Megjelent az "EB A VADÁSZ KUTYA NÉLKÜL" címü könyv
Ihaj Csuhaj
2009.03.13. 11:51
A történet, amit elmondok, kb. harminc éves, a szereplők sorsát nem tudom, de mivel jóval idősebbek voltak nálam, lehet, hogy már az égi vadászmezőkön cívódnak.
Ennek ellenére - kegyeleti okokból - nevet nem írok, de az egyik főszereplő neve, a címbéli mulatós rikkantás, második részével azonos és ez nem vicc, a keresztneve pedig Elemér volt. Ugye senki nem tudja kibarkóbázni! A másik szereplőét elfelejtettem, de a laktanyában a katonák Tonnásnak hívták. Két, hívatásos katonáról beszélek, akiket akkor ismertem meg, amikor az egyetem után orvoskodnom kellett a szolnoki x y alakulatnál. Hamar kiderült a közös szenvedély, a vadászat, így az ő révükön nagyon jó helyekre is eljutottam, aminek egyetlen feltétele volt, hogy soförködjek nekik, mert ők bizony a vadászatot úgy "űzték," hogy közben, szorgalmasan vedeltek is ! Reggeltől estig. Azt nem mondom, hogy be voltak rúgva, de a szalonspiccnél mutatósabb volt a dolog. Ennyit az előzményekről.
Egyik ilyen vadászatunk a Mátrában történt. Hajnali lesen ültünk, szerencsémre, egy tőlük igen messze álló lest jelöltek ki, számomra, gondolom itt volt a legkevesebb az esély, így a történetnek nem voltam szemtanuja, de az "áldozatot" én is láttam.
Szóval, a hajnali les után, nagy szuszogva, lekászálódott a lesről a mázsánál is sokkal súlyosabb két cimbora és egy keskeny völgy aljában ballagtak a vadászház felé, hangosan taglalva, mit ennének, mit innának reggelire. Minkét oldalon fiatal tölgyes hegyoldal meredezett az ég felé. Ahogy így ballagnak, az egyik oldalban egy szürke mozgó foltot vettek észre. Szarvas az ! - így az egyik. Dehogy szarvas, disznó az komám - tromfolt a másik. Szarvas, disznó, mindegy, ennivaló mindkettő, lőni kell.
Lekapták a vállukról a puskát és mint az amuri partizánok, tüzet nyitottak a szarvasra, disznóra, ki tudja mire. A hetedik, vagy nyolcadik lövésre a szürke folt "összeesett".
Én lőttem komám, nem, nem te lőtted, én lőttem kezdődött a csúnya veszekedés és tonnányi testüket meghazudtolva, mászni kezdtek a "tetthelyre" Közben végig tartott a vita, hogy melyik lövésre is esett össze a kívánatos vad.
Szakadt róluk a víz a futóversenyben, amiben még a könyöküket is használták a másik leelőzésében, zihált a tüdejük, erejük teljesen elfogyott, amikor arra a kis tisztás részre értek, ahol a szürke folt "felborult ".
Egy szamár, egy szürke szamár feküdt a ravatalon ! El lehet képzelni a döbbenetüket ! De gyorsan ocsúdott mindkettő, a vita most már fordítva folytatódott, te lőtted komám, nem, nem, én jól láttam, hogy te lőtted stb.
A környékbeli juhász szamarát lőtték agyon. Megkeresték a juhászt és töredelmesen bevallották, hogy mit tettek. Angyali türelemmel hallgatta őket a juhász és némi hatásos csend után ítéletet hirdetett. Feljelentés nem lesz, ha egy pontosan ilyen szamarat vesznek a megboldogult helyett. Mi sem könnyebb ennél, gondolták a tettesek, de csak addig, amíg a szamár "adatait" meg nem hallották. A szamár - így a juhász - jelenleg, ha meg nem döglött volna, szóval az idén töltené be, a huszonharmadik évét.
Jézus, döbbent le a két cimbora, ez nem lesz könnyű mulatság. Nem szaporítom, nem sikerült egy ilyen matuzsálem korú szamarat venniük, de a szegény lelőttet kifizették, szerintem annyiért, amennyiért egy szamárcsordát lehetett volna kapni.
Tanulság: nincs a kapzsiságnál csúnyább és veszélyesebb dolog a vadászatban. Ugyan máshol sem...
