Amúr !

2009.09.27. 14:33

Ugye, három nappal ezelőtt úgy búcsúztam, hogy "add Uram, hogy akkora halat fogjak, hogy ne kelljen hazudnom !

Fogtam egy kb. 2 kg-os amúrt és kb.ugyanekkora pontyokat is, meg még sok apróságot, "akik" vissza lettek dobva, természetesen előtte a három kívánság a "fülükbe  súgva".Az amúrról nem sok mindent tudok, legfeljebb a mozgalmi nóta "amúri partizánjairól", de csak énekelve.

De annyit azért mégis, hogy növényevő hal lévén, nagyjából azért a szokásáért telepítik, hogy kiegye a hínárt és a nádat. Gondolom, inkább a vízfenéken keresi az elemózsiát.

 Minden eddigi tudományos ismeret ellenére, egy kis keszegelő szerelékkel, a horgon gilisztával, az arasznyi keszegeket, meg a félarasznyi törpeharcsákat,  húzogattam ki, amikor egy - még az eddigieknél is gyengébb -  húzás látszott a dugón.  Meg kell, hogy mondjam, innentől kezdve hatalmas élményben volt részem, miután életem első amúrja volt a horgon, mégegyszer mondom, a gilisztás horgon. Jó sportos hal volt, hatalmas lendülettel száguldozott jobbra, balra, közben többször is feldobva magát, de kitartott a gyenge szerelés és szákba került a halam. 

Dumme hast glück! - mondaná a német, azaz, bolondnak áll a szerencse.

Remélem képet , mondhatni dokumentumot is tudok  majd "produkálni".

A két horgásznap végeredménye: 3 ponty 1 amúr és kb. 7 keszeg.

"Mellesleg" még a bikák is bőgtek a Kardosfai erdőben.

Amúr és Acél

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr531410691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

red alert · http://autosiskola.blog.hu 2009.09.27. 20:54:27

Tudományos neve: Cotenopharyngodon idella Valenciennes. Orosz neve: bejelíj amur. Német neve: Graskarpfen. Angol neve: grass carp.

én csak ezt pár dolgot tudtam róla... puskázni...

csőrike1 2009.09.27. 21:36:42

Gratulálok! Igazán szép teljesítmény volt.

solti anasztazia 2009.09.27. 22:07:41

Jaj de ugyes!Gratulalok!!...az en fonokom..:)
süti beállítások módosítása