Még a vállamban és fájós csuklómban érzem a lövéseket, a derekamban meg a Gyenesdiásig és vissza utat, ahol a verseny volt. Lassan hagyomány, hogy ezen a versenyen az eső is ellenfél, ugyanis az - egyébként is a hegyek között megbúvó hangulatos lőtér - egy kicsit sőtét, az elázó lőtábláktól meg szemet rongáló.

Sokan mondták -akik még nem próbálták -  hogy nem is komoly sport az a lövészet, csak bele kell lőni egyet a tábla közepébe, a többit meg ugyanoda. Jómagam - saját szabadalmam a kifejezés, - durrogós jógának nevezem a lövészetet. Ebből a durrogás érthető, illetve hallható, a jóga része szorul némi magyarázatra. Fizikailag a lövészetről "csak" annyit pl. hogy egy-egy edzésen akár háromszázszor is meg kell emelni a fegyvert, hosszú másodpercekig a célra tartani, majd lassan leengedni. Ki lehet próbálni, ha van otthon az a régifajta faszenes öntöttvas vasaló. Lehet emelgetni !

De nem csak fizikai része van a lövészetnek, hanem szellemi is, ami azt jelenti, hogy minden egyes lövésnél rettentően kell koncentrálni, a külvilágot kiiktatni és a következő lövést "agyilag" megkomponálni. Ettől lesz hasonlatos a jógához.

Megkérdeztem az unokám, melyik érem a szebb, az arany, vagy az ezüst. Szerinte az ezüst. Nyertem neki egyet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.