Acél Csaba - Eb a vadász kutya nélkülJelentem, az író olvasó találkozót túléltem, szinte jó volt.

 Galád módon, a könyvemről, a könyvemből nem beszéltem, nem idéztem, egyik ismerősöm mondta, hogy ez egy marketing fogás, aki olvasni akarja, vegye meg.

A találkozón egyik  - még nálam is korosabb - hallgató felvetette, hogy most ő semmivel nem tud többet a könyvemről,mint eddig, akkor most megvegye, vagy ne vegye. Zárójelben jegyzem meg, egy rendkívül módos emberről van szó.

Mondtam neki, hogy Miska bátyám, szerintem nyugodta vegye meg, olvassa el és ha nem tetszik, visszavásárolom.

A közönségnek nagyon tetszett a válaszom.

Jobb nem jutot eszembe

Van valakinek jobb ötlete?

No azért még egy kis kedvcsináló a könyvemhez.

A hátsó borítóján lévő verset is én követtem el, nem mondhatom, hogy erős felindulásomban, mert inkább lenyugodott vadász-életútam termékeként született.

Nagyratörő vágyak  csendesedőben, a vadászat mára már csendes szemlélődés lett, kivéve, ha fácánvadászaton veszek részt. Imádom, amikor szépen. magasan szállnak a kakasok és egy-egy pazar lövésre aláhull a madár.

Igazából apróvad vadászatokon érzem jól magam. A nagy gyaloglásokat is szeretem, milyen jó, egy ilyen sportos nap után beleülni a fotelba és egy pohár forraltbor mellett elmesélni a történteket.

Nem akarom megsérteni a lesen órákat ücsörgő "kollégáimat, de egy 25-30 méterre kiszórt kukoricán eszegető disznó kilövése, csak célbalövés.

Nincs mögötte teljesítmény, csak akkor lehet hibázni, ha a jagdfieber "rázza" a puskacsövet.

Lehet, hogy most egy-két nagyvadast megbántottam, de állok elébe, beszéljük meg!

A verset majd legközelebb!

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr98794328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fica kornélia 2008.12.02. 18:35:38

Kedves olvasók!Soha nem ismertem tiszteletre méltóbb embert a szerzőnél!Aki vidámságra,jó kedvre vágyik mindenképp olvassa el könyveit.Én ikerpárommal abban a szerencsés helyzetben vagyok,hogy nap mint nap hallgatjuk "meséit"hisz együtt dolgozunk!Ö nem csak munkatárs,bérmakeresztapuka...hanem a legjobb barát!Mióta életem része,azóta sok mindent másképp látok,sokat tanultam tőle,mitől én csak értékesebb lettem!Doki,írjon még sokat,hogy mások is tudják meg milyen jó ember!

jaksic anasztazia 2008.12.03. 21:38:01

...kommentar..?En ket szoval fogalmaznam meg :CSODALOTOS EMBER!!Mint nella is irta abban a szerencses helyzetben vagyunk,h nap mint nap vele lehetunk,es akik ismerik azok tudjak miert olyan nagyszeru ember!A 10 egyuttoltott ev alatt sok mindenen mentunk keresztul..A Doki,aNelli es meg valaki..(a valaki lennek en..ennek is megvan a kis sztorija).Mint a konyveiben irottak,ugy az eletben vele toltott percek is felviditanak,a tanacsokrol amiket adott nem is beszelve..Jaj Doki mi lenne velem maga nelkul!!Ha en is tudnek konyvet irni,akkor ket konyv sem lenne eleg ahoz hogy leirjam mit jelent o nekem!!
Mindenkinek ajanlom a konyveit..engem felviditottak!!Higyjek el megeri(ha nem tetszik kifizetem az arat)

Sanyi 2008.12.06. 10:38:19

hello Doki, csak mükszik... kiprobáltam

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2009.01.15. 18:11:01

@jaksic anasztazia: Köszönöm, hogy a horvát billentyűzeten is kipötyögtette a szép gondolatait.
Boldog ember vagyok, hogy Nellivel együtt, Maguk a "lányaim".
süti beállítások módosítása