Csendben elrúgom magam a nedves avarról, pedig még lett volna ott egy-két giliszta, de nem kellett. Valahogy nincs étvágyam, furcsán dobog a szivem, testem lázban ég, indulásra kényszerít. A ronda cserfes szájú rigók is elhallgattak, bevallom, már  nagyon zavart a csivitelésük. A leszálló sötét belopódzkodik a fák közé, de az égbolt alja még vörös színben ég, elhatározom, nem is repülök az irányába, bántja a szememet. Az egyre hűvösebb levegő halkan simul a szárnyam alá, a fák koronája fölött szállok, valamit - még nem tudom mit, talán egy hívó hangot  - várok. Hegygerincen repülök át, majd  völgy felé, forgatom a fejem és a bennem feszülő boldogságtól hangosan szakad ki belőlem: korr, korr.

A magas erdőt egy alacsony bokros rész követ,  gondoltam, itt kell leszállnom, de még mindíg nem hallom  a szerelmetes cippogást.  Nocsak, mi az ott az erdő szélén?  Tegnap egy nagy fekete állt ott, sok kis csíkossal körülvéve, de ez nem fekete és ketten vannak, meg valami csillog a kezükben. Váratlanul, a szívbajt hozva rám, egy óriási dörrenés rezegteti meg a levegőt, valami furcsa légörvény hasít el mellettem, ettől bevetem a szokásos trükköt, a magasból a bokrok magasságába vágódok és laposan iszkolok. Közben hallom, hogy a szokatlan valami azt mondja a másiknak, te ezt jól elhibáztam. De lagalább láttunk egyet. Szép este volt !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.