Sorban "dőlnek" be a vadásztársaságok a vadkárok miatt. Most azt nem taglalom, hogy profi módon kiokosodtak a gazdák, hogy gyenge, vagy roszz agrokulturával megművelt, helyesebben megműveletlen földeken-  a vadkárral - jól lehet keresni. De arról feltétlen beszélni kell, hogy a tulajdonviszonyok alakulásával nem tartott lépést a vad statusza, ugyanis marad a régiben, azaz állami tulajdonban. Le kell szögezni, hogy nagyon rossz, de ravasz gazda az állam. Kihasználja a vadászok egyetlen jó tulajdonságát az áldozatkészséget. A vadnak helye van az élővilágban, ha okoz kárt, ha nem. Ezt kéne minden földtulajdonosnak a kapzsi fejébe vésni, amikor tűzzel vassal pusztítaná a földjén tartózkodó vadat, mert az lerág néhány kukoricacsövet. Vagy többet is, attól függően, hol van az a föld. A nóta is azt mondja, hogy "erdő szélén nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni"...ihaj, csuhaj.De erdő szélére nem is kéne olyan kultúrát vetni, amit teljes bizonyossággal le fognak tarolni a vadak. Tehát összegezzük. A földtulajdonosok tartják a markukat a vadásztársaságok felé, ha indokolt, ha nem, az állambácsi pedig röhög a markába, hogy nulla befektetéssel, milliárdos haszna van a vadászokból. ( vadhús export egy komoly árbevétel ). Ebbe pedig - ahogy az elején írtam - szép lassan, illetve már egyre gyorsabban - belebuknak a vadásztársaságok.

Node, hogyan tovább?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.