Már nem tudom - sok éve már - hogy ki révén jutottam egy somogyi bikavadászathoz. Jókora hó fedte az erdőt, a karácsony előtti hideg, súlyos zuzmarát rakott a fákra. Pokrócba bugyolálva ültem fel a szánkó hátsó ülésére. Nagyot dobbant a szivem, fiatal vadász létemre, engem vadásztatnak.Eddig, csak én vadásztattam másokat, most úr lett a "szolgából "! A két, nagyfenekű  szürke lónak meg sem kottyant a szánkó, farönkök húzásához voltak szokva.

Erdei utakon, hegynek föl, völgynek le siklottunk, de sehol egy szarvas. - Időjárás változás lesz, ezt érzik a szarvasok, mondta a kisérőm. Meredek hegyoldalban vezetett az utunk, amikor észrevettük a bikákat. Négy bika sorjázott egészen lent a völgyben. A negyedik egy igazi selejt, súgta a kisérőm, nagyon messze vannak, de, ha akarja megpróbálhatja.

Leugrottam a szánkóról és egy terebélyes égerfa mellé kuporodtam. A puskát a térdemen tartva, a fának támaszkodva, biztosan állt a kezem.Egymás után léptek ki a szarvasok egy fa takarásából. Számoltam őket, egy, kettő, három... és ekkor visszatartottam a lélegzetem, az ujjam lassan a ravaszra nehezedett és amikor kilépett a negyedik, elengedtem a lövést.

Szinte fel sem fogtam, amikor a hátam mögött hallottam a lelkes hangot, gratulálok, fekszik a bika !

Sosem büszkélkedtem távoli lövésekkel, sőt nem is kedvelem a kockáztatást, de ennek a bikának, nagyon örültem, ugyanis ez volt életem első bikája ! A legelső ! A legszebb karácsonyi ajándékom volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.