Hosszú a támogatást kérők listája, akik az adónk egy százalékáért sorakoznak. A kutyamenhelyektől a különféle egyházakon keresztűl, színes a várakozók palettája. Rendben van, ha van rá mód és lehetőség, akkor támogassunk valakit, vagy valamit, ha már az állambácsi nem teszi.

Kicsit szkeptikus vagyok a befizetett forintjaink sorsát illentően. Vajon célba érnek-e, vagy -mint ahogy sok esetben kiderült - egy puccos irodát, főnökkel, titkárnővel, stb. - működtetnek ezek az adományforintok, ezért a támogatásnak csak töredéke ér el a célszemélyekhez.

Van az utcámban egy ember, aki egyedül neveli két éves gyermekét, becsületben tiszetességben , de óriási szegénységben. Ráadásul, most még a betegség is megtalálta, de ebben sem magáért, hanem a kicsi sorsáért aggódik. Azt hiszem, mielőtt adónk 1% ról nyilatkoznánk, nézzünk szét környezetünkben, nincs-e olyan, aki jobban megérdemelné, mint egy "nevesincs" bejegyzett gyülekezet. ( természetesen vannak  jogos kérelmezők) A megértésünk, a jó szó, a biztatásunk egy fillérbe sem kerül, de ehhez észre kell venni, hogy kinek nyújsunk segítő kezet. Egyben azt is, hogy miben segíthetünk. 

Régi vesszőparipám a "mikrokörnyezet" élhetőbbé tétele, kis közösségekben a rend, a tisztaság, az egymásra figyelés és - az önhibájukon kívül - elesetteken való segítés. Ha ezek rendben lesznek, akkor a "makrokörnyzet" is felvirul. Azt pedig úgy hívják, hogy Magyarország.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.