Richter 9.

2011.03.14. 19:33

Egyszerűen nem lehet "szó nélkül" elmenni, ilyen méretű katasztrófa mellett. Tudtuk, hogy a Japánok szinte együtt élnek a földrengésekkel, naponta van részük benne. A Japán sziget két tektónikus tábla  találkozásánál, fölgyűrődésből jött létre. Magyarán szólva egy időzített bombára építették városaikat, gyáraikat stb. Mindenki tudta, az "apróbb" rengéseket egyszer egy nagy is fogja követni, hiszen azok a fránya lemezek, ott a mélyben elementáris erővel feszülnek egymásnak, évente több centivel ide-oda tologatva egymást. Nem érte váratlanul a 9-es erősségű rengés a japánokat, pedig ekkorát még sosem mértek. 

A  nagy baj ott történt, hogy a Japánok "alulról" várták a bajt, fel is készültek rá, de felülről kapták. Igaz, hogy alul rengett a föld, de az árhullám felülről támadta őket. Amit meghagyott a földrengés, elsodort a cunami.

Sokkoló felvételek keringenek a világhálón, de a valóság ennél is rémesebb lehet. Biztos vagyok benne, hogy a Japánok gyorsan felépítik majd az elpusztult városaikat, utakat, gyárakat, erőműveket. A tájsebek be fognak gyógyulni, de az áldozatok családtagjainak,  hozzátartozóinak a sebe sohasem.És a félelem is megmarad ! 

Bizony csalárd a mi Planétánk. Kék bolygónak nevezik - ahogy az asztronauták látják a világűrből, de földi halandónak sem más, mint változatos táj, hegyek, völgyek, erdők, mezők, sivatagok, tengerek, de egyre nagyobb városok, letarolt erdők, mérgezett folyók, stb. De, mint maszk az arcon, vékony ez a "máz", alatta fortyog a Föld igazi énje, a zabolátlan, kitörni akaró, mindent elpusztító forró magma, maga a pokol! Ördög fejen, angyal arc. Ez a mi Földünk! Jó lesz vigyázni vele!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr512739384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paci-ens 2011.03.15. 05:31:27

Tesó!
A Nipponok valóban hozzászokhattak a földrengésekhez, de hozzászokhattak a cunamikhoz is, mivel az egyik legaktívabb törésvonal felett élnek.
A 2008 okt.07.i földrengés ami Kobét a föld színével tette egyenlővé, a cunami segítségével, tisztelettel adózva a halottaknak, újra építették a várost.
Megtapasztalhatták Földanyácskánk csiklandós voltát.Mind ez nem segített a mostani katasztrófa halottain. Szerencsétlen emberek egyéni problémáival van tele a média,és akkor még ne is beszéljünk az atomerőműveik által okozható globális katasztrófáról. de senki sem tudja a megoldást.
Egy fosszilis energiákban, és ásványi anyagokban szegény szigetország energiaigényére kiépített atomerőművek sora fogja okozni a földünk természeti katasztrófáját?
Égő szemekkel figyeljük az itthoni médiák kék fény adásait, és imádkozzunk az unokáinkért, hogy ha csak a töredéke jut nekik a mi élményeinkből, amit a földön tapasztaltunk, éljék is meg.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2011.03.15. 12:14:51

@Paci-ens: Tesó !jó lennél jósnak, sorban durranak el az erőművek, az emberek menekülnek Dél felé. Node szigetről lévén szó, onnan hová tovább?

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2011.03.15. 12:16:02

Katasztrófáról lévén szó,kiváncsi lettem volna az angol beteg reakciójára. Merre is jár?

solti anasztazia 2011.03.15. 21:03:16

Elkepeszto es elszomorito az biztos..lehet "szamitottak ra" es hozzaszoktak,de ez mindent vitt sajna:-(

Paci-ens 2011.03.16. 10:43:44

@Acél Csaba:
alapvetően farvízből jósolok, mert erőst sz....got érzek, a médiák nyugtatgató információi következtében.
A hiper szuper technológiának köszönhetően ez nem lehet olyan hatással mint Csernobil, ez nem érintheti az európai térséget, tehát itt az Óvilágban minden nagyon szép, és minden nagyon jó?
Na itt álljon meg a menet!
Amikor egy afrikai sivatagi homokvihar három nap alatt a széljárástól függően beteríti fél európát, akkor, milyen alapon próbál nyugtatgatni egy médiasztárnak kinevezett (lehet, hogy valóban a témához értő) szakember?
Sajnos megint bebizonyosodik az a tény, hogy a lelkiismeretet überelni tudja egy megfelelő összegű csekk.
A honnan tovább kérdésedre nem tudok válaszolni mivel Ők is annyira ragaszkodnak az anyaföldjükhöz mint mi, és amíg lehetőségük van az újraépítésre,
gondolni sem fognak a menekülésről, inkább banzáj a Császárért.

Az angol beteg 2011.03.16. 17:07:48

@Acél Csaba: Itt! Elnézést, csak változásokon, fejlődésen megyek keresztül, ami sok időt, energiát vesz igénybe. Kevesebbet vagyok, jutok géphez.
Reakcióm természetesen szörnyűlködő és együttérző. Önkéntesség is fontolóra került. Bekövetkezett a legrosszabb, több katasztrófa komplex jelenléte. Földrengés, Víz és Nukleáris veszélyeztetettség. Valóban sajnálatos a földrajzi adottság...az alapból nyugodt,békés, léleknek, szemnek kedves tengerrel, óceánnal nem ajánlatos újat húzni...mert biztos mindent letarol és megállíthatatlan...ez is része. A cunami zónának pedig helyet nem hagyhattak, több kilóméter partvidéket beépítetlenül nem hagytak. Az ember itt is elébe ment a katasztrófának. Elvesz a természettől, amit az visszakövetel. A nukleáris fenyegetettség pedig egy nagyon komplex kérdés. A sugárzásnál ördögibb erőt, aminek terelgetésével az ember próbálkozik hirtelen nem is tudnék mondani...

Az angol beteg 2011.03.16. 17:16:21

...és elfelejtettem megemlíteni ugye, hogy hazánkban, a szomszédos országokkal is együttműködve már számos, komplex problémát érintő gyakorlatra került sor. Volt hasonló eset, csak nálunk cunamit árvízek helyettesítettek... Legközelebbi egy horvátokkal közösen történő projekt...
süti beállítások módosítása