Horkolás felsőfokon!

2009.12.06. 18:24

Teljesen érdektelen, hogy mi miatt, de zárójelben jegyzem meg légpisztolyos országos bajnokság résztvevőjeként, két napot voltam Miskolcon. Nem is a két nappal, hanem a közöttük lévő éjszakával volt gondom.

Már előre szorongtam. Nekem, az egyetemi évek alatt, a kollégiummal semmi bajom nem volt, csak annak mellékhelyiségével. Kis dolgok ugye a piszoárba, ezzel semmi gond, csorog és kész, de a "nagy " dolgok részére, kilenc, vagy tíz egymás melletti budi szolgált. Az ajtókból az alsó kb. ötven centi hiányzott, hogyha az ember trónhelyet keres, akkor jól lehajolva, láthatta a lábakat és az azokra lecsúsztatott nadrágokat, ott nem próbálkozott, mert jött is a morcos hang: foglalt!

Nagy megkönnyebbülés volt, ha egyetlen hely sem volt foglat, ilyenkor "önfeledten" tudtam végezni a dolgomat. De csak addig, amig valaki nagy lendülettel be nem vágódott a szomszédba. Ettől kezdve, leállt minden eddigi "ihletem", csak csendben lapítottam, mint (ide nagyon jó hasonlat) szóval, mint szar a fűben. 

Ez az emlék végigkisér azóta is, egyszerűen ilyen helyen nem megy....!

Ez volt az egyik élményem, a kollégiumi elhelyezéskor, a másik a négyágyas szoba, illetve a sporik jovoltából, a horkolás. Négyen voltunk, de előre megbeszéltük, hogy mindahányan horkolósak vagyunk. Na, de hogy ennyire, azt én sem gondoltam. Mindenféle frekvencián, mindenféle ütemben, gyakorlatilag széthorkoltuk egymás álmát.

A statisztika szerint a férfi emberek, több mint 15%-a horkol. Pechünkre, mi ebben a tizenötben voltunk. A  kialvatlanság miatti lőeredményem, már le sem írom ! 

 

Szerző: Acél Csaba

1 komment

Címkék: horkolás

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr901578458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2009.12.06. 23:13:53

Erdekes es idegesito lehetett egyszerre!Talan szerencse,hogy mind a 15%ba estek...mert,ha egy a negy kozul nem horkolt volna,akkor az tuti kiborul!
süti beállítások módosítása