Közhely, de a szerencse valóban forgandó. Pláne a vadászatban. Már majdnem "felfegyvereztem" a vaddisznókat, hogy a kétesélyességtől izgalmas és fordulatos legyen a szösszenetem. 

A legutóbbi vadászatot szerencsecsillagom vezette - ha van ilyen. Bíztam benne, hogy ma is elkisér. Már most mondom, hogy nem ! Tehát, aki izgalomra vágyik - ne is olvasson tovább, semmi izgalom, csak bennem egy kicsi. Ezen a szántáson át kell ballagni, egészen a nádasig, közben lehet valami kis víz is, de lábalható, ott áll a les, arra kell ülni - szólt az eligazítás. Tettem a dolgom, baktattam a szántásban, de messzebb volt az a fránya les, mint gondoltam. Az a beigért "kis víz" pedig egy széles és mély vízfolyás volt, aminek csak csónakkal lehetett volna nekivágni. A mai nap "izgalma" itt ért, ugyanis les nélkül kellett megoldanom a "lesvadászatot." Semmi gond, letelepedtem a földre, helyesebben leheveredtem és mint egy nyáját legeltető juhász, néztem a felettem köröző fehérkócsagok gyönyörű röptét.

Az "idillt," traktorzúgás törte meg. Három behemót nagy gép kezdte körülöttem  a szántást feltárcsázni. No, ez már nekem is sok volt, ennyi "malőr" elég egy napra. " Elmenekültem. Pedig nem is támadtak a disznók.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.