Egész nap esett. Azt már elárultam, hogy szeretem az esőt, megnyugtat, szobához - ezáltal könyvhöz köt - olvasni pedig nagyon jó. Node nem olyankor, amikor vadászni indulnék. Ilyenkor sem magamat sajnálom, hanem viseltes golyóspuskámat, "aki" negyven éve társam, mindent kibírt, így nem szeretném ha a rozsda végezne vele. Már így is oljaban úszik, ugyanis egy csepp barnítás sincs rajta, egyszerűen lekopott a sok használatban, a csöve hófehérre  "patinásodott", ezért kenem szorgalmasan. Büszke vagyok a puskámra, mert látszik rajta, hogy munkában "őszült" meg, mint a gazdája. A fegyvermester barnítási szándékát mereven elutasítottam, pedig már ingyen is megcsinálta volna, mert szerinte ez "ciki". Szerintem meg azok a puskák ilyenek, amik árai  a csillagos eget verik, jómódú gazdáik nem merik használni, ráadásul semmivel sem tudnak többet, mint az enyém. Ha a "likon" jó irányba megy ki a golyó, akkor a vadnak édesmindegy, hogy milyen árú szerkezetből lőtték ki. A vadászatot is elérte a divathóbort, ha valaki ezzel akar lépést tartani ( hülyeség) akkor lottózzon rendszeresen, de főleg eredményesen.

Bevallom egészen másról akartam írni, egy egyszerű délutáni sétáról a falum szélétől alig kétszáz méterre, ahol egy jókora bikanyom árulkodik arról, hogy naponta erre veszi az útját. De leragadtam a fegyvereimnél, meg az esőnél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.