki:)

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.07.13. 23:01:53

@solti anasztazia: volt alkalmam nyelvészekkel beszélni az etruszk nyelv eredetéről stb.Mario Alinei könyvét olvastam, egy vélemény a sok közül...!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.07.14. 11:32:59

@Az angol beteg: ..utólagosan csak annyit hozzá, hogy valóban csoda dolog az "egy húron pendülés", csak utána szólaljon meg az egész hangszer, zengjen az öszes húr, szépségben, harmóniában. "Nyilván" a gitárról beszélek...! Vagy nem is tudom !

Az angol beteg 2010.07.15. 15:22:21

@Acél Csaba: Nagyon jól mondja Doktor Úr! Én is így szeretnék gitározni!...mert a zene csak így élvezhető igazán...
süti beállítások módosítása