A vadász "pályafutásom" édesapám mellett kezdődött, hajtói minőségben.

Édesapám "sajátos" humorára jellemző, hogy amikor kérdezték tőle, te Pista,  miért nem tartasz kutyát, akkor erre az volt a válasza, mert a gyerek is jól hozza a lőtt fácánt és nem rágja.

Alkalmas voltam ezen kívül, a bográcsaban rotyogó nyúlpaprikás kevergetésére, a nálamnál nagyobb fakanállal. Egészen jól megtanultam egy fa lócán aludni, miközben hajnalig szólt a nóta.

Belátható, ha mindezek után is vadász akartam lenni, akkor, vagy bolond voltam, vagy a gének "üzenetének" nem tudtam ellenállni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.