Szarvasbőgés
2010.08.25. 20:39
Kicsit "elidőztem" a gerlézős bejegyzésemmel, mert vártam rá képeket, amiket "red alert" szokott feltenni a blogomra. Remélem, jól megérdemelt pihenését tölti.
De már úgy felszaporodtak a kommentek az előző alatt, hogy képek nélkül is "továbblapozok", hogy legyen hely és miután jövő héten szept. 1-e, az mi mást is jelenthetne, mint a szarvasvadászat kezdetét. Szólnék erről egy két szót.
Nem biztos, hogy még ekkor bőgés is van, annak kezdete nem a bikák "úri kedvétől" függ, hanem a tehenek "illatanyagától." De kezdődött már bőgés, augusztus 20-a környékén is, amikor nappal még tombol a nyár, de éjszaka már jól lehül a levegő, az erdőket hajnali pára üli meg, a lustán úszó "ökörnyál", fehér fátyollal köti össze a bokrokat. Az ősz már kezdi átvenni a hetyke nyár trónját.
Ilyenkor már izgatott vadászok hallgatnak bele az éjszaka csendjébe, hol szólal meg az első vágyakozó bikahang. Eddig még nem hallottam !
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
fica kornelia 2010.08.25. 21:15:31
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.25. 21:57:09
Az angol beteg 2010.08.25. 22:13:00
Az angol beteg 2010.08.25. 22:17:26
fica kornelia 2010.08.25. 22:18:35
solti anasztazia 2010.08.25. 22:20:04
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.25. 22:23:43
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.25. 22:27:06
Az angol beteg 2010.08.25. 22:37:21
fica kornelia 2010.08.25. 22:52:34
Doki én tudom,hogy hallani kell,nyugi...az orromra nem is mernék vállalni semmit:-D
fica kornelia 2010.08.25. 22:55:08
Az angol beteg 2010.08.25. 23:17:40
Paci-ens 2010.08.26. 02:56:18
Paci-ens 2010.08.26. 03:06:22
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.26. 07:06:13
Paci-ens 2010.08.26. 15:50:48
A csizmaszárból a kartonhengert húzom elő, amit bőgőkürtnek lehet használni.
(az öveg sajnos nem fér be)
Amúgy jelentem Sopron környékén, már bőgnek a bikák!
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.08.26. 20:57:31
fica kornelia 2010.08.26. 22:11:48
fica kornelia 2010.08.27. 19:47:44
solti anasztazia 2010.08.27. 21:28:46
Paci-ens 2010.08.28. 01:30:16
Azokon a szeptemberi napokon amikor cserkelés alatt meghallom egy háremét vigyázó bika hangját-Beőőőő, mindíg megáll bennem az ütő.Ha lesen ülök már karikás a szemem a binoklitól,és futkározik a hátamon a hideg.Hallom az ősi kihívást ami harcra szólít!Ez a természet hangja, amire figyelni és vigyázni kell, hogy az unokáinknak is borsózzon a háta ezt hallván.
Füleljetek!!a hívó hangra!