A tízezer év együttélés ellenére sem lett a kutyából ember. Mondom mindezt annak ellenére, hogy öreg vizslám szinte minden"szavát" értem, de ő is átérzi a hangulatom ilyen-olyan változását, szóval jó vadász-társak és még jobb barátok vagyunk.

Gyakori hiba, hogy emberként kezeljük a kutyát, rázúdítva érzelmi hullámzásainkat, amiből  egy szót sem ért, nem tud mit kezdeni a rázúduló érzelmi kitöréssel, amit rendszerint kényszeres-ásítással fejez ki. Nem azt mondom, hogy a kutyánk nem azonosul az örömünkkel, bánatunkkal, de csak úgy, hogy "veszi" a kisugárzásunkat, minden testi kontaktus nélkül. Részünkről, a kutya felé a simogatás az egyetlen elfogadható dicséret, a fül vakargatása már szinte kéjérzés számára. De az ölelgetés, puszilgatás - nem. Sok kezdő kutyatartó úgy gondolja, hogy a túlcsorduló szeretetével erős kapcsolatot fog kiépíteni a kutyájával. Nagyon meglepődik, amikor ez nem működik és az agyon-szeretgetett kutyája másokhoz is barátságos, kedves.

Munkakutyáknál - mint amilyenek a vadászkutyák is -  az igazi, a közös szenvedélyen alapuló barátság, vadászatok közben fog szorosra kötődni. De addig rögös az út, a tanítás ideje alatt  lesznek sikerek és kudarcok egyaránt. Eközben viszont nem csak a kutya, hanem a gazda is tanul.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.