Gerleböjt

2011.02.04. 16:56

Vadásznaplómban két mondatos bejegyzés: csütörtök, Sz.szálláson gerlézés. Hideg idő, három gerle.

Azért több minden van a száraz mondatok mögött. Először is a  majdnem 250 km-es autózás. Azután a vadászat módja jellege miatti hatalmas gyaloglások. Ugyanis bármerre néztünk, mindenütt befagyott vízfelületek, amikből csak egy-két elhagyatott, dűledező tanya állt ki, mint egy kis sziget.  Gondos vadászok állítottak ide őzetetőket szemes kukoricával, friss szénával feltöltve. A kukoricára rájárnak a gerlék, próbáljunk közűlük egyet-kettőt meglőni - szólt a javaslat. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy kilométereket gyalogoltunk, csúszkáltunk egyik etetőtől a másikig. Valóban rebbentek az etetők alól gerlék, de az első puskalövés után, nyomuk veszett. Irány a következő tanyahely. Ez a vadászat nem arról szólt, mint nyáron, hogy megállok egy naproforgó tábla szélén és a gerlék folyamatosan repkednek, csak lőni kell.

Nekem nagyon tetszett ez a kereső gerlézés is. Igazából sportos volt helyesebben gyaloglós. A sok víz miatt, rengeteg liba kevergett a levegőben, színessé téve a szürke felhők ridegségét. Az eléggé unalmas bejegyzésemet, meg valami képpel kellene.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr482638951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2011.02.06. 06:01:02

ha senki, akkor majd én. Dögunalom konfrenciák utolsó kérdése: kinek van valami észrevétele, vélemémye, uraim, hölgyeim?? Síri csend, csak zavart köhécselés. A köhécselést betudom a H1N1 -nek.A csendet meg véleménynek.

Paci-ens 2011.02.06. 06:54:49

Tesó!
Erre a gerle vadászatra elmentem volna, szívesen pucolni!
De ne csak azt nézd, hogy milyen kis eredményt hozott a G....böjt, hanem azt is, hogy friss levegőn voltál,járattad a protézisedet, és otthon nem voltál lővonalban.
Azért ez sem semmi!

Az angol beteg 2011.02.06. 13:23:56

Örülök, hogy ilyen - már csak hallomásból is - izgalmas, tetszetős kereső gerlézésben volt része. Viszont ezek a mindenütt befagyott vízfelületek már valahogy kevésbé tetszenek...

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2011.02.06. 16:59:10

@red alert: így már tetszik a cikkem. Köszönöm.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2011.02.06. 17:01:36

@Az angol beteg: A tanyák elnéptelenedtek, az utak a vízben eltüntek, utolsó csapás ez a tanyavilágra.Szívszorító!

Az angol beteg 2011.02.06. 18:16:44

@Acél Csaba: :-( Igen ez több mint szomorú.

Viszont a cikk már kép nélkül is tetszett!
süti beállítások módosítása