Fegyvertelen történet !

2020.05.18. 18:35

Két embernek nem éppen a legkomfortosabb a les, illetve nem is les, csak egy hordozhat kis tákolmány, ami "őrbódénak " került az erdő sarkára, hogy a kiváltó disznókat lehessen innen riogatni. MInden este hozott valami élményt, a les felértékelődött számomra, hol szarvasok sorjáztak ki libasorban .- helyesebben szarvassorban - máskor egy hibás agancsú bak kellette magát, de róka is lopakodott már el előttem. Egy bátor nyúl már arra sem reagált, amikor mentem a les felé, valahogy megsejtette, hogy nem ellenség vagyok. Összehaverkodtunk !

Ezen a koraestén, -  amikor a Nap még le sem bukott a dombboldal mögött, de a Telehold is kezdett felkapaszkodni, így az égbolt két oldaláról nézhettek farkasszemet - az erdőből egy halk roppanás jelezte, hogy valami motoszkál a les mögötti erdőben. A szajkók is hangos rikácsolásba kezdtek, ami ugyan rókát is jelenthetne, de a zaj nagysága termetesebb jószágra vallott.

Aztán a reccsenés "gazdája ,egy szép kansüldő jelent meg az erdőhöz símuló zsenge búzavetés szélében - sokat mondok, ha húsz méterre -  majd komótosan átgázolt a szemközti sűrű felé, annak a szélében pedig önfeledt túrkálásba kezdett.

Mindez a Nap és a Hold közös fényében, vadász számára ritkán adódó ziccer helyzetben. Ha szemmel verve lehetett volna lőni, akkor a disznó már nem élne, de ez ugye nem működött, a puskám pedig otthon pihent a fegyverszekrényben. A puskám helyett - ha jól emlékszem harminc év után talán másodszorra - a nejem volt velem.

Ők ketten pedig - mármint a nejem és a fegyver- egymást kizáró tényezők, még szerencse, hogy harminc évenként kell döntenem, kettőjük között. . Így azután maradt a látvány, az élmény, meg a gyenge vigasz számomra, miszerint szegény disznóból úgyis szappan készülne, mivel a sertéspestis erre a sorsra juttatja az elejtett disznókat. 

Nagyon szép este volt !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr8115705962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.