Amerre néztem mindenütt sár és sár. A kopasz dombokat eke szántotta barázdákra, csíkokra forgatva a sárga, ragacsos agyagot. Sehol semmi támpont, sehol egy bokor, csak egy nagyfeszültségű oszlop meredezett a szürke ég felé. A drótok halkan sercegtek a párás időben. A csizmámon már hatalmasra hízott a rátapadt ragacsos agyag, rég feladtam, hogy lerugdaljam. Nem értettem, hogy miért kell erre vadászni, ahol biztos, nem lesz egyetlen fácán sem. Jobbról is, balról is bandúkolt vadász mellettem, de néma csendben. Minden más hangot is elnyelt a szürkeség, mint egy némafilm figurái vonszoltuk magunkat, a dombok között. Váratlanul, az egyik domb mögött, mint egy oázis a sivatagban, egy köralakú bokros rész került elém. Ebből, élénk kakatolással fácánkakasok kezdtek rebbeni. Lőttem is őket, sorban estek le, de mindegyik véres húscafatként. Uram Isten, mi van velem, ilyen még sosem történt. Miért szakadnak rongydarabbá a fácánok? Rémes érzés kerített hatalmába. Valami dübörögni kezdett bennem, a fejem is megfájdult és a hideg ellenére izzadtam. Tétován néztem a köröttem fekvő madarakra, láttam, hogy ezeket nem tudom hazavinni.

Távoli hangokat, talán valami csörgést, vagy hasonlót véltem hallani. A csörgés egyre erősödött, amit nagynehezen, kábán végre felismertem, hogy a mobiltelefonom ébresztője. A jó k..va életbe, de rossz álom volt, állapítottam meg, kissé megnyugodva. de az izzadtság, még az "eredeti" volt  homlokomon. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.