"Plecsni"

2009.05.17. 17:43

Jó egy hete nem írtam, nem folytattam a lovas vadászataim történeteit - ha valaki is várta volna - elnézést.

Két dolog miatt halasztódott a dolog. Az egyik, hogy megkezdődött az őzbakvadászat, a másik, a Vadászati Napok Mohácsi rendezvénye.

Ez utóbbiról egy-két szót. Mit is jelent a címbéli "plecsni" szó. Az bizony a kitüntetés jelvény formájának lesajnáló szinonímája. Kaptam én már életemben jó párat, mindegyik indoklása úgy kezdődött, hogy a "szocialista mit tudom én miben végzett áldozatos, vagy eredményes munkájáért "stb. stb. Általában sportbéli tevékenységért kapogattam őket. A szememben kb. annyit értek, mint a jelvény réz anyaga. Ezek voltak a plecsnik.

Most, a Vadászati Napon - előre megsúgták - "meglepetésre", Nimród érmet kapok. Ennek indoklására - bevallom - büszke vagyok, mert a vadászatban, vadgazdálkodásban végzett munkáért adták át. Indoklásul felhozták még, a vadászírói tevékenységem, ami külön jól esett.

De volt ennek a díj átadásának egy csodálatos mozzanata, ugyanis a díj átvételéért a négy éves Lúcia unokám kisért ki, kéz a kézben. mentünk föl a lépcsőkön. Együtt kaptuk.

Minden vadásztársaság egy sátrat kapott. ahol trófeát lehetett bemutatni, illetve főző verseny is folyt közben. Jó magyar szokás szerint, az nem is ünnep, ahol nincs kaja, pia !

Azt hiszem, egy kicsit "belterjes" volt az ünnepség, zömében csak a vadászok és a hozzátartozók vettek részt, tudható be, a gyenge előzetes propagandának.

Remélem valami kis képanyagot is tudok majd biggyeszteni ezekhez a sorokhoz.

Az őzbakvadászatomról majd legközelebb.

Jut eszembe, nem is csak két oka volt az íráskimaradásnak. Volt objektív, technikai oka is.  Számítógépem nagyrabecsült doktorát idézve: "behányt a vinyó"!

Aki jártas ebben a témában, az tudja,, hogy "behányt vinyóval" béna a vas. (Vas = laptopom ). Istenem, ha nekem valaki két évvel ezelőtt azt mondja, hogy ettől én rosszul fogom érezni magam és elvonási tüneteim lesznek, biz' Isten kiröhögöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr111127045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fica kornelia 2009.05.24. 10:55:19

Tazi vagyok!haha...ha sajat nevem alatt nem toudok irni akkor irok a nellaerol!Bocsi,de de tul szoke vagyok ehez,viszont feltalaltam magam.
Szoval nagy megtiszteltetes szamomra,hogy ott lehettem a Nimrod-dij atadason es nagyon buszke vagyok magara!Megjegyeznem meg,hogy nagyon aranyos es meghitt volt,hogy a kisunokaja felkiserte oda Ont...ez olyan cuki!Biztos vagyok benne,hogy majd Lucia felott koraban is buszken jelenti ki,hogy On a nagypapaja!
süti beállítások módosítása