A szürke szamár, kolbászként reinkarnálódott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
red alert · http://autosiskola.blog.hu 2009.03.15. 12:22:49
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2009.03.15. 12:38:00
A vadászat, mint egy ősi tevékenység kihozza azokat a jellembéli tulajdonságokat, amiket a "civil" életben elég jól el lehet titkolni. "Vadássz velem megmondom ki vagy!"
simp 2009.03.19. 22:23:55
Mert szamárnak neveznek engem, egyáltalán nem haragszom. Miért is haragudnék, hisz az vagyok. Sosem tiltakoztam ez ellen. Szamár vagyok és kész – vállalom szamárságomat.
Önmagam felvállalása kötelességem. Szamárnak teremtett engem Isten, áldott legyen Teremtőm ezért.
Külsőmben olyan vagyok, mint őseim, mint családom: testem kicsi és erős. Testemhez viszonyítva kissé nagy a fejem, de épp azért van ez így, hogy a hozzá illő füleimet méltósággal viselni tudjam. Szép nagy füleim vannak. Jó a nagy fül, sok mindent meghallok vele, de minden mendemonda után nem indulok el. A színem is egyszerű, szürke, miként a hétköznapok nagy része. Így szürkeségemmel alig tűnök fel az életben. Színemmel könnyen tudok alkalmazkodni környezetemhez: a pusztához, az út porához, rétek-mezők fűtengeréhez. Úgy érzem, fontos az alkalmazkodás, ahol és ameddig lehet. Utána, hát Istenem, végül is én szamár vagyok, és természetemnek megfelelően viselkedem,
No még erről kell szólnom, a természetemről. Ez a bensőmben van, ami engem szamárrá tesz, az lényegében láthatatlan. Igénytelen vagyok. Én igazán nem válogatok, amit elém tesznek, mindent elfogadok és elfogyasztok. Ráadásul nem is kell sokat ennem. Szeretnek is engem ezért. Én pedig azt szeretném, hogy olyannak szeressenek, amilyen vagyok, jó és még jobb tulajdonságaimmal együtt. Ha megterhelnek, terhemet hűséggel hordozom. Sokszor elviselhetetlenül nehéznek tűnik az életem. De nem panaszkodom. Ugyan ki segítene rajtam?! Úgysem tudja az én gondjaimat megoldani senki rajtam kívül. Hát akkor érdemes panaszkodni, hogy kikacagjanak? Ritkán és keveset beszélek. Hangom színe nem is megnyerő, de amit mondok, az kifejező: iá, iá, iá…Istenemet áldom…Istenemet áldom…Istenemet áldom… Hogyne áldanám és magasztalnám őt, hisz azzal tüntetett ki, hogy Jeruzsálembe vonulásakor engem választott ki. Kimondhatatlan öröm az Úr hordozójának lenni és közben egyszerű szürkeségben élni. Ha erre gondolok, mindig öröm és boldogság tölti el szívemet-lelkemet.
Ám sokszor nem ismerek magamra. Bár mindig törekszem szelídnek és szolgálatkésznek lenni, időnként valami makacs csökönyösség száll meg. Ilyenkor kivetkőzöm szamárságomból (miként az emberek), nem is hasonlítok önmagamhoz. Egy ilyen alkalommal dobtam le Bileámot is magamról. Hát mindent ne akarjanak elhitetni, megparancsolni rám erőszakolni, megcsináltatni velem, csupán azért, mert szelíd szamár vagyok. Kérem, tartsák tiszteletbe szamár egyéniségemből származó önérzetemet, és ne akarjanak minden áron lóvá tenni engem… Ilyet gondolok csökönyösségem idején, amikor megvetem a lábam vagy toporzékolok, de utána mindig megbánom, hisz engem jámbor szamárnak teremtett az Isten…
Talán soha nem beszéltem ennyit magamról, de jó, ha megismernek engem, hogy ne várjanak többet tőlem, mint ami szamár-voltomból kitelik. De azt örömmel és hűséggel teszem. Örülök, hogy mindezt elmondhattam, már úgy érzem, a bennem összegyűlt keserűség elszállt belőlem. Így már ismét tudom csendben vállalni önmagamat és környezetemet, és közben iázom, nyerítem, bőgöm: iá…iá…iá.
www.hhrf.org/szentkereszt/lelkimanna/szamarmonologja.html