Csodálatos, nagypelyhes hóesés. Egyszerűen nem lehet ebben az időben a szobában maradni, menni kell. Puska vállra, Berci  - már ebből látta, hogy több lesz ebből,mint sétálás -  örömében nagyokat vakkantott, ami azt jelentette azoknak, akik nem tudták volna, hogy ő most boldog, nagyon boldog, mert megy a gazdával vadászni.

Mondhatni szokásos utam, a Vendel szoborig tartott. Igazi, csizma alatt nyikorgó hó esett. Már visszafelé ballagtunk, amikor a Duna felől libagágogás hallattszott.  Jókora libacsapat húzott ki, a közeli repcetáblára. "Ha nem látod a lábát, ne lődd a libát" - szól a regula. Ugyanis akkor már a sörétnek messze van. Jelentem, "regulát" szegtem, a kis huszassal megpróbáltam. Ez az év, ezzel, hogy egyáltalán libára lőhettem, már sikeresebbnek tűnik, mint a tavalyi, amikor még lövést sem tudtam leadni rájuk.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.