A házunk előtt magasodó lombhullató fenyő újra zöldbe borult, karcsú testén a tobozok sokasága úgy ragyog, mint menyasszonyi ruhán a rávarrott díszek. A legfelső ágán egy rigó dalolja szerelmes dalát, énekéhez a szárnyát is rázogatja, illegeti magát, mindent megtesz, hogy a távolból válaszolgató párját idehívja. A strófákat egyre jobban cifrázza, a futamok között rövidülnek  a szünetek, bódult széségben szállnak a reggeli ég felé a vágy trillái.

Mint zenekerban a hegedű szólama mellé, egy vadgalamb mély búgása ad kiséretet, ő a szomszédos ezüstfenyő hatalmas ágai között építi szedett-vedett fészkét,. Már a párja is ott serénykedik, turbékolásuk a beteljesült szerelem hangjai.

Tegnap az unokám rámcsodálkozott, amikor azt mondtam, hogy mi falun lakunk. Mi az, hogy falu ? - kérdezte. Tudod kicsim, mi most éppen a lovaktól jövünk, láttad a reggel született kiscsikót, de egy pár órás kisborjút is simogattál, a hazafelé úton egy fácánkakas rebbent tőlünk, az udvaron Berci vizsla üdvözölt túláradó örömmel, most pedig hallgatjuk a rigó füttyét. Na látod, ez a falu !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.